A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 6. (Szeged, 2008)

Czank Gábor: „Jaj, siralmas szomorú szó!" Temetkezési szokások Magyarpécskán és környékén

eset, amikor valamelyik környékbeli sváb falu -Szemlak, Németpereg - rezesbandáját hívták át muzsikálni. Jobbára pécskai német családok esetében fordulhatott ez elő. (Megjegyzendő, hogy a Bánátban minden sváb községnek saját rezesbandája [Blaskapell] volt, s német temetés nemigen történt meg gyászzene nélkül.) Egy sokáig betegeskedő legény temetésén apai nagyanyám

26 visszaemlékezése szerint ezt húzta a rezesbanda: Beteg vagyok, édesanyám, nincs aki meggyógyítson, Nincsen orvos, sem patikus, ki engem helyrehozzon. Majd meggyógyít, majd meggyászol a koporsóm deszkája, Mikor a főd, a fekete hant zuhog az ódaiára... Ma már csak nagyon ritkán fogadnak föl zenészeket temetésre. Esetleg a sírhoz hívnak cigányzenészeket, hogy a pap távozta után, az elhantolás alatt húzzák el az elhunyt kedvesebb nótáit. Gyászmenet A menetben legelöl viszik a halott fölvirágozott sírkeresztjét. Utána a halálkereszt, azaz a hosszú lobogónyélre erősített, korpusz nélküli fekete kereszt következik, majd a két fekete lobogó, a ministránsok, a kántor és a pap. Ezután jön a halottas kocsi, amit a gyászolók követnek, rokonsági rang szerint. Ha van zenekar a temetésen, akkor a menetben a lobogósok és a pap között vonul. Amikor a gyászmenet elindul, a templomban az összes harangot megkondítják, és harangoznak mindaddig, míg a menet a temetőbe nem ér. Ezt kísérővers-nek nevezik. Pécskán máig szokás, hogy ha a temetési menet egy-egy bolt, kocsma vagy üzlethelység előtt megy el, akkor a boltosok gyorsan becsukják az üzletek ajtóit, még a külső palettákat is behúzzák arra a pár percre, míg a gyászmenet elvonul. Egyesek szerint ez csak a tisztelet jele, mások szerint valamikor ez községi előírás volt. A temetőbe érve Pécskán a koporsót leteszik a temetőkápolna elé, és húznak egy rövid verset a haranggal. Ezalatt a halottvivők helyet cserélnek, majd a sírhoz érve a pap elvégzi a sírbatételi szertartást. A sírbatételkor ezt szokta Tajcs Ilona énekesasszony énekelni: Letettek egy jó apát (anyát) a sírba, Nem látszik már, csak a koporsója, Az árváknak bús keserve Lehallik a sírfenékre. Ne húzzátok még reám a földet, Míg a családomtól bocsánatot kérek! Dobjatok rám egy marék földet, Nem bántlak meg soha többet! Czank Andrásné Kontró Ibolya (1927)