Anders Alexandra – Lőrinczy Gábor szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 12. (Szeged, 2011)

STRAUB Péter: Újabb késő népvándorlás kori település Nagyrécse határában (Bakónaki-patak)

MFMÉ - StudArch 12 (2011) 393-417 ÚJABB KÉSŐ NÉPVÁNDORLÁS KORI TELEPÜLÉS NAGYRÉCSE HATÁRÁBAN (BAKÓNAKI-PATAK) STRAUB Péter Az M7-es autópálya Zala megyei szakaszának építését megelőzően Nagyrécse délnyugati határában a Baráka-dűlőben ismertté vált Karoling-kori falu (STRAUB 2005; KVASSAY-STRAUB 2007) közelében 2006-2007-ben egy másik népvándorlás kori települést is sikerült feltárnunk, ezúttal a Bakónakipatak keleti oldalán fekvő dombháton.

1 A két lelőhely széle egymástól 210 méterre fekszik, azokat a Bakónaki-patak és annak ártere választja el egymástól (1. kép a). A két ásatási idény alatt 14 390 négyzetmétert volt lehetőségünk feltárni a nyomvonalban. Összesen 183 objektumot találtunk a következő korszakonként megoszlásban: a lelőhely nyugati felében tizenhat kelta objektum került elő, melyek fele téglalap alakú, lekerekített sarkú, félig főidbe mélyített, nyugat-keleti hossztengelyü épület változatos cölöpkonstrukcióval. A házak egy részének soros, patak közeli elrendezése és azokban a fűtőberendezések teljes hiánya hasonlóságot mutat a közeli Sormáson feltárt kelta településsel (STRAUB 2006, 33-34). A lelőhely keleti felében több nagyméretű, sokszor nagyon nehezen körülhatárolható foltból/ felületből középső rézkori kerámia került elő, ezzel szemben a néhány késő rézkori gödör, illetve kemence foltja jól elkülöníthető volt.

2 Az objektumok legnagyobb többsége a népvándorlás korára datálható, összesen kilencvenegy szolgáltatott ilyen korú leletanyagot. A település tulajdonképpen a két őskori tömb közé ékelődik be, kétoldalt mindkettő szélébe kicsit belenyúlva, szuperpozícióra azonban viszonylag kevés példát találtunk. Szélét három oldalon lezártnak tekinthetjük. Nyugati irányban a patak egykori árterének közelében a 127., a 132. és a 177. objektum vonala jól kirajzolja a település szélét, a lelőhely keleti végében pedig a 90. számú a legszélső népvándorlás kori objektum. Miután a nyomvonal északi szélének utolsó tíz méterében csupán egyetlen népvándorlás kori árokszakasz feküdt, a település széle itt is körvonalazható, ellenben délen a lelőhely középső részén objektumokkal még számolhatnunk a mai főút irányába.' A települési jelenségek a délnyugati részen mutatják a legnagyobb sűrűséget (1. kép b). A népvándorlás kori objektumok közt legnagyobb számban olyan, többségében párhuzamos oldalú és lekerekített szélű, hosszúkás, leggyakrabban vízszintes aljú sekély gödröket találni (2. kép), melyek a 7-9. századi telepek gyakori jelenségei és funkciójukra számos elképzelés született már (ERDÉLYI-SZIMONOVA 1987, 295; SZŐKE 1992, 135; TOMKA 1998, 48; WAWRUSCHKA 1999, 359-360; KERMAN 2002, 23; ASZT 2005).

4 Nagyrécsén a legmélyebbek sem érik el az 50 cm-t, többségük 20-30 cm mélységű. Sötétszürke vagy fekete színű, zsíros tapintású faszenes betöltésükből kerámia csak nagyon ritkán került elő, azokban inkább paticsot vagy homokkő darabo(ka)t találtunk. A másik leggyakoribb gödörtípus kerek vagy enyhén ovális formájú, egyenletesen szűkülő oldallal, melyek közül a sekélyebbek / A feltárást 2006 áprilisában Kvassay Judit kezdte, melyet májustól a szerző vett át és fejezett be 2007 áprilisában. Ezúton is köszönöm Kvassay Juditnak az ásatás és a feldolgozás lehetőségét. A cikk képtábláiért Bicskei Józsefnek tartozom köszönettel. A leletanyag a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának M7-M70 gyűjteményébe a 725.2.1-725.184.1 leltári számon került beleltározásra. 2 A rézkori leletanyag féldolgozását Tokai Zita Mária, a vaskorit Hor\áth László végzi el, utóbbiról előzetesen HORVÁTH 2009. A lelőhelyen minimális mennyiségű római- és Árpád-kori kerámia is előkerült. 3 A lelőhely délnyugati és délkeleti végében a pótkisajátítás során utólag lehumuszolt 3500 négyzetméteren 2008júliusában Tokai Zita Mária már nem talált régészeti jelenségeket. 4 Tomka Péter találóan sírgödör formájúaknak nevezi (TOMKA 1994. 105). 393