A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 11. (Szeged, 2005)

ISTVÁNOVITS Eszter – LŐRINCZY Gábor – PINTYE Gábor: A szegvár-oromdűlői császárkori telep

A típus igen közel áll a geta-dák és karp kerámia körében gyakori ún. gyümölcsös tálakhoz. Több formai változat ismert. A szegváriakra az erősen kihajló, nem vagy alig megvastagodó perem a jellemző. (Hasonló forma pl.: GLODARIU-MOGA 1989, 70, Fig. 30. 14; IONITÄ-URSACH1 1988, 72. 1. típus; NEGRU 2003, 25, Pl. 22. 187).

51 A gyümölcsöstálak a szarmata szállásterületen is feltűnnek (PÁRDUCZ 1950, CXXV1. t. 18, 34 stb.; VADAY 1996, 126, 7/60. táltípus), de ott igen ritka típusnak számítanak és formai, valamint technikai kivitelük eltér a világosszürke, erősen és ívesen kihajló peremű szegvári darabokétól. Az Oromdülőből ugyanakkor egyetlen olyan aljtöredék sem ismeretes, amely gyümölcsöstálra utalna. A dák területen — ha nem is túl gyakran — ismeretes az a változat is, amely formailag teljesen megfelel a gyümölcsöstálnak, talpa azonban enyhén profilált, alacsony (PRÉDA 1986, 59, Pl. 36. 1, 37. 1; BICHIR 1976, d/2. típus, CIL 1-2). Fölmerül a lehetőség, hogy az egyik alj.(30. kép 7) vagy ahhoz hasonló tartozik-e a darabokhoz. A szegváriakhoz hasonló tálakat az alföldi barbarikumból a Biharkeresztes-Artánd-Nagyafarkasdombi telepről említhetünk (NEPPER 1985, 232, 34. t. 8, 35. t. 1, 3-4,49. t. 10,50. t. 1-2). M. Nepper Ibolya a típust „alávágott peremű és ,pannóniai' szürke tálakként" említette, s Bonis Éva nyomán a 2. századra keltezte. Valójában a római terület edényeinek technikai kivitele és anyaga alapvetően más, mint a szegvári daraboké (BÓNIS 1975, 82, 6. ábra 21, 8. ábra 11). A gyümölcsöstálak mellett viszonylag nagy számban találunk a telepen duzzadt peremű, valószínűleg félgömbös tálakhoz tartozó töredéket: 82/ szórvány, 83/2. ház, 86/5. objektum, 624. sír (4. kép 7; 7. kép 2; 26. kép 4; 5. kép 3). Ez a típus a szarmata telepanyagok egyik vezető formája (VADAY 1989, 147), ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a császárkori geta-dák, illetve karp leletegyütesekben is jelen van (IONITÄ-URSACH1 1988, 71, 3. típus, pl. Fig. 26. 13, 28. 29, 43. 20, 30; GLODARIU-MOGA 1989, 71, Fig. 32. 1. 10, 12; BICHIR 1976, 65, 88. 6). Ugyancsak mindkét kultúrkörben megtalálható a kihajló peremű, félgömbös forma (Szegváron 84/1. objektum, 164. sír: 17. kép 3; 24. kép 1; szarmata anyagban pl. VADAY 1996, Fig. 55. 5, 8, 56. 6; dák környezetben pl. 10NITÄ-URSACHI 1988, 71, Fig. 20. 34; GLODARIU-MOGA 1989, 71. Fig. 32. 17-21, BICHIR 1976, c/5. típus, 65, 88. 3-4, további keleti szarmata párhuzamokkal). A tálak közül az egyiket egy nagyobb hombárból másodlagosan, a törésfelületet lecsiszolva alakították ki (30. kép 4). Egy táltöredéket pedig átfúrtak (84/1. objektum). Konstatálhatjuk tehát azt a jelenséget, amely csaknem minden császárkori település anyagának közös jellemzője, hogy — bár igen nagy mennyiségben kerül elő kerámia —javítgatták, illetve másodlagosan használták a törött, sérült, elrepedt edényeket (VADA Y-VÖRÖS 1977, 102). Hombár vagy gömbtestű edény. A hombárokkal kapcsolatban előre kell bocsátanunk, hogy ezek számának meghatározása bizonytalan, ugyanis gyakran egy-egy oldaltöredék esetében nehéz eldönteni, hogy ehhez az edénytípushoz vagy egy gömbtestű edényhez tartozott-e. A két forma közti eltérés olykor nem éles, a két forma „összemosódik". Ennek megfelelően az oromdűlői teleprész esetében legalább 50 db hombárral számolhatunk. A szegvári telep ide sorolható edényeinek többsége esetében csupán oldaltöredékek kerültek elő, azaz a formájuk egyértelműen nem állapítható meg (31. kép 1). Annyi bizonyos, hogy kisebb és nagyobb méretű változatai egyaránt használatban voltak. A szegvári telep feltűnő jellegzetessége, hogy a szarmata településekre általában jellemző nagy hombárok vízszintesen kihajló, illetve gyűrűs pereme csaknem teljesen hiányzik. Gyakoriak viszont az íves nyak felett ferdén kihajló, elvékonyodó peremek: 81/39. objektum, 1983/szórvány, 84/2-3. objektum, 84/23. objektum, 88/2. objektum (3. kép 6; 30. kép 1; 18. kép 4; 12. kép 4; 22. kép 7; 28. kép 3; 23. kép 6). Hozzájuk nagyon hasonló töredéket közölt Vaday Andrea Túrkeve-Pókamara, Pusztaszentlászló lelőhelyről (VADAY 1989, 289, t. 159. 8). Az edény értékelésékor megállapítja, hogy a kelta edényművességből származtatható forma, mely az Alföldön csak ritkán fordul elő, de a geta-dák területről is ismert (VADAY 1989, 139, Abb. 332. 21). A következő típus vízszintesen és ívesen kihajló, „háromszögesedő" peremmel jellemezhető: 1983/ szórvány, 86/3. objektum (12. kép 7; 25. kép 5). Legjobb párhuzamaik a 2-3. századra datált gyomai lelőhelyről származnak (VADAY 1996, Fig. 134. 19, Fig. 124. 1, Fig. 127. LFig. 127.23). Viszonylag nagyobb számban jelentkeztek az ívesen kihajló, kissé megvastagodó peremek. Szé51 Talán nem véletlen, hogy — bár a típus a La Tène időszaktól széles körben elterjedt — a formailag hasonló tálat a szerző ugyancsak a 2-3. századra keltezi (NEGRU 2003, 25).