A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 11. (Szeged, 2005)

HEINRICH-TAMÁSKA Orsolya: Sebastian Brather: Ethnische Interpretationen in der frühgeschichtlichen Archäologie

KÖNYVISMERTETÉS Sebastian Brather: Ethnische Interpretationen in der frühgeschichtlichen Archäologie. Ergänzungsbände zum Reallexikon der Germanischen Altertumskunde 42. Hrsg.: Beck, H. - Geuenich, D. - Steuer, H. Berlin-New York 2004 (807 oldal, 94 ábra) A jelen recenzió tárgyát képező tanulmány a Reallexikon der Germanischen Altertumskunde kiegészítő kötetében jelent meg. Ebben a reprezentatív kiadványsorozatban az utóbbi 5 évben több olyan téma feldolgozását publikálták, amely a régészet és az azzal szomszédos tudományágak (nyelvészet, történelem, vallástan és -történet) módszertani lehetőségeinek témaköréhez kapcsolódik. A megjelent monográfiák elsősorban a késő római és a népvándorlás valamint kora középkori világ közti kapcsolat és átmeneti struktúrák elemzésével foglalkoznak. Sebastian Brather munkája a kora középkor régészeti kutatásának egy igen kényes, ugyanakkor mind a mai napig kedvelt kérdéskörét elemzi, az etnikai interpretációk lehetőségét. A terjedelmes mü mint habilitáció, a freiburgi egyetem külön kutatási részlegének (Sonderforschungsbereich), az Identitások és alteritások. Az alteritás az identitás konstitúció/ónak és konstrukciójánakfunkciója részprojektjeként, Etnikai egységek a kora középkori Európában. A régészeti kutatás és a politikai értelmezés eszközei címmel készült. A téma aktualitása nem vonható kétségbe, a modern német régészeti kutatás az utóbbi 15 évben komoly lépéseket tett kutatástörténetének és a tudományág módszertani kérdéseinek újraértékelése és továbbfejlődése érdekében. E tendencia mögött a két Németország egyesítése és az ezzel összefüggő tudománypolitikai és társadalmi változások állnak, ami a régészeten belül lehetővé tette egy új, fiatal generáció befolyását (pl. VEIT-KIENLINKÜ

MMEL SCHMIDT 2003; HEINZ-EGGERT-VEIT 2003). A tanulmány két fogalomkörre és az ezzel kapcsolatos kutatástörténeti és módszertani kérdésekre épül. Az egyik az etnikai interpretáció, a másik az ezzel szorosan összefüggő etnikai identitás. A szerző a komplex témát öt fő szempontból elemzi: 1. Az etnikai interpretáció kialakulása és fejlődése szemszögéből a 19. században és a 20. század első felében (11-96 o.); 2. Az etnikai hovatartozás kritériumai alapján: melyek azok a kategóriák, amelyek a társadalomtudományokban ilyen egységet jellemeznek (97-158 o.); 3. Ehhez kapcsolódóan azon etnikai jellemzők szerint, hogy milyen módszereket alkalmazott az eddigi régészeti kutatás a kora középkori etnikai csoportok meghatározásához és lokalizálásához (159-322 o.); 4. A régészeti leletanyag az etnikai értelmezésen túlmutató történelmi interpretációjának, alternatíváinak felrajzolása szempontjából (323-577 o.); 5. Végül lehetséges-e a régészeti leletanyag etnikai értelmezése írásos források nélküli régészeti korszakokban (579-613 o.). Az első rész kritikus és igen részletes kutatástörténeti áttekintés a 19. századi kezdetektől. A szerző tudatosan egyoldalúan az etnikai paradigmát helyezi a középpontba. Négy fő fogalom használatának és tartalmának történetét követi nyomon, a népnek (Volk), a kultúrának (Kultur), a fajnak (Rasse) és a nyelvnek (Sprache). Az a felfogás, hogy a négy fogalom mindegyike egy homogén, tisztán szétválasztható és egymással összeegyeztethető totalitást képez, a 19. század társadalomtudományi elméleteire alapul. A nép és a nemzet kifejezések sokoldalú összefüggésével és ennek a 18. századtól a 20. század közepéig tartó történetével foglalkozik a szerző elsőként, felmutatva e kifejezések tudatos manipulációját. Az áttekintés kizárólagosan német központú — korabeli német nyelvű irodalomra alapozva — más irányú európai fejlődésre nem tér ki. A 60-as évektől fogalomváltás figyelhető meg: a népből ethnos vagy etnikai csoport lesz. Módszertanilag a néprajz befolyása döntő. Érdekes, hogy a szerző itt nem említi a Mitteilungen der Anthropologischen Gesellschaft in Wien kiadványában a 80-es évektől e témakörben rendszeresen megjelenő cikkeket, de röviden kitér a postprocessual archaeology ez irányú kutatásaira. A második fogalom a kultúra, melynek recepcióját ismét német szemszögből vizsgálja a szerző, ahol ezt fogalmat a néprajzkutatásból vette át a 19. századi őskorkutatás (Urgeschichtsforschung). A kultúra Kossina nevéhez köthető felfogása mind a mai napig érezteti hatását. Az általa alkalmazott kultúrkör (Kulturkreis) kifejezés mögött, egy írott forrásokból átvett népmegnevezés (kelták, germánok) és egy földrajzilag körülhatárolt régészeti leletcsoport összekapcsolása rejlik. A jelenlegi régészeti kultúrák koncepciója két csoportba osztható. Egyrészt a fenti elméleten alapuló felfogás, miszerint régészeti kultúrák időben és térben konkrét történelmi egységet, zárt rendszert képviselnek. Másrészt a New Archaeology által képviselt fogalom, ahol a kultúra funkcionális módon értendő, a társadalmak alkalmazkodása az adott környezetés életfeltételekhez. A szerző ebben részben igen szemléletesen állítja szembe e két paradigmát, nem említi itt azonban a francia V École dAnnales által képviselt álláspontot. A harmadik fogalom a faj, a 19. században az antropológiából átvett szóhasználat. Ennek a német kutatástörténetben — a 19. és 20 század fordulóján kidolgozott fajelméletek miatt — igen negatív visszhangja van. A ma használt fajfogalom populációgenetikus.