A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 11. (Szeged, 2005)

HEINRICH-TAMÁSKA Orsolya: Sebastian Brather: Ethnische Interpretationen in der frühgeschichtlichen Archäologie

A negyedik, a nyelv fogalma, mind a mai napig a legtöbb nemzet legfőbb közös jellemzője, ezért a 19. század óta a nyelvileg homogén területek államegysége fontos politikai cél. Ez utóbbi nélkül a nyelvek dinamikus heterogén rendszert képeznek. A kutatástörténeti áttekintés a könyv egyik kritikus pontja, mivel több olyan információ ismeretét feltételezi, ami külföldi olvasóknak nehezen követhető. így pl. a német régészeknek sem mindig természetes klasszifikációkat használ a szak megnevezésével és ennek kutatástörténeti hátterével kapcsolatban, valamint alig tér ki az egyes, a német kutatáson belüli szakszavak manipulációjának és tabulizációjának kultúrtörténeti okaira. A tanulmány második nagy kérdésköre a szociális és etnikai identitásnak, hovatartozásnak a társadalomtudományokban használatos kritériumait vizsgálja. Elsőként tárgyalja a kollektív identitást mint szociális konstrukciót, amelynek csupán egy részét képezi az etnikai identitás. A kollektivitás szociológiai szempontból tájékozódási keretet nyújt az egyes társadalmi csoportok és az ezekhez tartozó személyek (egy személy több különböző csoporthoz tartozhat, lehet pl. német állampolgár, francia anyanyelvű, afrikai születésű, férfi, tanár, családapa stb.) szociális cselekvéséhez. Ezáltal a szociális identitások konzervatívak, mert csak a bevált szabályok és hagyományok betartása garantálja a társadalmi rend megtartását. Az etnikai identitás kritériumai időben és térben különbözőek, és leginkább a kollektív emlékezet kategóriájával körülírhatók. Ezt követően a szerző a történelemtudományból vett két példán mutatja be az etnikai identitás megfbghatóságának nehézségeit. Hogyan értelmezhetők és milyen információk nyerhetők az írott forrásokból, amelyeken a régészeti etnikai értelmezés is alapul? Egyrészt a keltákról, a germánokról és a szlávokról írt antik etnográfia kutatásának aktuális problémáit, másrészt a kora középkori germán államalapításokkal kapcsolatos források elemzésének problémáit ismertetve arra a következtetésre jut, hogy az írott forrásokból aligha lehet következtetéseket levonni, amelyek a régészeti leletanyag konkrét etnikai értelmezését lehetővé tennék. A következő, harmadik nagy rész az etnikai interpretációk eddigi módszereit elemzi kritikusan, több példa segítségével. A kiindulási pont minden esetben a kultúra és az ethnos egy alapra helyezése. Ide tartozik: — a regionális behatárolás és településterületek kérdése, — a kulturális és etnikai kontinuitás köre, — az etnogenezis folyamata, — a vándorlások és expanziók problémája, — valamint az idegen kisebbségek és etnikailag heterogén csoportok értelmezése. Az első két kérdéskör erősen kapcsolódik a fentebb már ismertetett kutatástörténeti áttekintéshez. Egy anyagi kultúra elterjedési körének az írott forrásokból ismert népnevekkel való összekötése több szempontból is problematikus. Egyrészt tudatosítani kell, hogy a régészeti kultúrkör fogalma egy szükségszerű tudományos konstrukció, ami nem értelmezhető a múlt hamisítatlan képeként. Másodszor figyelembe kell venni, hogy az antik források információi nem vehetők szó szerint, hiszen külső, „civilizált" szemmel írják le a „barbár" világ — számukra fontos, illetve érdekes — szokásait. Harmadszor pedig azzal a problémával állunk szemben, hogy a legtöbb etnikumról nincs belső, magukról adott képünk, ami lehetetlenné teszi azon szimbólumok meghatározását, amelyek az összetartozás alapjául szolgáltak. E problémákat a szerző egyrészt a nyelvcsaládok, mint a kelták, a germánok, a szlávok és a baszkok, másrészt a kora középkori törzsek és törzsszövetségek, mint a frankok és alamannok, a gótok és a szomszédos keleti népek, valamint az északnyugati szlávok példáján keresztül elemzi. További példaként érdekes lett volna itt egy lovasnomád népre is kitérni. A harmadik módszerrel kapcsolatban a szerző két etnogenezist különböztet meg, a nyelvcsaládokét és az egyes kora középkori népekét. Alapvetően hangsúlyozni kell, hogy a modern történelemtudományban az etnogenezis fogalmát csak a kora középkori népeknél alkalmazzák, a nyelvcsaládokkal kapcsolatban nem használatos. Nem meglepő tehát a szerző következtetése, hogy a megvizsgált kelta, germán és szláv nyelvcsaládoknál ilyen folyamat nem mutatható ki. A kora középkori példáknál, a gótoknál, alamannoknál és északnyugati szlávoknál a probléma az írott források és a régészeti leletanyag ilyen szempont szerinti összekötésénél keresendő. A vándorlások kapcsán a szerző szintén két horizontot különböztet meg, egyrészt a nagy nyelvcsoportokat, másrészt a katonai szövetségeket (Heeresverband), illetve vazallusokat, katonai kíséretet (Gefolgschaft). A nyelvi csoportok két példáján — a kelták expanzióján és a szlávok nyugati vándorlásán — mutatja be, hogy a fenti etnogenezishez hasonlóan nem keverhető össze a nyilvánvaló névkontinuitás és nagy, állandó struktúrájú csoportok továbbélése. A másik összefüggésben a gótok vándorlásán, valamint az angelek, a jütök és a szászok angliai honfoglalásán mutatja be a szerző a módszertani problémákat. Alapvetően a katonai „barbár" egységek és a római település- és társadalomstruktúrák egymásra épülésének és összefonódásának folyamatáról van szó. Ebben a rendszerben természetes a gyors habitusváltás, ami lehetetlenné teszi a lakosság etnikai összetételének és a bevándorlás nagyságrendjének pontos meghatározását. A szerző a fentiekhez hasonlóan szintén két egységre osztja az idegen kisebbségek meghatározási lehetőségeire felhozott példákat, egyrészt az egyes személyek és kisebb csoportok etnikai hovatartozásának, másrészt a nagyobb csoportok koegzisztenciájának kérdéskörére. Itt is kitűnik, hogy a régészeti forrásanyag behatároltsága miatt nem tudja azt a fajta komplex társadalmi szerepfelosztást rekonstruálni, ami lehetővé tenné az etnikai hovatartozás meghatározását. így pl. egy nemes a kora középkorban lehetett született gall, a király mellett frank vazallus és mint herceg, alamann. Ezek a lehetőségek, bár etnikai fogalmakkal vannak körülírva, mégsem az ilyen irányú kötődés kifejezésére szolgáltak, hanem a szociális rang kimutatásához. A hagyományos módszerek érdekes példája az avarkutatásban évtizede folytatott vita a gepida továbbélésről,