A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 11. (Szeged, 2005)

VARGA Sándor: Középkori csontveretes övek a Kárpát-medencében

Az első összefoglaló munka, amely már a lelőhelyek elterjedésével, társadalmi és etnikai kapcsolataival is foglalkozott, G. Sándor Mária tollából származik. 1959-es cikkében elsősorban a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött középkori pártaövhöz tartozó csonttárgyakat ismertette, de lelőhelykataszterében az 1945 előtti, jelentősebb ásatások anyagát is tételesen felsorolta. Mellékelt térképén összesen 11 lelőhelyet tüntetett fel, annak ellenére, hogy legalább 15 lelőhelyről rendelkezett adatokkal.

3 G. Sándor Mária a csonttagokkal díszített öveket a 13. században a Magyar Királyság területére beköltöző kunok emlékanyagához kapcsolta, használatukat a 14-15. századra keltezte (G. SÁNDOR 1959, 121). Véleménye szerint ezt alátámasztja az is, hogy az általa térképre vitt lelőhelyek közül 7 a kun szállásterületekre esik, amelyeket két csoportra különített el. Az első csoportot a Duna-Tisza közén, míg a másodikat Csanád megyében, a Maros környékén letelepített kunok képviselik. Ez utóbbi esetében azonban úgy gondolta, hogy a hódtavi csatát követően a Havasalföldre menekülő kunok értékein, vagyontárgyain és a foglyokon a magyarok osztozkodtak (G. SÁNDOR 1959, 119-120). A fennmaradó 4 lelőhely esetében pedig a kunokkal való kapcsolatot feltételez. A történeti adatok és a leletelterjedés mellett az övek viselettörténetére, készítésére is kitér a szerző (G. SÁNDOR 1959, 121). Horváth Ferenc a Csengele-Bogárháton feltárt öv kapcsán a csontveretes öveket a pártaövek legkorábbi magyarországi előfordulásának tartja, amelyek véleménye szerint a 13. század végétől — tehát közvetlenül a kunok betelepülését követően — kimutathatóak. Mintakincsük a 14-15. század folyamán alakult át gótikus ízlésűvé (HORVÁTH 1978, 115-116). Pálóczi Horváth András a kunok viseletéről írt tanulmányában nem tartja megalapozottnak G. Sándor Mária elméletét. Legfontosabb ellenérvként a lelőhelyek elterjedése és a kun szállásterület közötti különbséget említi, de kitér a keleti analóg darabok hiányára is. Példaként olyan kun szállásterülethez tartozó temetőt (Öttömös) hoz fel, amelyből nem került elő csontdíszes öv (PÁLÓCZI HORVÁTH 1982, 103-104), ugyanakkor számos, csontveretes övet tartalmazó lelőhelyet felsorol, amelyek a kun szállásterülettől távoli vidékeken találhatóak (PÁLÓCZI HORVÁTH 1982, 104-105). Véleménye szerint a gótikus formakinccsel rendelkező csont övdíszek városimezővárosi műhelyekben készülhettek és viselőikhez mint kereskedelmi cikkek juthattak el (PÁLÓCZI HORVÁTH 1982, 104-105). Pálóczi Horváth András cikke óta részletesebben senki nem foglalkozott a témával, illetve annak megoldatlan kérdéseivel, pedig az azóta eltelt 23 év során számos új lelőhelyről került elő csontveretes pártaöv. A szomszédos országok közül mind a kutatásban, mind pedig az ásatások közzétételében Szlovákia emelkedik ki. A szlovák kutatók a csontveretes övek ismertetése mellett kitértek a magyarországi párhuzamokra is (KRUPICA 1953, 196; KRASKOVSKÁ 1961, 165, 173; REMIÁSOVÁ 1974, 236; KRUPICA 1978, 243, 258, 293; RUTTKAY 1979, 79; F U R M ÁN E K-TÓT HOVÁ 1982, 84). A mai Szlovákia területéről 1984-ig előkerült, a középkorból származó csontból és agancsból készített tárgyakat Michal Slivka gyűjtötte össze, aminek során részletesen foglalkozott a csontveretes övekkel is. Véleménye szerint G. Sándor Mária elmélete megalapozatlan, és a középkori csontdíszes pártaöveket a régi Magyarország specifikumának tartja, amelyek a kereskedelmi hálózat eredményeként terjedtek szét a Kárpát-medencében (SLIVKA 1984, 389-390). Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a középkori csontveretes övekkel kapcsolatban kétféle vélemény alakult ki. A kutatók egyik része a kor ízlésének megfelelő, gótikus emlékeknek tekinti, amelyek egy-egy középkori temetőn belül inkább a társadalmi, mint az etnikai különbségeket jelzik. A másik tábor az övek keleti kapcsolatait hangsúlyozza, és igyekszik a Kárpát-medencében letelepedett kunok emlékanyagához kapcsolni ezt a tárgytípust. LELŐHELY- ES LELETKATASZTER 1. Balatonmagyaród-Pusztaszentegyház (VÁNDOR 1996, 153, 71. kép; VÁNDOR 2002, 121) 2. Balatonszabadi-Pusztatorony (MAGYAR 1990, 9. tábla) 3. Bánhida (LÁSZLÓ 1998, 23. kép) 4. Beckó vára/Beckov-hrad (Sk) (SLIVKA 1984,389) 5. Berencs-Nyitranagyfalu/Branc-Vel'ka Ves (Sk) (RUTTKAY-CHEBEN-RUTTKAYOVÁ 1994, 235, 238, Obr. 9. 3-4,6-7) 3 Nem tünteti fel térképén Túrkeve-Mé>ricot, Dorogot, Gyula-Fövenyest és Nyitradarázst (Drázovce).