A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 11. (Szeged, 2005)

SOMOGYI Péter: Újabb gondolatok a bizánci érmék avarföldi elterjedéséről. Numizmatikai megjegyzések Bálint Csanád közép avar kor kezdetére vonatkozó vizsgálataihoz

a másik része pedig csak később, IV. Constantinus idejében került az avarokhoz. S amint azt a 7. század 2. feléből származó itáliai veretek és rézérmék szórványos elterjedése jelzi, számolnunk kell azzal is, hogy a konstantinápolyi eredetű aranyérmék némelyike bizonyára nem államközi kapcsolatok útján került avar kézbe (ld. ehhez alább!). Noha az írott források nem tesznek róla említést, az általános történelmi helyzet ismeretében nem elképzelhetetlen, hogy a Kuvrat halála után kiszámíthatatlanná vált onogur-bolgárokkal szemben az araboktól szorongatott Bizánc a 7. század 3. negyedében az avarokhoz fordult segítségért. Elfogadva egy ilyen bizánci-avar szövetség lehetőségét, egyszeriben érthetővé válik, hogy a 650-es évektől kezdve miért áramlott ismét nagyobb mennyiségű arany- és ezüstpénz az avarokhoz.

85 Csak amikor az események felgyorsultak, és 680/l-ben Asparuch bolgárjai váratlanul megvetették lábukat az Al-Dunától délre is, csak akkor mondhatta lel Bizánc az immár aktualitását vesztett szerződést és szüntethette meg az annak fejében kialkudott rendszeres juttatásokat. Ha a csupán egyetlen egy forrás által említett 678. évi avar követséget az avarok és a bizánciak diplomáciai közeledéseként értékeljük, ha a közeledés okát az onogur-bolgárok al-dunai jelenlétében keressük, és ha a solidusok újabb és jelentős beáramlását az Avarföldre a szövetségesnek járó hivatalos és rendszeresjuttatásokjeleként tekintjük, akkor kézenfekvő az a gondolat, hogy IV. Constantinus 680. évi bolgárok elleni hadjárata és a hexagrammák al-dunai elterjedése — a történeti esemény és a numizmatikai leletanyag között itt is meglévő földrajzi és kronológiai egyezés miatt — összefügg egymással. Miként az avar solidusok értelmezésénél, itt sem dönthető el azonban, hogy a bizánci diplomácia csak a hadjárat idején, esetleg röviddel előtte vásárolta meg a havasalföldi szlávok segítségét, semlegességét, vagy pedig már az elmúlt 25-30 év során is rendszeresen érkeztek ide jelentős, de kizárólag hexagrammákból álló juttatások, hogy idejekorán szövetségeseket nyerjenek a Kuvrat halála után egyre veszélyesebbé váló bolgárok ellen.

86 A kérdés csak az, hogy ennek a feltételezésnek van-e egyáltalán történeti alapja? A szlávok Kis-Ázsiába történő tervszerű áttelepítése nyitányának általában II. Constans 658-ban a balkáni szlávok ellen vezetett hadjáratát tekintik. A szűkszavú tudósítás szerint sok szlávot fogságba ejtettek és leigáztak, de arról nincs szó, hogy a hadjárat melyik szlávok lakta vidéket érintette, és arról sem, hogy a legyőzött szlávokat már ekkor át is telepítették volna. Tény azonban, hogy ettől az időtől kezdve egyre gyakrabban szerepelnek a forrásokban olyan szlávok, akiket a kis-ázsiai themákban sztratiotákként, azaz katonai szolgálatra kötelezett parasztokként telepítettek le, és az arabok elleni harcban vetették be őket. A harcok során az is megtörtént, hogy egész szláv kontingensek átálltak az arabokhoz. Ettől kezdve az arab seregben szolgáltak, és az arabok Szíriában telepítették le őket.

87 Leszögezhetjük tehát, hogy a szlávok a 7. század 2. felében mind a bizánciak, mind az arabok részéről nagy becsben álltak. Bár a Thesszalonika környéki szlávok ellen 688/9-ben II. Iustinianus által vezetett hadjáratról szóló tudósításban már kifejezetten a leigázottak áttelepítéséről van szó, az ilyen kényszer-áttelepítések csak kivételesek lehettek. Az állandó arab támadások miatt a bizánci katonai vezetés egyáltalán nem volt olyan helyzetben, hogy még erre a célra is csapatokat bocsásson rendelkezésre. Nem véletlen, hogy II. Constans, IV. Constantinus és II. Iustinianus is csak egy-egy hadjáratot tudott vezetni a Balkánra (658, 680, 688/9), és ezt is csak azért, mert ezekben az években az arab nyomás valamicskét enyhült. S a bolgárok ellen 680-ban megindított és végül is a bizánci expedíciós sereg vereségével végződő hadjárat aligha volt alkalmas szlávok áttelepítésére. A szlávok tömeges mértékű és kétségkívül huzamos ideig tartó áttelepülése Kis-Ázsiába csakis kölcsönös megegyezés alapján történhetett. Egyrészt a bizánci kormányzatnak a Kis-Ázsiában éppen megkezdett közigazgatási és hadseregreform sikeresen végrehajtásához elegendő emberanyagra volt szüksége, másrészt a legidősebb családtag katonai szolgálata ellenében juttatott, örökletes paraszti birtokokon 85 Ebben az összefüggésben érdekes az 1967-ben Szófia környékén talált, II. Constans (654-659 közti évekből és későbbről származó) és IV. Constantinus solidusait tartalmazó kincslelet. Önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy nem ezek a Konstantinápoly és az Avarföld között félúton elrejtett solidusok képezik-e a hiányzó láncszemét ennek a késői érmebeáramlásnak (CURTA 1996, 170, no. 215). Bár a lelet alátámasztaná elképzeléseit, Bálint Csanád nem említi. 86 Avarok és szlávok Bizánc szövetségeseként? Mint a seriptor incertus A arról tudósít, 811. július 26-án a bizánci expedíciós sereg vereségével és I. Nikephoros császár halálával végződő döntő csatéiban avar és szláv zsoldosok harcoltak, ezúttal azonban a bolgárok oldalán. OLAJOS 2001, 44-61 magáról a forrásról az idézett forráshely részletes kommentárjával. 87 Az eseményekhez ld.: OSTROGORSKY 1980, 86, 99 101 !