A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 11. (Szeged, 2005)

SOMOGYI Péter: Újabb gondolatok a bizánci érmék avarföldi elterjedéséről. Numizmatikai megjegyzések Bálint Csanád közép avar kor kezdetére vonatkozó vizsgálataihoz

dúlnak elő. Márpedig a kora középkori steppei népek kutatói ezekben a temetkezésekben az onogur-bolgárok vezetőrétege egy részének régészeti hagyatékát látják, sőt, a Mala Perescepino-i leletet Kuvrat sírjával szokás azonosítan i (WERNER 1984,38-45; BÁLI NT 1989, 100, 412. j.; LVOVA 20 04, 222).

78 Összhangban az írott forrásokkal, a régészeti-numizmatikai adatok is azt tanúsítják, hogy Bizánc csak 626 után juttatott rendszeres és jelentős évjáradékot az onogur-bolgároknak. De ez a folyamat, amint ezt a temetkezésekből származó legfiatalabb solidusok sejtetik, már 650 körül hirtelen megszakadt. Ennek okát a Kuvrat halála utáni eseményekben keresik: az egymás ellen vívott hatalmi harcoktól meggyengült és megosztott bolgárok egy része behódolt a kazároknak, míg mások nyugat felé menekültek (vö. az öt Kuvrat-fiú történetét Theophanesnál és Nikephorosnál). Amint ezt a Don alsó folyásánál feltárt lovasnomád sírokból előkerült solidusok mutatják (szinte valamennyi eddig közölt példány 650 utáni veret) (SEMËNOV 1983; SEMËNOV 1988, 102-103, Ris. 4: a dél-orosz steppéről ismertté vált bizánci érem leletek elterjedési térképével; SEMËNOV 1991, 126-127; NAUMENKO-BEZUGLOV 1996,250-251), Bizánc azonnal reagált is erre a hatalomváltásra. Feltehetően érdekükben állt, hogy a steppék új urait ajándékokkal és pénzzel megnyerjék a saját politikájuknak. Egyrészt az arabok, másrészt talán az onogur-bolgárok ellen, kiknek nyugati csoportjai már az Al-Dunától északkeletre elterülő steppet ellenőrizték (ld. A Kuvrat-fiak vándorlása című fejezetet). De ebben a történelmi helyzetben az is elképzelhető, hogy II. Constans kormányzata az onogur-bolgárok ellen a Bizánccal szemben több mint 25 éve nyugodtan viselkedő avaroktól kért támogatást. Egy ilyen bizánci-avar szövetség ugyanis egy csapásra érthetővé tenné, hogy II. Constans 650 után vert solidusai miért bukkantak fel hirtelen az avaroknál is. Ebben az összefüggésben nagy jelentőségű Bálint Csanád arra vonatkozó megfigyelése, hogy a 650 után vert solidusok túlnyomó része az avar szállásterület délkeleti részén kerül elő (3. kép) (BÁLINT 2004a, 50).

79 Nyilván nem véletlenül pont arról a vidékről, amely Bizánchoz is és az onogur-bolgárok által fenyegetett al-dunai területekhez is a legközelebb esett. Arról, hogy a szövetségeseknek szánt ajándékok, a nekik járó zsold és a veszélyes vagy katonai fölényben levő szomszéd népek által kicsikart adó, évjáradék nemcsak arany- és ezüstérméket, hanem más drágaságokat (díszedényeket, selymeket, fűszereket) is tartalmazhatott, ha szűkszavúan is, de beszámolnak a források.

80 Viszont arról, hogy milyen szempontok szerint állították össze a végül is pénzben kifizetett összegeket, arról, hogy a politikai célokat szolgáló kiadások, mindenekelőtt a szomszéd népeknek juttatott évjáradékok kizárólag csak a mindenkori imperátor saját érméit tartalmazhattáke, vagy az illetékes kincstári hivatalnokoknak csupán a mindenkor szükséges pénzösszeg előteremtésére kellett figyelniük, egyetlen forráshelyet sem ismerek. A hírhedett bizánci bürokrácia és merev protokolláris szabályok ismeretében azonban több mint elvárható, hogy a pénzösszegek összetételét is szabályozták. Arra nézve, hogy ilyen szabályozás valóban létezett, a vizsgálatba bevont numizmatikai anyagban található is néhány közvetett utalás. Nem szabad elfelejteni, hogy a bizánci pénzek azon túl, hogy fizetőeszközként funkcionáltak, a mindenkori hivatalos propaganda szolgálatában is álltak. Minden hatalmi és ideológiai változás azonnal jelentkezett a pénzverésben is. A császár uralomra kerülését azonnal követte a saját képére vert pénzek kibocsátása, amit, ha hamarjában nem ment másként, régi verőtövek átgravírozásával oldottak meg. Emiatt igen valószínűtlen, hogy II. Leonlius, aki II. Iustinianus megbuktatása révén került hatalomra, a saját politikáját szolgáló ajándékokhoz, juttatásokhoz a parancsára megcsonkított és a krími Herszonba száműzött excsászár solidusait használta volna fel. Következésképp egyáltalán nem kérdés, hogy II. Iustinianus és II. Leontius solidusai, melyek egy Don-vidéki kazár kori gazdag temetkezésből kerültek elő, külön-külön, II. Iustinianus első, majd II. 78 Az orosz és bolgár kutatók nézeteit LVOVA 2004. 219 és BÁLINT 2004. 157. 611. j. foglalták össze. 79 Míg a solidusleletek a Tisza mentén és a Tiszától keletre viszonylag gyakoriak, addig Avarjaid pannóniai részéről, ahol a történeti hagyomány szerint a negyedik Kuvrat-fiú kíséretével behódolt a kagánnak. nem több, csak három, biztosan a konstantinápolyi verdéből származó sol idust ismerünk: II. Constans ketté) (Gyenesdiás: 26. kat. sz. és Carnuntum 1732 — WINTER 2000, 54) és IV. Constantinus egy solidusát (Ozora-Tótipuszta: 56. kat. sz.). IV. Constantinus Pozsony környékéről származó solidusát (II. kat. sz.) csak fenntartással sorolnám ide. mert a múzeumi leltárkönyvben szereplő lelőhelyadat sajnos már nem ellenőrizhető. A különbség annyira szembeszökő, hogy egyszerűen csak a két régió különböző kutatottsági fokára történő hivatkozással nem utasíthatjuk el. 80 Ld. POHL 1988. 180 válogatását a vonatkozó forráshelyekből!