A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 11. (Szeged, 2005)

NAGY Márta: A halomsíros kultúra leletei Szentes környékén

ÉRTÉKELÉS Az első halomsíros kultúra jegyeit hordozó csoportok a Dél-Alföldön, feltehetően a Tisza mindkét oldalán a koszideri periódusban, a Perjámos- és a Vatya-kultúra területének peremein jelentek meg. A Duna-Tisza közén Röszkén (REIZNER 1892, 161 168), Szeged-Bogárzón (FOLTINY 1957, 1-6, I—

III. t.), Szeged-Bilisicsen (TÖMÖRKÉNY 1902, 372-373; TÖMÖRKÉNY 1905, 251-257; FOLTINY 1957, 11), Kömpöcön (TROGMAYER 1969) és talán Kunfehértó-Templomdombon (CSEKŐ-CSÉKI-SÁNTA 2004, 56), valamint Csólyospálos-Felsőpáloson (KUSTÁR-WICKER 2004, 82) is. A Tisza bal partján pedig csak egy keskeny sávban (BÓNA 1958, Taf 5), feltételezhetően SzentesNagyhegyen, Szentes-Ecseren, Szentes-Jaksoron és Hódmezővásárhely-Kishomokon mutatható ki korai megjelenésük nyoma. Ezek a korai halomsíros közösségek valószínűleg egy-két generációnyi ideig együtt éltek a Szőreg-Perjámos-kultúra népességével, ami magyarázatot adhat a vegyes rítusú (csontvázas-hamvasztásos) temetőkre, hiszen Kelebia, Csanytelek, Csongrád-Vidresziget, Csongrád-Saroktanya temetőiben megjelenő csontvázas rítust a Perjámos-kultúrához köti a kutatás (BÁNDI-KOVÁCS 1974, 102-103; LÖRINCZY-TROGMAYER 1995, 62), és ezek a lelőhelyek Vatya III. besorolást kaptak. Más vélemények szerint azonban ez a rítus nem köthető csupán a Maros menti népességekhez, hanem más magyarázatok is lehetnek erre a problémára (P. FISCHL-KISS-KULCSÁR 1999,112). A középső bronzkori kultúrák belső fejlődésében végbement változások is eredményeztek rítusváltoztatási folyamatokat, ami megtörtént például a magyarádi kultúra esetében is (DUSEK 1969). A másik magyarázat szerint a vázas rítusú sírokat a halomsíros népességhez lehet kötni, ami pedig feltételezi, hogy már a koszideri korszakban jelen vannak a Dél-Alföldön a korai halomsíros elemek, a Vatya-Koszider és a koszideri korú perjámos népesség mellett (KULCSÁR-V. SZABÓ, 154). Bóna István is hasonló véleményt fejtett ki, azzal a különbséggel, hogy szerinte az Alföld déli peremén megjelenő legkorábbi halomsíros együttesek kora a koszideri korszak, a valódi halomsíros temetők (Tápé, Tiszafüred, Igrici, Maklár, Mezőcsát, Letkés, Jánoshida, Egyek) pedig poszt-koszider korúak (BÓNA 1992,35-36). A halomsíros kultúra legkorábbi leletegyütteseit töredékesen feltárt temetőkből és szórványként a múzeumokba kerülő együttesekből ismerjük. A Maros-torkolattal átellenben, a Duna-Tisza közén fekvő temetők anyagai sorolhatók a legkorábbi emlékek közé. Ez a korai datálás arra a megfigyelésre alapozható, hogy ezeknek a síroknak az anyagában sok a koszideri kincsekből ismert fém melléklet (BÓNA 1992, 36). Kerámiájuknak pedig az északnyugati halomsíros területeken vannak meg a párhuzamai, és még nem mutatják a szomszédos telikultúrák kerámiaművességének hatását. Ezzel szemben a fiatalabbnak tartott halomsíros temetők (pl. Tápé) sírjaiban már csak ritkán találunk koszideri fémtípusokat, az edények formái és díszítőelemei már az ekkorra megszűnő telikultúrák népével való keveredés nyomait jelzik. A már említett tápéi temető a koszideri korszakot követő legnagyobb temető a Dél-Alföldön,

30 bár lehetséges, hogy néhány sírja (pl. 19., 152., 452. sír) egykorú a bogárzói sírokkal. A Dél-Alföldön feltárt többi halomsíros temető sem keltezhető korábbra a fémmellékleteik és kerámiájuk alapján: Kiskundorozsma (FOLTINY 1957), Mártély (BANNER 1945, Taf. X. 1-18, 23), Hódmezővásárhely-Szakáihát 2. gödör (BANNER 1937. V. t. 2, 5-6), Hódmezővásárhely-Kishomok (BANNER 1945, XII. t.), Hódmezővásárhely-Gorzsa (GAZDAPUSZTAI 1959, 2. kép). Az eddigi leletek arra utalnak, hogy a halomsíros kultúra megjelenését nem betelepülési horizontokkal kell elképzelni, hanem különböző eredetű kisebb közösségek lassú, de folyamatos beszüremlésével (V. SZABÓ 1999, 64), mint ahogy ez a Dunántúlon is történt (KISS 1997, 47). Szentes-Nagyhegyen a sírok formájáról egyik temető esetében sincs információnk, ezek leírása sajnos már nem szerepel a fennmaradt dokumentációban. Mélységükről négy esetben van adat, ez pedig 110 és 164 cm között váltakozik. Egyaránt megtalálható ezekben a temetőkben a hamvasztásos (urnás, szórthamvas) és a csontvázas rítus is, bár a szentes-jaksori temetőről ezt sem állíthatjuk teljes biztonsággal. A csontvázas sírok mindegyike nyújtott temetkezés, a csontvázak neme csak két esetben állapítható meg biztosan. A 49. sírról maga a feltáró is leírja, hogy női sírról van szó, amit az is bizonyít, hogy a váz mellett két oldalt egy-egy bronztü volt, mint ahogy a 33/a sírnál is. Trogmayer Ottó a tápéi temetkezések vizsgálata kapcsán bebizonyította, hogy két tűt a nők mellé helyeztek a sírba (TROGMAYER 30 A fémmellék/etek a sírok egy részét az RBB2 és BC periódusokra datálják. PL: pecsétfejü tűk, öviemezek.