A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

V. SZABÓ Gábor: A tiszacsegei edénydepó. Újabb adatok a Tisza-vidéki késő bronzkori edénydeponálás szokásához

össszefonódott libációs rítus bizonyítékaként lehet értelmezni (NEBELSICK 1997, 378). Az italáldozat és a halotti szertartás szoros kapcsolatát bizonyítja az a megfigyelés is, hogy a dél-németországi területeken a BD periódustól, a magasabb státuszú személyiségek sírjaiban jelennek meg olyan edénymellékletek, amelyek egy italozással összefüggő rítus jelenlétére utalnak. A különösen gazdag ockovi és a velaticei sírok mellékleteihez képest itt kisebb számú edény kerül a sírokba és különbség még, hogy ezeket nem égetik el a halottal, hanem egy symposionszerü rituálé külsőségeit utánozva, gondosan elrendezik őket (SCHAUER 1996; NEBELSICK 1997, 378-380). Az italozással összekapcsolódó rítus összetettségére utal, hogy jól elkülöníthetők ezekben az edénykészletekben a keverő-, tálaló- és az ivóedények. Néhány esetben szürőedény is utal a fogyasztott ital állagára (SCHAUER 1996, 362-363). A depókhoz kapcsolódó rituálék megítélésével kapcsolatosan figyelemreméltó Jan Bouzek azon felvetése, amely a rituális italfogyasztással összekapcsolódó cselekmények társadalmi-politikai aspektusára irányítja a figyelmet. Szerinte azok az italozások, amelyekre az edénydepók edényei utalnak, noha tartozhattak a halállal kapcsolatos rituálékhoz is, elsősorban különböző beavatási rítusokhoz vagy eskütípusokhoz kapcsolódó szertartások kiegészítői lehettek. Antik forrásokból ismert, hogy a személyi kötelékeket, szövetségeket megerősítő esküt, illetve fogadalmat gyakran közösen elfogyasztott étel- és italáldozattal pecsételték meg (BOUZEK-SKLENÁR 1987, 39; PALÁTOVÁ-SALAS 2002, 149-150). A nagyszámú ivó- és étkezőedényt tartalmazó alföldi edénydepók értelmezését megnehezíti, hogy nem tartalmaztak az edényeken kívül olyan tárgyakat vagy szervesanyag-maradványokat, amelyek a deponálással összekapcsolódó szertartásra valamilyen utalást nyújthattak volna (STAPEL 1999, 143-147; PALÁTOVÁ-SALAS 2002, 141). Ilyen esetben az áldozat okát csak találgatni lehet; ugyanúgy tartozhatott a rituális étkezés és italozás egy halotti emlékünnepséghez, mint egy szentelési, beavatási vagy eskütételi szertartáshoz vagy egy évszakhoz kötődő rituáléhoz (CZYBORRA 1996, 90-91; DIETLER 1990, 362). Gondolatok az edénydepók társadalomtörténeti vonatkozásairól Étkészleteket tartalmazó alföldi edénydepóink (3. depótípus) elemzése nem merülhet ki a hozzájuk kapcsolódó szertartások körülírásában. Néhány sajátosságuk vizsgálata érdekes információkat nyújthat a korszak társadalmi struktúrájáról is. Mint már említettük, az alföldi depók egyik legkarakterisztikusabb jegye az, hogy mindegyik leletegyüttes kimagasló minőségű edényeket tartalmaz. A gondosan felfényezett és kiégetett edények gazdagon díszítettek, az átlagos kerámiánál már csak a ráfordított munkaidő miatt is jóval nagyobb értéket képviselhettek. Fontos összekötő kapocs az is közöttük, hogy az edények formájukkal és díszítésükkel (síkozás, árkolás, grafitozás) egyaránt fém előképeket utánoznak. Mint azt a BD-HA 1 periódus arisztokráciájának sírjaihoz kötődő edénykészletek bizonyították, a depók és a minőségi kidolgozású kerámia státusreprezentációra is szolgál.

42 Hasonlóképpen kötődhetnek egy bizonyos társadalmi réteghez azok a szertartások is, amelyek során depóink edényeit használják (DIETLER 1990, 361, 363, 369-371). Ha közösségi rituáléról van is szó esetükben, az áldozat terhét valószínűleg egy, a presztízsére nagy súlyt fektető egyén vagy család viseli. A szertartásokkal összefüggő szakrális tudás az írás nélküli társadalmakban is egy speciális réteghez vagy gyakran magához a szociális elithez kötődik (KRISTIANSEN 1984, 203; KRISTIANSEN 1998, 338; HANSEN 1998, 24). Térségünkben az ehhez a szociális elithez tartozó egyének vagy közösségek temetkezésekből nem ismertek, és a településeken is csak közvetve jelentkezik nyomuk (V. SZABÓ 2004, 148-149). Míg a Dunától nyugatra ez az elit elsősorban sírjaiban manifesztálódik, addig az Alföldön a HA1 időszak bronzkincsei (HANSEN 1998, 71. J.) és véleményünk szerint ezek az asztali edénykészleteket tartalmazó edénydepók a státuszreprezentáció régészeti módszerekkel megfogható hordozói. Érdekes adatokkal szolgál a depók étkező- és ivóedényeinek a darabszáma is. Tanúságuk szerint a Tisza-vidéken 11-37 főt érintettek azok a ceremóniák, amelynek a rituális étkezés, illetve italozás 42 Arra, hogy nemcsak a fém-, hanem a kerámiaedények is komoly presztízsértéket hordozhatnak, az ockovi halomsír egy aranyozással díszített kerámiatálja utal (PAUÜK1993). 43 Etnográfiai példák tanúsága szerint az alkoholfogyasztással együttjáró ünnepségek, szertartások — a ceremóniát szervező egyén vagy közösség presztízsének gyarapodásán túl —, gyakran a vendéglátó és a vendégüllátottak között kialakuló függőségi viszony létrehozására, illetve fenntartására szolgálhat (DIETLER 1990, 363-364, 371).