A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

SÁNTA Gábor: A halomsíros kultúra leletei Zákányszék határában

15. 5, Tab. 17. 4, Tab. 19. 9, 11, Tab. 21. 2-3). 27 E fazéktí­pus általánosan elterjedt a hazai autochton és a ha­lomsíros kultúrákban is. Itt kell kitérni az edény felületét borító elkent barbotin kérdéskörére. 28 A halomsíros kultúra nyu­gatabbi csoportjai előszeretettel alkalmazták mind Oberpfalzban, mind a Mistelbach-Regelsbrunn­csoport és Ausztria területén. Nemcsak a települé­sekre jellemző (bár ott a leggyakoribb, elsősorban tárolóedényeken), hanem sínnellékletként is előke­rülnek ilyen edénytöredékek (TORBRÜGGE 1959, Taf. 10. 20, Taf. 35. 26, Taf. 40. 22-23, Taf 47. 8, 10, 13, 19, 26; BENKOVSKY-PIVOVAROVÁ 1976, Abb. 10. 10; WILL­VONSEDER 1937, Taf. 5. 5, Taf. 7. 5, Taf. 27. 2). Salkán rit­ka, azután csak szórványosan bukkan fel hazánk­ban, például Ürömön, Tiszakeszi 2. sír, illetve a tápéi 58. sírban (TOCÍK 1964, 8. t. 15, 22. t. 8; V. HOLPORT 1980, 6. kép 5; KEMENCZEI 1989, Abb. 4. 7; TROGMAYER 1975, Taf. 6. 1). Nagyon gyakori Veselén (BARTÍK 1996, Tab. 3, 1, Tab. 7, 4, Tab. 15, 5, Tab. 21, 2-3), megtalálható Budapest-Vízakna u. (KŐSZEGI 1973, 14. kép 6) és Balatonmagyaród-Hídvégpuszta (HO­RVÁTH 1996, 25. kép: nagy edény alul) településén, il­letve fröcskölt változata Bagón (KOVÁCS 1965, 17. ábra 8). Mindent egybevetve, megállapítható, hogy a schlickwurf a halomsíros települések edényeinek egyik igen jellemző felületkezelési módszere mind a nyugati területeken, mind a Kárpát-medencében. 2. Zákányszék-Homokkultúra Mgsz A település kerámiaanyagában hat nagyobb cso­portot sikerült elkülönítenem, amelyek részben egyeznek a hasonló korú lelőhelyek anyagában mások által elkülönített típusokkal. Ez a hat a kö­vetkező: urnák, korsók és kancsók, bögrék, tálak, fazekak, tárolóedények. Mivel néhány típussal már az Ördög-tanyai leletanyag kapcsán foglalkoztam, azok részletes elemzésére újra már nem térek ki. A típusok némelyikére csak nagyon kis méretű töre­dékből lehet következtetni, és így a hasonló formá­kat sem lehet mindig elkülöníteni. A tipológiai osz­tályozás ezért nem lehet teljes. Urnák. Kihajló peremű, kónikus és tölcséres nyakú urnatípusok (8. kép 6, 8; 9. kép 1). A leletanyagban ez volt a legnagyobb számban előkerülő edénytí­pus. A kónikus nyakú, kihajló peremű urna szintén jelen van a nyugati halomsíros kultúrában (WILL­VONSEDER 1937, Taf. 16. l, 3, Maisbirbaum), de iga­zán gyakorivá a Kárpát-medencében válik. A töl­cséres nyakú típusok a magyaradi kultúra forma­kincsében is jelen vannak (NOVOTNÁ-NOVOTNY 1984, Abb. 17-18, Taf. 85. 11), illetve megtalálhatók a Vatya-kultúrában. A halomsíros kultúra hazai te­metőiben igen elterjedt típus, de az urnasíros, pili­nyi és gávai kultúra is használja. Ily módon ez az urnaforma sem bír komolyabb keltező értékkel. Rövid nyakú változata (5. kép 1), vállán bütyökdí­szítéssel, oberpfalzi párhuzammal bír (TORBRÜGGE 1959, Taf. 13. 15). Kihajló peremű, rövid, hengeres nyakú, vállán benyomott lencsesorral díszített urna, pereme alatt szimmetrikusan elhelyezett 4 kis bütyökkel (3. kép 5). Párhuzamait elsősorban a nyugatabbi területe­ken találjuk, mind a cseh-oberpfalzi, mind a Mis­telbach-Regelsbrunn-csoportban jelen van (Die­senbach-Sandacker: TORBRÜGGE 1959, Taf. 52. 10; Nová Hospodá 98. halom: JÍLKOVÁ 1958, Obr. 5. 11; Inzersdorf ob der Traisen: NEUGEBAUER 1991, Abb. 83. 10). Láthatjuk, hogy nyugaton is meglehetősen ritka. Hazánkban a Vízakna utcai telepen is megta­lálták (KŐSZEGI 1973, 15. kép 3). A cseh és délnémet, illetve a kelet-ausztriai párhuzamok az R BB1-BB2 időszakba keltezhetőek. Mivel más leletegyütte­sekben nem találkozunk ezzel a típussal, az eddigi adatok alapján a legkorábbi halomsíros kultúra jó nyomjelzőjének kell tekinteni, ami feltehetőleg in­kább a települések anyagára jellemző. Egyenes peremű, rövid hengeres nyakú, élesen megtörő vállvonalú, könyökfüles urna (mély tál?) (2. kép 6). Füle a perem alól indul. Egy töredék képviseli a telepanyagban, melyhez három analógi­át találtam. Oberpfalzban egy teljesen megegyező töredéket találtak schlickwurfos darabok kíséreté­ben (TORBRÜGGE 1959, Taf. 64. 28), Ausztriában egy hasonló rövid nyakú, füles urnát (WILLVONSEDER 27 A veseléi telep a belül megvastagodó peremű tálak, a tálak peremére rátett jelzésszerű csücskök formája, a schlickwurf szé­les körű alkalmazása, a tárolóedények, bögrék terén mutat erős hasonlóságot a mi leletanyagunkkal. Viszont az urnák, csuprok, korsók hasának — ott sem általános — kannelúrázása (BARTÍK 1996, Tab. 9. 2, Tab. 10. 2, Tab. 15. 3, Tab. 23. 2-3, 5) nem jelenik meg Zákányszéken. 28 Ilon Gábornak a nagydémi leletek kapcsán tett megjegyzése szerint a felületkezelésnek ez a módja nem éri meg a késő ha­lomsíros időszakot (ILON 1999, 252). A durva kerámián alkalmazott schlickwurf, bár kétségkívül van dekorációs értéke, nem díszítőelem. A schlickwurf mellett gyakori a vele szervesen összefüggő, egyszerűen befröcskölt felület. A két kezelési mód­szer gyakran egy edényen is együtt jelentkezik, időbeli egymásutániságot köztük nem lehet felállítani.

Next

/
Thumbnails
Contents