A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

LŐRINCZY Gábor – TÜRK Attila: Istvánovits Eszter: A Rétköz honfoglalás és Árpád-kori emlékanyaga

Ez a cél vezérel bennünket is, amikor a kötet erényeit, értékeit elismerve, felhívjuk a figyelmet néhány — főként formai — hiányosságra. A kötet a bemutatott anyag és a belefektetett szakmai munka, tehát a tartalom jelentőségéhez mérten jobb minőségű tipográfiát és átgondoltabb szövegtördelést, illetve szerkesztést érdemelt volna. Nem sikerült eltalálni az új megközelítéshez illő megfelelő formát. Talán szerencsésebb lett volna az MRT-kötetek tipográfiájához igazodni, mivel valójában a rétközi kötet egy adott terület adott korszakára, a 10-13. századra vonatkozótopográfíai munka. A különböző, általában véve is túlzásba vitt kiemelésekhez (a katalógusban a községnév, lelőhelynév, képszám, sírszám és táblahivatkozások vagy az értékelésben a címek, alcímek stb.) a legrosszabb választás volt a félkövér betű használata, nem is igen találunk rá példát a modern könyvkiadásban. A nagyalakú formátum és a viszonylag kis betűméret miatt mindenképpen szerencsésebb lett volna a kéthasábos tördelés is, és a nagybekezdés helyett kisebb behúzás használata. Hiányoltuk a képek keretbefoglalását is. Miközben a tördelésben észrevehető a törekvés a helytakarékos megoldásokra, másutt feltűnő az indokolatlan helypazarlás: pl. a terepbejáráson talált kerámiaanyag leírásának külön sorba tördelése, a rácsvonalak hiánya miatt széteső táblázatok el-elcsúszó sorokkal, az egyhasábos mutató. Tipográfiai hiba, ha az új fejezet szöveg helyett illusztrációval kezdődik (pl. 314-315). Szokatlan, miért kezdődik elölről a lábjegyzetek számozása a katalógust követő értékelésnél, ugyanakkor miért folyamatos a függelékként közölt cikkekben, hasonlóan a képek számozásához. Mit kereshet a 300. oldal alján egy befejezetlen mondat a fülesgombok tipológiai csoportjairól? A 212. táblaszám helyett 112-es szám szerepel, és a képaláírás tartalma is helytelen: Tiszabezdéd-Harangláb-dűlő 12-14. sír helyett Ibrány-Esbó-halom. A tuzséri és vasmegyeri leletanyagot bemutató táblákat a tiszateleki táblák közé tördelték be. Viszont a hiányzó kolofonból már sosem derül ki, melyik nyomdának köszönhetjük a kitűnő minőségű borítót és kötést. Szerkesztési probléma, hogy sok információt, megjegyzést érdemesebb lett volna lábjegyzetekben közölni, hogy a szöveg feszesebb, a mondanivaló jobban követhető legyen.

3 Mint ahogy a tájékozódást segítette volna, ha a képi hivatkozások közvetlenül a tárgyak megnevezése után szerepelnek, nem — sokszor sorokkal lejjebb — a leírás végén. A melléklet nélküli síroknál fölösleges volt ezt újra és újra kiírni, hiszen a leírás hiánya ezt egyértelművé teszi. Az illusztrációs hivatkozások többnyire pontosak, legalábbis ami a táblaszámot illeti, mert a táblákon belüli alszámok elmaradtak, igaz, így a hibalehetőség is csökkent, viszont az olvasó többet bogarászhat. Sajnálatos, hogy a kötetben szokatlanul sok gépelési hiba maradt, különösen feltűnő a kötőjelek, nagykötőjelek, gondolatjelek tendenciózus felcserélése. A képek többsége jól szerkesztett, bár legalább az azonos tárgytípusoknál érdemes lett volna egységes (metszetjábrázolási rendszert követni (vö. a 196. és a 197. táblán az S végű hajkarikák rajzait, illetve a 192. és 195. tábla nyílhegyeinek metszetét). A pénzérmék mindkét oldali közlésének több helyen is (177. tábla sz/3, sz/4, sz/5; 175. tábla 4) tapasztalt hiánya azonban némi hiányosságnak tekinthető. Csak jót mondhatunk viszont a kötethez tartozó elterjedési térképről: az 1782-1785. évi katonai felmérés színes vázlatán együttesen láthatjuk a vizsgált terület valamennyi honfoglalás és Árpád-kori lelőhelyét, kiváló lehetőséget nyújtva a településtörténeti elemzéshez. Hiányoltuk azonban, hogy az ibrányi temetőről nem kihajtós temetőtérkép lett közölve. Ami a tartalmi megjegyzéseinket illeti, csak elismeréssel szólhatunk az elvégzett munkáról. A Szerző a publikált és publikálatlan anyagot együtt közli, így a területre vonatkozó összes információ egy kötetben áll a kutatás rendelkezésére. Számtalan, a/ 50-es, 60-as években Ic 1 elmentett lelőhelyről és leletről csak itt olvashatunk, illetve több temetőtérkép közlésére is itt kerül sor először. Vitathatatlan, hogy a Szerző munkája során teljességre törekedett, amelynek eredményeként olyan corpus — szinte már topográfia — kötet született, amely határozottan szakít a pusztán temetőelemzésekre épülő településtörténet-írással. A Szerző vállalkozott az avar kori és szláv előzmények összefoglalására (249-254), amelynek eredményeként megállapítja, hogy az egykori Csörsz-árok külső vonalán kívül, vagyis a Rétköz K-i felén avar kori megtelepedéssel alig számolhatunk,

4 míg a korábban szlávok által sűrűn lakottnak vélt régióban mindössze egy, biztosan hozzájuk köthető lelőhely ismert. Itt kell megjegyeznünk, hogy az általa említett rácsmintás pecsétlővel díszített kerámia rétközi hiánya nem magyarázható a terület gepida megszállásának hiányával (251,14. j.), hiszen más területről sem ismert az ilyen típusú kerámia a 6-7. századból! Ezt követően kiemelten foglalkozik a megtelepedés feltételeivel

5 (245), bátran használva fel ebben a területről publikált néprajzi beszámolókat (247), összevetve a középkori okleveles források adataival (246), a mottóul választott Dienes István idézetnek megfelelően.

6 A természet3 Pl. a 68. jegyzet szövege a következő oldalon a főszövegben is megtalálható. 4 Érdekes megfigyelés, hogy a vizsgált területről egyébként feltűnően kis számban ismert cserépbogrács-leletek döntő többsége a Rétköz Ny-i feléből, a korábbi avar szállásterületről került elő. 5 A természetföldrajz és a telepek összefüggéseinek elemzése (265) során a Szerző meggyőzően cáfolta Kristó Gyula nomád prekoncepcióját. 6 A megtelepedés lehetőségeinek elemzésében igen szemléletesek a Szerző más régészeti korokból hozott párhuzamai, melyek közül talán legérdekesebb a 10-11. századi temetők elhelyezkedése alapján rekonstruált úthálózat összevetése pl. a római császárkor időszakával (246).