A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)
LŐRINCZY Gábor – TÜRK Attila: Istvánovits Eszter: A Rétköz honfoglalás és Árpád-kori emlékanyaga
földrajzi viszonyok bemutatása rendkívül részletes — ez jobb a korábbi kötetekénél, a vizsgált terület népességeltartó képességével kapcsolatos adatok és számítások (442) elgondolkodtatóak. A fentiekben segítségére volt Melis Katalin rétközi terepbejárása, Kiss Lajos Rétköz-monográfiája, Mező András és Németh Péter okleveles adatgyűjtése stb. A lelettípusok tárgyalásánál a Szerző minden esetben alapos tipológiai igénnyel lép fel, jól tapint rá a honfoglaláskor-kutatás tipológiai és időrendi hiányosságaira, 7 amint azt már a kötet elején is jelzi (10), ugyanakkor mindig igyekszik megoldást is adni, nem kerülve meg a problémát. Az egyes tárgytípusoknál valamennyi csoportra kitér, részletes felosztást készít, még olyan, másutt marginálisan kezelt leletekkel is külön foglalkozik, mint a csiholok (327), kövek és a kavicsok (361), illetve az egyedüli mellékletként előforduló kovák és obszidiánszilánkok (326, 360-361). Ugyanakkor néhány jellegzetes honfoglalás kori tárgytípus - aranyveretes szablya, készenléti íjtegez, veretes tarsoly, rozettás lószerszám, pödrött végű karika, félhold alakú csüngő, kígyó fej es karperec, kauri csiga- rétközi hiányára külön alfejezetben hívja fel a figyelmet (362). A tipológiánál két további szempont következetes alkalmazását dicsérhetjük, nevezetesen hogy a formai-alaktani tárgycsoportosítások mellett — ahol ez releváns — még az egyszerű haj karikák esetében is kapunk alapanyag-megoszláson alapuló kimutatásokat, a másik pedig, hogy a tárgytipológia eredményeit mindig kivetíti az embertani adatokra is. 8 Ezeket az összeállításokat jól kiegészítik és egyben illusztrálják a tárgytípusokat bemutató táblák, hasznosítandó ötlet a következő kötetek szerzői számára. Dicsérendő, hogy a legtöbb tárgytípus esetében nem mulaszt el kitekinteni a Kárpát-medence teljes területén megfigyelhető tendenciákra, elemzéseinek eredményeinél azonban hangsúlyozza, hogy azok mindössze a Rétköz jellegzetességeit mutatják. 9 A lelettípusok tárgyalásakor a haj karikák kapcsán általánosságban jegyzi meg a Szerző — a korábbi szakirodalomra hivatkozva —, hogy az egyszerű, nyitott végű hajkarikák all. század elejénél későbbre nem keltezhetőek (274). A kutatásban azonban több olyan megfigyelés is ismert, amely szerint ennek az igen egyszerűen elkészíthető ékszernek a használata all. században folyamatosan megfigyelhető, illetve átnyúlik a 12. századra is (BAKAY 1978, 174; KOVÁCS 1994, 152. j.; KULCSÁR 1995, 229). A tárgytípus a Felső-Tisza-vidéken is előfordul all. század végén, melyet I. (Szent) László-érmék kelteznek (KOVÁCS 1994, 152. j.). Az ibrányi 194. sír karperecét a Szerző hurkos-kampós záródású, négy szálból sodrott karpercként írta le (97, 159. kép 4), ez a típus azonban nem sodrott, hanem fonott ékszer volt (vö. KOVÁCS 1993, 78. j.; LANGÓ 2000, 42-43!). A Gáva-Vásártér 1. sír leírásánál az idős férfi jobb könyöke mellett említi a lókoponyát, míg a 27. kép tanúsága szerint a bal könyök külső oldala mellett feküdt. A Szerző a Rétköz egyetlen, az Ibrány-Esbó-halom 197/a sír mellkeresztjével kapcsolatban arra a megállapításra jutott, hogy az egyértelműen a 10. századi kereszténység terjedésének a nyoma, és a keleti kereszténységhez köthető (452). A gyöngysorba, amelynek részeként a kereszt előkerült, rókafog amulettet is felfűztek, ami ezt a megállapítást kérdésessé teszi, mint ahogy problematikus az is, hogy az egyszerű mellkeresztek a keleti kereszténység, sőt egyáltalán a kereszténység terjedésének perdöntő bizonyítékai-e (vö. BÁLINT 2004, 41; FODOR 2003, 337). A 197/a sír hajfonatkorongpárja kapcsán azt olvashatjuk, hogy azok „a 10. század közepét némileg megelőző— keltezés mellett szólnak" (373). 10 A tárgytípussal kapcsolatban az újabb kutatások alapján tudjuk, hogy a század teljes egészére jellemzőek voltak (RÉVÉSZ 1996, 87; TÓTH 2001, 218), sőt még I. István korában is előfordultak (KOVÁCS 1997,374, 4. ábra 2), azonban a Szerző velük kapcsolatos viselettörténeti megállapításai tanulságosak (290). A 197/b sír mellékletei között található 10. századi dirhemutánzatból kivágott rombusz alakú veret komolyabb keltező értékkel nem bír, nem erősíti a temetkezés 10. század első felére datálását (100,384). Ebből kifolyólag az ibrányi temető időrendjének kezdeteként megjelölt 940-es évszám is kétséges, az ebből (is) számolt demográfiai következtetés, majd az ennek alapján tett megállapítás a nyitott, illetve S végű hajkarikák divatváltásának időpontjára (1010) csak a Szerző által vélelmezettnél nagyobb hibahatárral fogadható el. Vitára adhat okot számos, nem a korszakba tartozó lelet közlése, mivel az eddigi corpuskötetek általában a 12. század közepéig, míg a rétközi kötet a 13. századig vállalta fel az emlékanyag bemutatását. Ilyen például a nagyhalászi avar vagy más esetben késő Árpád-kori, bizonyos esetekben talán még későbbi sarkantyúk (179. kép 9-10) bemutatása, melyek inkább 14. századiak (vö. TEMESVÁRI 1984, 161-166; TEMESVÁRI 1999,210-211!). Bár a besztereci földvár területén került elő (18), teljességgel idegen a korszak leletanyagában a háromrészes ezüstcsat (163. kép 12, 324). Az ovális fejű pecsétgyűrűk (156. kép 6-9) közül többnél akár a 14-16. századi keltezés is elképzelhető (vö. PARÁDI 1990, 78; TÜRK 2001, 389), ez utóbbiak késő középkori eredetére maga a Szerző is felhívja a figyelmet (307), nem beszélve egy újkori gyűrű bemutatásáról (156. kép 15). Pusztán Csallány Dezső időrendi (11-14. század) megállapítására támaszkodva nem biztos — kétségeit a Szerző is kifejezi (362) —, hogy szükséges volt a figurális ábrázolású vencsellői ezüstözött bronzlap bevonása a gyűjtésbe. Ugyancsak kérdéses a számtalan (késő) középkori építésű templom már publikált alaprajzának újraközlése. 7 Ez legélesebben talán a telepeknél, a kerámiák kapcsán fogalmazódik meg: „A kerámiák zömét nem tudom datálni. " (255; ld. még 251, 271, a gyűrűkről 301'.). 8 Ennek eredménye talán a hajkarikák elemzésénél a legszemléletesebb (274-285). 9 Ezen szemlélet helyességével kapcsolatban ld. RÉVÉSZ 1997, 184, 34. j.! 10 Egy helyen (289) ettől némiképp eltérően (10. század közepe) fogalmaz.