A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

TROGMAYER Ottó: Ötven év múltán

Többször találkoztam vele ásatásokon is. 1925-ben Bökényben látogatott meg bennünket, ahol Banner János professzorral együtt „ vallattuk az ősöket ". Ott egy halomban ük- meg szépapámkori, XVII. századi sírokat tártunk fel. Vonatja késő este indult vissza Szegedre, s addig velünk volt. Mesélt, mesélt, én pedig szomjas lélekkel szívtam magamba a magyar paraszt örök szerelmesét... mesék fonalának csorduló mézét... Közben színpompás csokrot gyűjtött egybe kedvenc mezei virágaiból... Azután elment. Soha nem gondoltam, hogy valaha én leszek gazdája elárvult íróasztalának. 1950 márciusában, elfogódottan léptem volt szobájába. A falakon jól, kevésbé jól sikerült arcképei fogadtak, s a róla mintázott szobor sem mondható tökéletesnek. Lassan-lassan kezdtem megismerkedni azzal a Móra Ferenccel, aki költő, író és mesemondón kívül múzeumigazgató is volt. Mondhatom, eleinte nehezen haladt az ismerkedés. írásait, jegyzeteit Korek József akkora példás rendbe sorakoztatta, de még mindig találtam egy-két írását. Hol egy szekrény mélyén, hol raktári állvány mögött rejtőzött egy-egy „kutyanyelve " vagy jegyzetlapja. Kéziratát sokan nem tudták elolvasni. Nekem azonban a Móra-kéziratok nem sokáig voltak „ hieroglifák ", nem volt szükségem, hogy jegyzeteivel felkeressem azt a szedőt, aki a Délmagyarország c. napilapnál naponta kolumnákba szedte rúnáit. Leltárkönyvi bejegyzései mintaszerűek. Leírásait akár azonnal nyomdába lehet adni. Valóban, a feketeszéli szarmata és öttömösi Nagy Lajos-kori temetők leltári bejegyzéseit az Archaeologiai Értesítő 1905-ben leközölte... 1928-ban beadványt intézett a „ Tekintetes Tanácshoz". Azt kérte, hogy a rendelkezésére bocsátott múzeumgyarapítási összegből ne vonják le azt az autóköltséget, amelyet a közel három hónapig elhúzódó kiszombori ásatás felemésztett. ígéretet kapott és a „Polgármester Úr Őméltósága" 9444-1926. ein. számmal utasításba adta, hogy Móra Ferenc gépkocsiköltségeit a házipénztár terhére számolják el. Ennek ellenére ezt a költséget mégis az ő számlájára terhelték. Igen érdekes ez a beadványa. Megtudhattuk, hogy a múzeumigazgató és a város között nem volt tökéletes a harmónia. Kiáltó panaszát valóságos tilalomfaként állította a „toronyalatti urak" felé. Harcolt Móra a bürokrácia ellen, harcolt többek között múzeumi és könyvtári személyzetének szaporításáért. „Én nem könnyelműségből veszem annyit igénybe a városi autót — úgymond — vagy mintha különös örömem telnék a napról-napra való autókirándulásokban, — egyszerűen hivatali kötelességet teljesítek, s nem rajtam múlik, hogy az én hivatali kötelességem olyan sokféle s az iktatókönyv vezetésétől a tudományos ásatások vezetéséig mindenre kiterjed... Az intézet ...európai nívójú múzeummá fejlődött... s az intézet hivatali személyzete pedig ma is akkora, mint negyvenöt évvel ezelőtt volt... S szabad legyen ezek után alázattal megkérdeznem a Tek. Tanácsot: hogy amikor én szabadságom elhalasztásával, irodalmi, magán dolgaim elhanyagolásával, a legrekkenőbb nyárban végzett munkával (olyan anyaggal) gazdagítom... a múzeumot, amik semmi pénzen meg nem vásárolhatók, hogy lehet-e ezt a munkát... az intézet segélyének megcsorbításával honorálni?... " A keserűséggel teli beadványát néhány költségvetési számadat mindennél fényesebben igazolja. Lássunk ezekből néhány kiragadott példát. 1901-ben múzeumfejlesztésre 6000 koronát irányzott elő a város, pedig az előző (1900) évben, a zárszámadási adatok szerint, ugyanerre a célra, 6,620 K-t fizettek ki. — 1927-ben, a Móra Ferenc igazgatása alatti két intézménynek, a Somogyi Könyvtárnak és a Városi Múzeumnak költségelőirányzata 88,620 P volt, ami az előző évinél (1926) 21,899.68 P-vel volt kevesebb. 1930-ban 556 P-vel volt kevesebb a múzeumgyarapítási célhitel, mint az elmúlt évben. 1931-ben 1,427 P-vel kevesebb összeget irányoztak elő csupán a személyi kiadásoknál, s 1933-ban a csökkentett személyi járandóságokat további 673.76 P-vel csökkentették. Külön figyelemre érdemes az 1934. évi adatunk. Ismeretes, hogy ebben az évben, február 8-án halt meg Móra Ferenc. Halála után a múzeumfejlesztésre előirányzott 6000 P-ből utódjának már csak 3000 P-t folyósítottak. Hogy a 3000 P különbözettel mi történt, mire fordították, ma már nem tudjuk megállapítani. Tény, hogy múzeumi és könyvtári személyzete a kevésnél is kevesebb volt. 1941-ben, hét évvel Móra Ferenc halála után a két intézményben összesen 12 fő dolgozott, akik közül kettő tudományos (Csallány D., Szőke M.), öt segédtisztviselő (dr. Cserzy, K. Szabó Anna dr., Skultétyné, Schütz Mária, dr. Vicsay Emiiné) és öt altiszt (Kotormány J., Ágoston J., Máriaföldi, Tarnai és fűtési idényben egy fűtő) voltak al-