A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

HORVÁTH Ciprián: Láncékszerek a honfoglalás kori leletanyagban

MFMÉ - StudArch X (2004) 459-482 LÁNCÉKSZEREK A HONFOGLALÁS KORI LELETANYA GBAN HORVÁTH Ciprián Honfoglalás és államalapítás kori leletanyagunk egy szűk csoportját alkotják a szemekből összeállított, illetve — kisebb százalékban — a fonott láncok. Noha felhasználási lehetőségeik változatosak, számuk mégis messze alatta marad a korszakra jellemző egy-egy tárgycsoport darabszámának. Ennek a kisszámú, ám karakterisztikus leletanyagnak teljességre törekvő feldolgozása — több más tárgytípushoz hasonlóan — máig hiányt jelent a hazai honfoglalás kori régészeten belül. Az eddig megjelent munkák egy-egy lelet kapcsán foglalkoztak a témával, az éppen előkerült típust vizsgálva. Jelen dolgozat — a Kárpát-medencei 10-11. századi sírokban lévő láncok felgyüjtésével és értékelésével — ezen hiány pótlására tesz kísérletet. KUTA TASTOR TENET A honfoglalás kori sírokban lévő láncokkal Hampel József foglalkozott elsőként a gömbsorcsüngős fülbevalók kapcsán. Ennek lehetőségét a győri 47. sírból előkerült lelet adta meg, ahol a fülbevaló karikájának felső hajlásánál lévő hurokba akasztva egy ezüstlánc is előkerült. Ebből megállapította, hogy a gömbsorcsüngős fülbevalókat lánccal kötötték össze, ezt minden darabra érvényesnek tartotta (HAMPEL 1907,64-65). Az Újabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről című mű megjelenése óta eltelt majd' egy évszázad alatt a kutatás a fémláncok sokszor - - de nem minden esetben — gömbsorcsüngős fülbevalókkal való előkerülésére és azokat összekötő díszítő szerepére többször is rámutatott (KRALOVÁNSZKY 1957, 178; S. PEREMI 1986, 127-130; RÉVÉSZ 1988, 145-146; K. VÉGH 1993, 62-64). Kralovánszky Alán a láncoknak a díszítő szerep mellett gyakorlati funkcióját is feltételezte. Véleménye szerint a láncok feladata — az S végű karikákhoz hasonlóan — az volt, hogy megakadályozzák a hajfonatok mellre való átkerülését, hiszen ez zavarta volna a mindennapi munkát (KRALOVÁNSZKY 1957, 178). Elképzelésének helyességét a későbbiekben S. Peremi Ágota és K. Végh Katalin is megkérdőjelezte (S. PEREMI 1986, 128; K. VÉGH 1993, 64). A fülbevalókat összekötő láncok használatának keleti párhuzamaira Bakay Kornél, S. Peremi Ágota, Révész László és K. Végh Katalin hívta fel a figyelmet (BAKAY 1978, 162; S. PEREMI 1986, 130; RÉVÉSZ 1988, 146; K. VÉGH 1993, 63). Ezen ékszertípus viseleti módjáról a várpalotai 1. sír kapcsán S. Peremi Ágota készített rekonstrukciós rajzot (S. PEREMI 1986, 15. ábra), melyet ásatási tapasztalataira és a volgai bolgár analóg leletanyagra épített. Rajzán a sírból előkerült kettős lánc végei a fejfedő két hurkos fülébe akasztott gömbsorcsüngős fülbevalók karikáiba kapcsolódnak. Az így megosztott lánc rövidebb része az áll alatt, a hosszabb, csüngőkkel ellátott pedig a mellkas magasságában helyezkedett el (1. kép 1). A későbbiekben a Szentes-Derekegyházi-oldali temető 5. sírjából előkerült lánc viseleti módjáról Langó Péter és Türk Attila készített rekonstrukciót. Ezen a fülbevalók karikájába akasztott lánc a tarkón, a hajfonatok felett futva kötötte össze a gömbsorcsüngős fülbevalópárt (LANGÓ-TÜRK 2003, 13. kép). A nyakláncokat, azok szemeinek kialakítása szerint Mesterházy Károly osztotta fel páros karikákból összekapcsolt, kissé összehajlítva, ívben összenyomott, valamint derékszögben középen megcsavart, kettős láncszemekből álló típusokra (MESTERHÁZY 1997, 57). Az említett ékszerek kronológiai helyzetét és viselőik társadalmi besorolását Bálint Csanád vizsgálta, megállapítva, hogy az ezredforduló táján a köznépi temetőkben eltemetett nők és gyermekek nyakukban bronzból, ritkábban ezüstből készült nyakláncot viseltek (BÁLINT 1977, 26). Ezt a láncot néha levél alakú függővel díszítették (BÁLINT 1977, 126; MESTERHÁZY 1997, 57; RÉVÉSZ 2001, 7). A levél alakú csüngőket Kovács László