A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

LANGÓ Péter - TÜRK Attila: Honfoglalás kori sírok Mindszent-Koszorús-dűlőn (Adatok a szíjbefűzős bizánci csatok és a délkelet-európai kapcsolatú egyszerű mellkeresztek tipológiájához)

119-120). Selmeczi László az öv feltételezett szimbolikus jelentőségéből kiindulva azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy: „a honfoglaló öveken a figurális ábrázolású bizánci övcsatok nem a viselőjük ízlésficamáról, hanem a keresztény mivoltáról tanúskodnak, még akkor is, ha ez a kereszténység legtöbbször annyit jelent, hogy egy úr helyett kettőt szolgáltak, illetve kettő oltalma alá helyezték magukat." (SELMECZI 1996, 120).

124 A tárgyalt ábrázolások egy része valóban kapcsolatba hozható a korabeli keresztény ikonográfiával, a bizánci ötvösművészet pedig már korábban is bizonyíthatóan hatással volt a Kárpát-medencében élők anyagi kultúrájára, övviseletére (BÁLINT 2000; DAIM 2000). A 10. századi Kárpát-medencében élőknek azonban nem valószínű, hogy szimbolikus üzenetet jelentettek volna ezek az övcsatok,

125 mi több, kérdéses az is, hogy a délkelet-európai darabok kapcsolatban lettek volna az övmelléklettel eltemetettek keresztény hitével. Ilyen összefüggés nehezen állapítható meg annak ellenére, hogy számos darab (No. 25-27) biztosan keresztény személy sírjából került elő, ugyanis ezek egy részén nem a keresztény ikonográfia elemei szerepelnek, hanem profán, pl. cirkuszi jelenetek. A Kárpát-medencei leletekről összefoglalva úgy véljük, hogy ilyen kis esetszámnál inkább csak esetlegességről lehet szó, mint eltérő ízlésről vagy időrendről azzal kapcsolatban, hogy milyen darabok igen, és milyenek nem kerültek a honfoglalókhoz.

126 Véleményünk szerint ezek a tárgyak a Kárpát-medence 10. századi leletanyagában egy kommunikációs csatorna egykori meglétének bizonyítékai.

127 A csatok elterjedése — amint arra Mechthild Schulze-Dörrlamm az 5-6. századi bizánci csattípusok kapcsán rámutatott — általában nem a személyes kapcsolatokon alapult, továbbá nem tekinthetők diplomáciai ajándéknak sem.

128 Elterjedésük mögött olyan kereskedelmi kapcsolatrendszer létezhetett, amely biztosította a tárgy divatjából fakadó kereslet kielégítését (SCHULZEDÖRRLAMM 2002). Ez hasonlóan működhetett a későbbi időkben is. A levantei partvidéken elterülő nagyobb műhelyek évszázadokon keresztül folyamatosan készítettek különböző, az adott időszak divatjának megfelelő szabvány csattípusokat, amelyek aztán a kereskedelmi csatornákon a birodalom peremterületeire is eljutottak (HAAS-SCHEWE 1993), ahol jelenlétük a korabeli bizánci divatnak egyfajta lecsapódásaként értékelhető.

129 124 Ez főként azért, bizonytalan, mert azok között a sírok között, ahol ezek az övek előkerültek — így a mindszenti, a tiszaburai és a tiszajenői sír —, több lovas vagy lószerszámos temetkezés is volt. Ez a temetkezési szokás pedig nehezen hozható összefüggésbe a keresztény hit alapelveivel. Talán még problémásabb az eltemetett keresztény hitét bizonyítani a kétpói lelet kapcsán, hiszen a lelethez tartozó csésze párhuzamaiként a steppel sírszobrok (FODOR 1970) csészeábrázolásait szokták említeni. 125 Aza kérdés, hogy hordozott-e bármilyen jelentéstöbbletet a csaton látható kép egy olyan személy számára, aki nem volt keresztény, a régészet módszereivel nem vizsgálható. 126 Az oroszlánábrázolás kapcsán esetleg megkockáztatható az a felvetés, hogy mivel ez volt az egyik legnépszerűbb típus, nagy darabszámából adódóan nagyobb valószínűséggel kerülhetett a Kárpát-medencébe, mint a többi típus. 127 A tárgyak elterjedése kapcsán Mesterházy Károly kiemelte, hogy feltűnő módon „Románia és Jugoszlávia területéről egyetlen darabot sem ismerünk". A leletek hiányában pedig a,, magyarok és a bolgárok övviseletének " közös vonásait véltefelismerni (MESTERHÁZY 1990, 91). Az általunk összegyűjtött tárgyak alapján azonban ez a megjegyzés korrekcióra szorul. A katalógus 17. tétele Szerbiából való (VINSKI1974, 58; BÁLINT 1991, 106. Taf. 33a, 29), a 18. pedig Dalmácia területéről (V1NSKI 1974, 58). Ezek a darabok pedig arra utalnak, hogy szórványos jelenlétük biztosan megállapítható a Balkán-félszigeten is. A tárgyalt csatok tehát önmagukban nem tekinthetőek perdöntőnek annak megállapításában — amit az övveretek elterjedése nyomán biztosan feltételezhetünk (vö. STAN ILO V1991 ; PLETNJOV-PAVLOVA 1994-1995; GOMOLKA-FUCHS2002!) —, hogy a magyarok és a bolgárok övviselete közt számos hasonlóság volt. Ugyanis míg az észak-szerbiai szórványként előkerült csat esetében félvetődhet az esetleges bolgár vagy magyar „hatás", ugyanez a solini darabnál már nem állítható, amint azt a terület régészeti leletanyaga is mutatja (vö. FISKOVIC 1997!). 128 Ez utóbbi megállapítás mellett szól Garett Bliss és Gary Vikan megfigyelése, mely szerint ezek a tárgyak nem tartoztak a kiemelkedő luxuscikkek közé, ikonográfiái alkalmazásuk pedig a széles néprétegek körében volt általános ebben az időszakban (BLISS 1987, 134). 129 Felvetődik a kérdés, hogy ezek a tárgyak önmagukban mennyiben tekinthetők kereskedelmi árucikknek, vagy teljes övekhez tartoztak, amelyeket forgalmaztak. Valószínűleg ez utóbbiról lehetett szó — nem zárva ki teljesen egyes csatok kalandozó zsákmány voltát sem —, amint azt véleményünk szerint a tiszaburai, valamint az ondrohói sír és a Kastro Tigani lelet megerősíti. Ezekben a sírokban ugyanis az övhöz tartozó bronzkarikákat is találtak. A karikák övvel való összefüggésére már Horváth Tibor is rámutatott (HORVÁTH 1934,147), azonban felismerésére nem figyelt fel a későbbi kutatás. Jóllehet még szerepükre is következtetni lehetett volna azt követően, hogy Fehér Géza közölte II. Basileios Menologionjából a bolgár harcosok ábrázolását (FEHÉR 1940, 32. t.). A két tárgy összetartozásánakfelismerését — tehát, hogy övekről és nem pusztán csatokról van szó a szíjbefüzős bizánci csatok esetében — nehezítette, hogy övkarikát nem találtak a sírok egy részében, amely talán összefüg-