A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

BALOGH Csilla: Martinovka-típusú övgarnitúra Kecelről. A Kárpát-medencei maszkos veretek tipokronológiája

délorosz steppcről eddig ismert maszkos veretek között is. Az ismert esetekben a veretek áttörése leginkább magát az arcábrázolást formázza (SOMOGYI 1987, 128; BÁLINT 1995, 47^18. kép; GAVRITUHINOBLOMSKY 1996, 25-29, Ris. 37-39). Bár a maszkos véreteken gyakran megfigyelhető, hogy az áttöréseket vésett vonalakkal egészítik ki, azonban arra, hogy magát az arcábrázolást véssék be, a mi darabunkon kívül csak a potzneusiedli ívelt oldalú szíjvégen (5. kép 6) ismerek példát. A keceli együttesben található, kissé csúcsos karika (1. kép 3) kapcsán első látásra felvetődik, hogy milyen funkciót töltött be. Mivel formája hasonlít a líra alakú csatokra, lehetett csat is, bár véleményem szerint itt egy összetett veret csüngőjéről van szó. Az öntött, maszkos véreteket tartalmazó garnitúrák gyakori eleme egy vagy több, olyan csüngős veret, amely egy veretrészből és egy hozzá kapcsolódó csüngőrészből áll. Amíg az általam ismert esetekben az áttört csüngőrész formailag meglepően egységes (kissé csúcsos karika), addig a rögzítő rész változatos formákban fordul elő. A karikával egybeöntött, tagolt, téglalap vagy kissé hengeres formában került elő Epifanovában (BEZUGLOV 1985, Ris. L '15, 17-18), Arcybasevoban (MONGAJT 1951, Ris. 43, 2-4) és közelebb, a szentes-lapistói népvándorlás kori sírleletben (CSALLÁNY 1934, Taf. LVI1I. 8). A karikához öntött füllel kapcsolt kerek formában a skalistojei 325. sírban (VEJMARN-AJBABIN 1993, 72, Ris. 48), téglalap alakú veretrésszel ugyancsak a skalistojei temetőben, a 391. sírban (VEJMARN-AJBABIN 1993,90, Ris. 64), pajzs alakú résszel a kudyrgei 11. sírban (RENK 1982, Abb. 19. 5) került elő. Az analógiák alapján úgy látom, hogy a keceli karika egy ilyen csüngős veret csüngőtagja lehetett. A karika analógiája, szintén a felső veretrész nélkül, megvan a már említett arcybasevoi sírban is, ahol a szerző csatkarikaként írta le (MONGAJT 1951, 125, Ris. 43. 7), valószínűleg tévesen. A többi keceli veret, melyeknek közös sajátossága, hogy különböző méretű karéjokból állnak össze, jelen ismereteim szerint eddig párhuzam nélküli a Kárpát-medencében, öntött és préselt kivitelben egyaránt. Ugyanakkor más, két-, háromés négykaréjos, préselt veret (3. kép 11, 21) mint öv-, lábbeli- és lószerszámveret, ha nem is túl nagy számban, de ismert a hazai kora avar kori leletanyagban. Ezeknek öntött változatai szintén megtalálhatók a Martinovka-típusú és maszkos veretek között (LŐRINCZY 1991, 138-140; BÁLINT 1995, 39. kép 3^1, 21-22, 31, 35-36, 42. kép 1-7). A négykaréjos, aszimmetrikus övveretekhez (1. kép 10-11) mindössze egy öntött analógiát ismerek Baskíriából, amelyhez halfarkas veret és egybeöntött pajzstestű csat tartozott (OBORIN 1964, Ris. 2. 8). A területileg messze lévő veret csak jellegében hasonlít a keceli darabokhoz, mivel a baskíriai darab is négy karéjból áll, azonban felső veretrésze ovális (3. kép 13). Párhuzamok hiányában a veretek egykori helyzetét az övön csak a hátoldalukon lévő, felerősítő szegecsek elhelyezkedése alapján feltételezhetjük. A szegecsek a veret hossztengelyében vannak, és a veretek síkjával hegyesszöget zárnak be. Az egyik veretről hiányzik az egyik szegecs, viszont feltehetően ez nem tette használhatatlanná az övdíszt. Ezért úgy vélem, hogy a veretek a kisebb karéjokkal lefelé voltak az övre felerősítve. A szimmetrikus, hatkaréj os véreteknek (1. kép 8-9) az általam ismert legjobb párhuzamai a kudyrgei 4. lovassírból kerültek elő mint lószerszámveretek (KENK 1982, 57, Abb. 13. 25-26), valamint hozzájuk formailag közel álló veretet (3. kép 23) szerepeltet Kovalevskaâ az Altaj-hegységből, a gorno-altajski múzeum anyagából (KOVALEVSKAÂ 1990, Ris. 3. 21), sajnos egyéb leletösszefüggések nélkül. Ezen kívül mindössze még egy, hosszúkás, hat karéjból álló, öntött veret (3. kép 24) előfordulásáról tudok a skalistojei temető 321. sírjából (VEJMARN-AJBABIN 1993, 71-72, Ris. 47. 26), amelyet trapéz alakú, lemezes testű és egybeöntött pajzstestü csatok, valamint öntött, hármas pajzs alakú lábbeliveretek kísérnek. Formailag azonban a skalistojei veret nem hasonlít a mi darabunkhoz. A keceli leletek között a hosszúkás, hatkaréj os véretekből kettő van: egy ép darab és egy másiknak a töredéke. Az ép példány hátoldalán két rögzítő szegecs van a veret hossztengelyében. Analógiák hiányában nem tudjuk biztosan, hogy függőlegesen vagy vízszintesen álltak-e a veretek az övön, talán csak a szegecsek állása alapján — amelyek a többi verethez hasonlóan, a veret síkjával hegyes szöget bezárva felfelé állnak — feltételezhetjük, hogy függőleges helyzetben voltak. A tölcséres felső részű, háromkaréjos verethez (1. kép 13) teljesen hasonló öntvényt (3. kép 15) szintén az Altaj-hegység vidékéről, a gorno-altajski gyűjteményből idéz Kovalevskaâ előbb már említett munkájában (KOVALEVSKAÂ 1990, RÍS. 4. 24), valamint ezekhez hasonlóakat (3. kép 16), csak a felső részükön tölcsér helyett pajzs alakú résszel Polomskból (KOVALEVSKAÂ 1990, Ris. 4. 20), hasonmását a gorno-altajski anyagból (KOVALEVSKAÂ 1990, Ris. 4. 25). Tagoltabb felsőrészü variációjuk (3. kép 17) Kudyrgében, a 10. sírban mint lószerszámveret (KENK 1982, 62, Abb. 18. 19) került elő.