A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

NAGY Margit: A hódmezővásárhely-kishomoki gepida temető (elemzés)

példányok lemezei), a sasfejet lefelé hajlították, a sasszem helyén nem kőfoglalat van, hanem vas nittszög, a keretezés nem nielló, hanem elnagyolt poncolás. Mindebből arra következtethetünk, hogy a kishomoki csattest kevéssé gondosan készült öntvény, melyet az öntés után számottevő utólagos díszítéssel nem láttak el. A kis méret valószínűleg a másolatkészítés (a negatív agyagminta kiégetése következtében fellépő zsugorodás) technikájával van kapcsolatban. Az ötvös a viaszmintát úgy készíthette el, hogy egy kőberakás nélküli, egyszerű vonalas díszítésű, fém mintapéldány mindkét oldalát agyagba nyomta, megszáradás (kiégetés) után a negatív mintákat összeillesztve, viasszal kitöltötte. Ezután az agyagmintát egy másik agyagburkolattal látta el, kiégette és miután a viasz kiolvadt, helyére öntötte a fémötvözetet. Lehűlés után az öntvényt ki kellett szabadítani az agyagmintából, azaz a mintát szét kellett törni.

68 A kishomoki öntvény készítéséhez használt fém csatlemez életlen, elnagyolt mintázatú, feltehetően már másolati példány lehetett. Az eredeti lemez, a keretmotívum hasonlósága és a sasfejek formája alapján, azonos műhelyben készülhetett a szolnok-szandai és a szentes-nagyhegyi csatokkal. Említésre méltó különbség azonban, hogy a kishomoki csatlemez középső kőberakása körül sugaras díszt és nem kereszt-motívumot terveztek. A kishomoki bronz csattest alapján levonható a következtetés, hogy a sasos csatokat, a Tisza-vidéki aranyozott ezüst darabokat készítő fő műhely mellett, helyi műhelyekben is másolták. A gepida sasos csatok, viselettörténetileg és díszítésük stílusát tekintve, a keleti germán, elsősorban a keleti gót női viselet nagyméretű lemezes csatjaihoz kapcsolódnak, közelebbről a keleti gót csatok fonatdíszes változatához (BIERBRAUER 1975, 150-153; MARTIN 1991, 63-69). A keleti gót párhuzamok szerint felvethető, hogy a gepida sasos csatok a Tisza-vidéken már az 5. század utolsó harmadában megjelentek. Az eredeti példányokat a 6. század első harmadáig készíthették, annak alapján, hogy pajzstövises tüskéjü csatkarika még nem került elő sasfejes csatlemezzel. A szentes-nagyhegyi sírok sasos csatjaival együtt előkerült fibulák a 6. század első felénél - közepénél pontosabb keltezést jelenleg nem tesznek lehetővé (NAGY 1997, 53-54; NAGY 2002, 216). A kishomoki 77. SÍr SÍTegyütteséből a 6. század középső harmadára keltezhető szirmos korongfibula látszik a legkésőbbinek. A szentes-nagyhegyi temető sasos csatjait Csallány Dezső krími eredetűeknek tartotta; ezen az összefüggésen alapult a csatok avar kori keltezése (CSALLÁNY 1961, 333). Az elsőként Anatolij Ambroz által a Krím temetőire kidolgozott kronológia (VEIMARN-AMBROZ 1980, 256-261; AMBROZ 1988, 7-10) alapján nem vonható kétségbe a gepida ötvösség prioritása a sasos csatok kialakulásánál, és felvethető a Tisza-vidéki csoportnak a 6. század középső harmadáig való használata.

69 Övfüggők. A 77. sírban a sírrablás után a deréköv csatja és a lábcsontok eredeti helyükön maradtak. A combcsontok között, egymás alatt pántos fémvereteket (20. kép 9), a bokáknál pedig nagy szemű gyöngyöket találtunk (20. kép 17-18). A kishomoki asszony sasos csattal záruló széles derékövet, és a — nyilvánvalóan földig érő — szoknya fölött, bokáig érő, szalagszerü csüngőket, övfüggőket viselt. A szalagokat 6 db csuklós, bordázott ezüstveret díszítette. A veretek helyzetéből két párhuzamosan lefelé tartó szalagra lehet következtetni, melyeknek alátétje, a veretek alatt megfigyelhető bőrelszíneződések szerint, rombusz formájú részekből állt. A szalagok alsó végén, három nagyobb gyöngy foglalt helyet. A jobb oldali szalaghoz bronzkarikával szíjazták a bőrtokban tartott vaskést.

70 Hasonló övfüggős viselet része lehetett a 37. sírból előkerült, szélesebb szalaghoz tartozó pántos veret (20. kép 12). A veret poncolt díszítése, a nyolcágú sugárkereszt (crux radiata), a korszak egyik kedvelt szimbóluma (NAGY 2002, 213), a kis68 A sasos csatlemezek a sima hátlapú tárgyak közé tartoznak, ezért a kétrészes öntőminta használata igen valószínű. A szolnok-szandai 154. sír sasos csatlemeze 0,4 cm széles oldallal rendelkezett, és a hátlapnál, különösen a madárcsőrnél megfigyelhető (BÓNA 2002, Taf. 48. 2) az öntvény behajló oldala. A kishomoki csat hátlapjának madárfejénél megmaradt egy kis domború keret, ami a minta hátlapjának agyagba nyomásánál képződött, valamint a csőr alatt egy lereszelt öntőcsap nyoma (BÓNA-NAGY 2002, Taf. 21. 3c). Birgit Arrhenius figyelt jel arra, hogy a brakteátáknál a másolati darabok mérete megváltozik (HEINRICH- TAMÁSKA 2002a, 248-249). 69 A gepida sasos csatok másik két csoportját Erdélyben és az Al-Duna mentén lehetett elkülöníteni. Összefoglalóan legutóbb: HARALAMBIEVA 2001, 458-459, Abb. 3; NAGY 2002. A Duna menti típus további bulgáriai példányait nemrég publikálták: VA GALINSKI-A TA NA SSO V-D1MITRO V 2000. Megköszönöm Anna Haralambievának, hogy a közleményre felhívta figyelmemet. 70 A 77. sír viseletének rekonstrukciós kísérlete: NAGY 2002, 239, 13. kép.