A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

P. BARNA Judit: Egy java rézkori kultusztárgytöredék és rekonstrukciós kísérlete

Ez utóbbi díszítőelemek azonban csak a tárgy elején láthatók. A láb hátulját szerényebben, csak karcolásokkal díszítették. Ezek az adatok önmagukban nem elegendőek a tárgy rekonstruálásához, sem érdemi értékeléséhez, ezért kénytelenek vagyunk csupán valószínűsíthető, de irodalmi példákon alapuló kiegészítéseket is figyelembe venni; csak így kerülhető el ugyanis, hogy a tárgyat összefüggéseiből kiragadva, puszta érdekességként mutassuk be. 1. A statika és a szimmetria elve alapján az eredeti tárgy minden bizonnyal négy lábbal rendelkezett. 2. A négy láb — melyek közül a fennmaradt töredék (szemből nézve) a jobb első volt — egy középen kör vagy ovális alakban áttört, gömbszelet alakú részt vett körbe, illetve támasztott alá. (Az áttörést szegélyező épen megmaradt felület olyan kicsi, hogy ívéből nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy kör vagy ovális alakú volt-e.) 3. A tárgy olyan támaszték vagy tartó szerepét tölthette be, melynek középső, áttört része üresen maradt, vagy pedig egy másik tárgyat helyezhettek bele. 4. A bele helyezhető tárgy minden bizonnyal gömbszelet alakú vagy ovális szájnyílású tál volt.

4 Elképzelhető továbbá olyan rekonstrukció is, mely szerint a felső rész szabálytalan, nem geometrikus formájú volt, ld. állat alakú oltárok és edények felső része. Ez esetben azt sem lehet kizárni, hogy a tárgy három lábon állt. 5. A támasztékra két okból lehetett szükség: a bele helyezhető tál vagy nem állt meg önmagában, vagy pedig így biztosították, hogy kivehető, illetve cserélhető legyen. 6. Azoknak a teknőszerű mélyedéseknek, amelyek a támasztékot a lábak fölött ívelt alakban törték át, inkább dekoratív, mintsem funkcionális szerepük lehetett. A fentieket összegezve tehát olyan tárgyat rekonstruálhatunk, melynek több (valószínűleg négy) lába volt, s egy vagy két részből tevődött össze. Amennyiben csak egy részből állt, középen lyukas volt; ha két részből állt, egy alsó támasztékot és egy belehelyezett tálat feltételezhetünk

5

. Mindkét esetben kizárhatjuk azonban a profán használati funkciót — már csak a tárgy unikális jellege alapján is —, s ily módon oltárként vagy kultikus edényként azonosíthatjuk. Ennek nem mond ellent az előkerülés kontextusa sem, hiszen közismert, hogy a neolit-rézkori gyakorlatban a rituális esemény után a szerepüket betöltött szobrokat, oltárokat, áldozati kellékeket összetörhették, majd eldobták (BÁNFFY 1991, 202). A párhuzamosítható, a tornyiszentmiklósi darabhoz főbb szerkezeti elemeikben hasonló leletek közt megkülönböztethetünk egykorú, azaz középső rézkori kultikus tárgyakat (edények, oltárok), illetve ezek formai előzményeként értékelhető neolitikus és kora rézkori leleteket. 1. A java rézkorra datálható kultusztárgyak száma elenyésző, a kutatás e korszak egyik sajátosságának éppen azt tartja, hogy az idolok, oltárok stb. száma a minimumra CSÖkken (KALICZ 1980, 55; KALICZ 1995, 39; BÁNFFY 1991, 189). A korszak kultikus életéről elsősorban nem tárgyak, hanem jelenségek (mellékletes temetkezések, építési áldozat, kultuszhelyek) vallanak (BÁNFFY 1991, 189), ennek megfelelően a BalatonLasinja-kultúra időszakából, azaz a középső rézkor első szakaszából alig ismert rituális cselekményekhez kapcsolható tárgy. A kevés kivételt antropomorf plasztikák adják (DIMITRUEVIC 1976), így szerkezeti hasonlóságot ezek sem mutatnak leletünkkel. Formájában gyakorlatilag azonos az a becs völgyi töredék, melyet Horváth L. A. ismeretlen rendeltetésű tárgyként közöl, de sajnos felső része annyira töredékes, illetve kopott, hogy nem ismerhető fel rajta a tálrész tartószerkezetének indítása (HORVÁTH 1994, 73, Abb. 2). Felső része — a tornyiszentmiklósi darabbal ellentétben — nem három, hanem két irányba ágazik el, de erre az eltérésre magyarázat lehet, hogy a tárgy éppen a kérdéses részen sérült meg. A középső rézkor második (Furchenstich) horizontjából

6 valamivel több adat áll rendelkezésünkre, ezek többsége szintén anthropomorf plasztika, ugyanakkor a tornyiszentmiklósi töredékhez talán legjobb párhuzamként szolgáló aba-ángyihegyi négylábú edény is a Furchenstichkerámia lelete (MAKKAY 1970, 37). Hasonló módon négy lába és edény alakú felső része van a Hlinsko-Lipník lelőhelyű oltárnak is (PAVELCÍK 1982, Fig. 8/5). Mindössze három további rézkori oltárt említhetünk még: két Rudna Glava-i lelőhelyű példány (JOVANOVIC 1982, Fig. 8, 27) állat alakú, melyek szin4 A feltételezés alapját olyan párhuzamosítható leletek adják, mint pl. az a négy lábon álló, szintén java rézkori edény, melynek kis tálrésze középen átlyukasztott. Lelőhelye Aba-Angylhegy; közlője vallásos rítus kellékeként határozta meg (MAKKAY 1970, 37, 24. kép 4). 5 A tárgy két része együttesen olyasmi megjelenést eredményezhetett, mint a késő neolitikus öcsöd-kováshalmi szentélymodell (RACZKY 1987, Fig. 27), azzal az eltéréssel, hogy a tálrész nem volt egybeépítve az alsó, támasztó résszel. 6 A középső rézkor kronológiai taglalásához ld. KALICZ 1991!