A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

P. BARNA Judit: Egy java rézkori kultusztárgytöredék és rekonstrukciós kísérlete

tén négy lábon állnak, de felső részük az állat testének megfelelően nem geometrikus kiképzésű. A harmadik példa, a Bubanj Hum lelőhelyű oltár (GARASANIN 1973, Fig. 31/2) semmiféle szerkezeti egyezést nem mutat a tornyiszentmiklósi töredékkel. 2. A java rézkori oltárok formai előzményeként értékelhető neolitikus és korai rézkori leletek közt elsősorban a Balaton-Lasinja-kultúra helyi, genetikus előzményét jelentő lengyeli kultúra leletei érdemelnek említést, hiszen a két kultúra közti etnikai és kulturális folyamatosság egyik bizonyítékát éppen a kultuszélet azonosságai adják (BÁNFFY 1995b, 174). Ezúttal csak a számbavehető példák csoportjait tekintjük át. A leletek katalógusszerű felsorolása meghaladná e munka kereteit, s részben felesleges is lenne, hiszen ezt a lengyeli kultúra geometrikus, illetve állat alakú oltárainak katalogizálása és elemzése kapcsán Bánffy E. már részletesen elvégezte (BÁNFFY 1997); s monográfiája megjelenése óta jelentős változás e területen nem történt. Az oltárokhoz az állat alakú oltárok révén egy további leletcsoport is társítható, az állat alakú edényeké. A lengyeli kultúra zoomorf edényeiről e sorok szerzője írt (P. BARNA 1999). Már ez utóbbi cikk adatgyűjtését követően került elő Győrén (Tolna megye) az a négylábú, de kétfejű állat alakú edény, mely azóta is a balatonmagyaródi edény legközelebbi párhuzama. A györei lelet jelentősége, hogy egy hamvasztásos urnasír edénye, mely ily módon a halotti kultusz kelléke volt; kultikus jellege tehát nem kérdőjelezhető meg (ZALAI-GAÁL 2000, 8). E tanulmányában Zalai-Gaál áttekinti a neolitikus antropomorf edényeket, ámde ezek leletünkkel csak funkciójuk révén hozhatók kapcsolatban. A neolitikus és kora rézkori oltárok közt találunk a tornyiszentmiklósi töredékhez, illetve lehetséges rekonstrukciójához nem csak funkcionális, hanem szerkezeti, formai szempontból is megfeleltethető példákat: azaz négy-, illetve háromlábú, felső részükön edényszerűen kiképzett, valamint állat alakú oltárokat, melyeknek szintén van négy-, illetve háromlábú változata is.

7 A TÁRGY RENDELTETÉSE. ÖSSZEGZÉS Párhuzamai alapján feltehetjük, hogy kultikus rendeltetésű volt; s így funkcióját tekintve az oltárokkal, kultikus edényekkel rokonítható. Arra nézve, hogy milyen vallásos gyakorlat kelléke lehetett, közvetve a formai előzmények utalnak: olyan rítushoz köthető, mely a neolitikumból a korai rézkoron át törés nélkül öröklődött át a java rézkorba. Mint arra Horváth L. A. a csongrád-bokrosi középső rézkori kultuszgödör értékelése kapcsán rámutatott, e korszak földművelése mégsem volt annyira jelentéktelen, mint korábban feltételezték, s a földműveléshez oly szorosan kötődő termékenységi kultuszok továbbélése is erre utal (HORVÁTH 2001, 84). Ennek a neolitikus gyökerű kultikus gyakorlatnak lehettek további tárgyi eszközei a miniatűr függeszthető edénykék, melynek egy példánya éppen a vizsgált oltártöredékkel együtt került elő, valamint az olyan antropomorf plasztikák is, melyeknek egy töredékes példányát Tornyiszentmiklós-Nagyszegi-dűlő lelőhely másik középső rézkori objektumából ismerjük.

8 A Dunántúlon a korai rézkorban kimutathatók annak a retardációnak a nyomai, amelyek az élet számos területén (települési jelenségek, kerámia, kőeszközök) fenntartották a késő neolit hagyományokat. A késő neolitikum, korai és középső rézkori népesség kultikus életének kontinuitását olyan leletek bizonyítják, mint a balatonmagyaródi építési áldozat (BÁNFFY 1985; BÁNFFY 1995, 11, 13). A tornyiszentmiklósi oltártöredék révén immár nem csak a jelenségek szintjén, hanem konkrét tárgycsoporton keresztül is bizonyítható ez a kontinuitás: így válik teljessé a neolit, korai rézkori, valamint a középső rézkor második szakaszába datálható oltárok és kultikus edények közti tipológiai sor.

9 7 Példákat és további irodalmat id.: BÁNFFY 1997! 8 Közöletlen lelet. 9 A cikket Bánffy Eszter (MTA Rt) lektorálta, munkáját, észrevételeit köszönöm.