A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

SZALONTAI Csaba: Attila-film, Attila-út, Attila-kifli. Attila-kultusz Szentesen a korabeli sajtó alapján

A tudománytörténeti vonatkozásokon túl természetesen alapos ismereteket kaphatunk a korabeli szentesi közélet szereplőiről és a közgondolkodásról is. Betekintést nyerünk a politikai befolyásokba és annak a kultúrában érezhető vetületeibe is. Ennek az összetett jelenségnek egyik kézzelfogható jele az Attila-kultusz jelentkezése Szentesen. A két világháború közötti Magyarországon a jobboldali eszmerendszer egyik — a tudományos életben is jelentkező — eleme az Attila-kultusz volt (RÓZSA 1994, 559 560). A kultusz több évtizeden keresztül volt jelen a közgondolkodásban, sokszor nagyon mélyen bevésődve a tudatba. Számos tudományos megnyilvánulása is volt, melyek alapvetően táplálták azt. A klasszikus késő avar, griffes-indás régészeti hagyaték hunként való értelmezése ugyanis egészen Alföldi András dolgozatáig (ALFÖLDI 1926) a hazai régészettudomány alaptétele volt. Cáfolata után is nagyon sokáig fennmaradt, annak ellenére, hogy a tudományos dolgozatokban egyre ritkábban lehetett vele találkozni. A Szentesen működő Csallány Gábor pályafutása során tucatjával tárta fel e korszak emlékeit, így maga is részesévé vált ennek a témának. Az általa feltárt több száz griffes-indás sír értelmezésekor teljesen természetesen, a szakma élenjáróihoz hasonlóképpen hunokkal azonosította ezt a leletkört. Ez különösen azok után nem volt meglepő, hogy Hampel József a korszak- és a tudománytörténet alapvetésében szintén (HAMPEL 1905) tévesen értelmezte azt. Talán Hampel személyiségének is betudható, de sokkal inkább a hazai régészetben betöltött markáns és domináns szerepével is magyarázható, hogy tévedése sokáig rögzült a tudományos életben. Ez annak ellenére is így volt és maradt sokáig, hogy több kortárs kutató Hampeltől eltérően értelmezte ezt a leletkört.

4 Csallány Gábor tudományos munkájában is megfogható a kérdéssel kapcsolatos bizonytalansága, amikor értelmezni próbálta a saját maga által feltárt temetők leleteit. Ásatási jelentéseiben,

5 kézirataiban, sőt megjelent publikációban is rendre feltűnik e leletkör értelmezésekor az avarok neve,

6 de alapvetően kitartott a hun azonosítás mellett. A hun, hun-avar, avar értelmezés azonban nem vált egyértelművé Csallány Gábor munkásságában, és ezért egészen a késői munkásságáig felváltva, sokszor szinonimaként használta ezeket.

7 Bizonytalanságát mégis leginkább az érzékelteti, hogy a helyi sajtóban megjelenő tudósításokban elsősorban a hun, míg a tudományos megnyilvánulásokban már egyre gyakrabban az avar értelmezést használja. A 30-as évektől kezdve azonban már ő is avarokról és nem hunokról beszél, amikor a Szentes környéki griffes-indás kört elemzi (CSALLÁNY 1934; CSALLÁNY 1941).

8 Mindezek tükrében egyáltalán nem lehet meglepő számunkra, ha Csallány Gábor, a helyi tudományos élet elismert szakértőjeként maga is részt vett az Attila-kultusz virágzásában. Számára a Szentes környékén feltárt késő avar kori sírok világosan és egyértelműen azt jelezték, hogy csakis Szentes környékén lehetett a hun király központja (CSALLÁNY 1900; CSALLÁNY 1914, 34-37). Ha ehhez azt is hozzávesszük, hogy a Szentes környéki leletkoncentráció (griffes-indás) soha nem látott méreteket öltött a korabeli Magyarországon, teljes joggal ismerjük el logikájának igazát.

9 És itt kérem a Tisztelt Olvasót, ne a mai tudásanyaggal a háta mögött ítélje meg Csallányt, hanem próbáljuk az 4 Pl. egy Csallányhoz hasonló szorgalmú amatőr kutató, Börzsönyi Arnold is (BÖRZSÖNYI 1902; BÖRZSÖNYI 1904; BÖRZSÖNYI 1905; BÖRZSÖNYI 1906). 5 Pl. a nagyhegyi ásatás sírlapjain többször egyértelműen avarként határozza meg a griffes-indás öves halottakat (KJM RégAd 387-92/23-70). 6 Ugyanakkor az első avar hullám népességének hagyatékát a legkorábbi időktől kezdve egyértelműen avarként határozta meg (CSALLÁNY 1900a). 7 „Az ily leleteket a fő díszítési motívumok — a griff és az indadísz alapján — némelyek hun, hun-avarnak tartják... " (CSALLÁNY 1906, 292). Máshol: „A leletekben (ti. az avar — Sz. Cs.) nagyban ugyanazok a minők a hun sírokban vannak, csakhogy az avar leleteknél több az ezüst és arany és a gyöngyök teljesen elütök, sajátságosak, a minőkhöz hasonlót Velencében láttam most is készíteni, a mi összefüggésben lehet a hunok aquileai harcával (ugyanis az aquileai menekültek alapították Velencét) s nem lehetetlen, hogy onnan hozták magokkal" (CSALLÁNY 1914, 42-43). 8 Ugyanakkor szerinte a 6. századi szentes-derekegyházi lovassír „valamelyik hun fajú néppel hozható kapcsolatba" (CSALLÁNY 1939, 119). 9 Meggyőződésében talán az egyetlen bizonytalan elem az volt, hogy az általa feltárt griffes-indás temetőkben nagyon kevés lovassírt talált, amely tény nagyon nehezen volt összeegyeztethető a hunokról kialakított képpel: „ ...szinte különös, hogy daczára, miszerint említett nép mindegyike lovas nép volt, a 172 sírban (ti. Lapistón — Sz. Cs.) egyetlen egy lovat, sőt lócsontvázat sem találtam. Nincs ugyan kizárva, hogy ott eltemetett nép lovas nép volt, sőt a temetőben kis számmal előfordult férfiak görbe lábai ezt igazolni is látszanak" (CSALLÁNY 1906, 292-293).