A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

F. LAJKÓ Orsolya: Kora újkori mázas kerámia a hódmezővásárhelyi Ótemplom területéről

MFMÉ - StudArch IX (2003) 419-427 KORA ÚJKORI MÁZAS KERÁMIA A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI ÓTEMPLOM TERÜLETÉRŐL F LAJKÓ Orsolya A magyar ólommázas fazekasság forma- és díszítménykincsében a legnagyobb gazdagságot a 19. század második felében érte el. A népi fazekas díszítőművészet történeti előzményét a kora újkori kerámiamüvesség képezi. Innen eredeztethetők azok a kulturális hatások, melyek életre hívták a korábbi évszázadokhoz képest újszerű kerámiastílust, és elvezettek a parasztfazekasság 19. századi kivirágzásához. A régészettudomány hajlamos határterületként kezelni a kora újkor időszakát. Lényegében, az utóbbi néhány év szakmai eredményeitől eltekintve, elmondható, hogy a 16-18. század kutatása kívül esett a régészet érdeklődési területén. Kezdetben a régészeti emlékek, épületek kutatása állt a középpontban, míg a tárgyaknak kizárólag a gyűjtése folyt. A várkutatások, a nagyobb török központok feltárása, valamint a késő középkori telepásatások (SZABÓ 1938; MÉRI 1954; BENKŐ 1980; HORVÁTH-SIMON 1996) eredményeként óriási menynyiségű kerámiaanyag került napvilágra. Az ásatásokkal párhuzamosan megindult ugyan a feldolgozó munka, de megfigyelhető tendencia, hogy ez többnyire a hódoltság kori török leletanyag bemutatására (FEHÉR 1959; FEHÉR 1972; KOVÁCS 1984; KOVÁCS 1998; KOVÁCS 2001; GERELYES 1987; GERELYES 1991; PUSZTAI 2002), valamint részproblémák elemzésére korlátozódott (GERELYES 1985; GERELYES 1986; GERELYES 1987a; GERŐ 1978; GERÖ 1985; GERŐ 1990). A korabeli magyar anyag vizsgálata minden esetben elmaradt a török emlékek és leletegyüttesek kutatása mögött. Bár az utóbbi évtizedben egyre több tanulmány foglalkozik a helyi magyar fazekasság termékeinek feldolgozásával (MÉSZÁROS 1968; FODOR-KOZÁK 1971; SOPRONI 1981; GÁL 1985; LÁZÁR 1986; KOVÁCS 1991; TOMKA 2002), még mindig hiányoznak a régészeti szakirodalomból azok a tanulmányok, melyek a 16-18. századi edény mű vességet történeti fejlődésében vizsgálnák. Kétségtelenül nehezíti a korszak kerámiájának feldolgozását, hogy az emlékanyag túlnyomórészt feltöltésből, szórványként kerül elő. A kora újkori kerámia tipokronológiája kidolgozatlan, ami szinte lehetetlenné teszi a leletegyüttesekben összekeveredő néhány száz év fazekastermékeinek pontos szétválasztását. Kutatási hiányosság a regionális eltérések, a területileg jellemző edénykultúra és díszítőtechnikai elemek elkülönítése, az egyes fazekasközpontok történeti vizsgálata. Egy-két néprajzi tematikájú munkától eltekintve (VIDA 1999; P. SZALAY 1993; FÜVESSY 1993) nem találkozunk olyan tanulmányokkal, melyeknek témája a kora újkori edénykultúra és a népi kerámiamüvesség közötti összefüggések feltárása. A VÁSÁRHELYI FAZEKASSÁG KORAI TERMEKEI A 19. századi fazekasközpontok kétségkívül egyik legjelentősebb képviselője a vásárhelyi. Kiss Lajos és Kresz Mária munkásságának köszönhetően a legrészletesebben feltárt központok egyike, de máig nem tisztázott a vásárhelyi kerámia eredete. A néprajzi kutatás a már kiérlelt stílusjegyekkel rendelkező 19. századi parasztfazekasság többnyire évszámmal keltezett reprezentációs edényeinek elemző vizsgálatára szorítkozott, de nyilvánvaló, hogy csak a céhes korszak vizsgálata nem adhat megnyugtató választ minden kérdésre. Az írott források elégtelen volta miatt a mesterség kezdeteiről a régészeti feltárások szolgálhatnak újabb információval. A város belterületén még tervszerű régészeti ásatás nem folyt, csak építkezésekhez kötődő leletmentésekre került sor. így a buszpályaudvar átépítésekor, a Bocskai utcában (GÁL 1985; PÖLÖS 1994), valamint a református