A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

HORVÁTH Ferenc: Újabb kun vezéri sír leletei a Kiskunságból: Kiskunmajsa-Kuklis-tanya

A SIRLELET TIPOLÓGIAI ES IDŐRENDI HELYZETE Szablya A tárgyak egyértelműen keleti, steppei eredetűek. Közülük a szablya és a kengyelpár jól korhatározza az együttest. A széles, enyhén ívelt pengéjű szablya jellegzetes keleti típus; ugyanabba a körbe tartozik, mint az erdőteleki és felsőszentkirályi leletegyüttesek szablyái is, melyeket a kunok hagyatékaként tart számon a kutatás. További fontos jellegzetessége azonban az, hogy az egyenes, középen rombikusan kiszélesedő szablyaellenző keresztvas alatt, keskeny pengetőborító gyűrűvel és abból lenyúló élvédő burkolattal látták el (3. kép 1; 4. kép la-lb). Ennek az lehetett a rendeltetése, hogy a szablya éle ne sértse meg a hüvely torkolatát, amikor a harcos a szablyát a hüvelybe lökte. A penge tövének ilyen sajátos kialakítása I. L. Kyzlasov elemzései szerint legkorábban BelsőÁzsiában, a Bajkál-Tuva-Jenyiszej-vidékén, DélSzibériában jelent meg. A 9-10. századi jenyiszeji kirgizek — azaz az őshakaszok — körében, az ún. tjuhtjanszki kultúrában a szablyakardok és szablyák pengéin a tő- és élborítás egyaránt megtalálható (HUDÂKOV 1980, Tabl. I. 2, Tabl. IV. 1, 6, Tabl. VI. 1-2, Tabl. VII. 1, 3, Tabl. VIII. 1, 3; KYZLASOV 1981, 56, Ris. 33. 87). Ugyanilyen pengetőborító gyűrűvel és élvédő burkolattal készült az egyik legpompásabb példány, a 10. század végére tehető tuvai szablya is (GRAC-SAVINOV-DLUZNEVSKAÂ 1998, 27).

8 Ilyen szablyák használata a hakaszoknál, a Jenyiszejbe ömlő Abakan folyó egyik mellékfolyójáról elnevezett aszkizi kultúrában a 10-12. században a leggyakoribb (HUDÂKOV 1980, 27-49), használata ott a 14. századig folyamatosan kimutatható (KYZLASOV 1981a, 201, 204, Ris. 74. 33, 57). A 10-12. században az Altaj-vidékéről (HUDÂKOV 1981 118, Ris. l. 6) ismerünk hasonló példát. Elvédővel is ellátott szablyák Dél-Oroszországban, úgy tűnik, csak a Rosz folyó völgyében letelepített, kijevi szolgálatba szegődött csornüje klobuki - azaz fekete süvegesek — körében bukkannak fel több esetben a 11-12. században (TOLOCKO 1999, Ris. 24 középen) és a 13. század első felében (KIRPICNIKOV-MEDVEDEV 1985, Tabl. 123. 9). Valószínűen ilyen lehetett a csernyigovi fejedelmi kíséret hagyatékából — nem egészen kielégítően — közölt 10. századi szablya is (SEDOV 1982, 253, Tabl. 71, Ris. 9). Mivel a kutatás erre a részletproblémára még nem tért ki, megjegyzendő, hogy az avarok körében — akik a Kárpát-medencében a szablya használatát meghonosították a 7. század végén — sohasem fordul elő az élvédős változat. Ennek nyilvánvaló oka az lehetett, hogy ők még azelőtt hagyták el a steppét, mikor a szablyákon ez a jelleg megjelent. Csupán a pengetőborításra találunk néhány példát a szablyák és az egyenes, egyélű kardok esetében. Ezek is az avar településterület peremvidékére (Wien-Liesing, Zelovce, Leobersdorf, Kassa-Sebastovce, Kiskassa) és néhány Duna-Tisza közi (Kiskunfélegyháza-Pákapuszta, Ásotthalom) és fejér-megyei (Dunapentele, Ozora, Igar) lelőhelyre korlátozódnak (GARAM 1991, 10., 12-14. kép; KÜRTI 1983, 29/u ábra). A honfoglaló magyarok szablyái között, a penge tövének gyűrűszerű burkolatával vagy megvastagításával gyakran találkozunk. A 10. század utolsó negyedében — néhány esetben — már feltűnik a megvastagított pengetőről lenyúló élvédős változat is. Ennek biztos példái a budapest-pestlőrinci és a bodrogvécsi szablyák (BÁLINT 1980, 246, 3. ábra 1-3; DÓKUS 1900, 8. t. b), de a rossz állapotban fennmaradt példányok között is fordulhatnak elő hasonlók, mint azt a Bihar 8. sírból előkerült szablya rajzából gyaníthatjuk (HAMPEL 1907, 8. t. 3l).

9 Csakhogy az eddig említett esetekben, az élvédő borítás különböző típusú szablyákon fordul elő. A 9-11. századi kelet-európai típusok túlnyomó részén a markolatvas erőteljesen az él felé dől, a penge keskeny és ívelt, a szablyaellenző keresztvas mindkét szára lefelé hajlik (Fëdorov-Davydov: „A" I—II. típus). Ilyen a honfoglaló magyar szablya alaptípusa is. Ennek későbbi változata (FëdorovDavydov „B" típus) Kelet-Európa egyes népeinél a 8 A tuvai és a bécsi szablya összefüggéseire Fodor István hívta föl a figyelmet. Ó az előbbit közép-ázsiai arab, esetleg kazár műhely termékének tartja (FODOR 2000,17-18; FODOR 2001,20). A tuvai szablya jellegzetes élvédő burkolata azonban a kirgizeknél szinte azonos módon kialakítva, több esetben is megjelenik (HUDÂKOV 1980, Tabl. VI. 2, Tabl. VIII. 3). 9 A pengetőborító gyűrűt és az élvédő burkolatot rossz állapotban fennmaradt szablyákon nehezen lehet felismerni; a hüvellyel együtt konzervált példányokon pedig természetszerűen lehetetlen. Statisztikai vizsgálatuk így meglehetősen félrevezető eredményhez vezethet.