A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

LÁSZLÓ János: Vaseszköz lelet Tatabánya-24. Lelőhelyről

már a felszíni leletsűrűség nagyobb volt, azonban a pontos lelőhelyhatárokat a növénytakaró miatt itt sem tudtuk megállapítani. A leleteket itt is — egy vasból készült evőkanál nyelén kívül — edénytöredékek jelentették, amelyek között jellegtelen oldaltöredékek mellett néhány, a 2-3. századra keltezhető vörös és barna sávos festésű oldaltöredéket, valamint fésült díszítésű töredékeket találunk. 1999-ben Sándor Lajos helyi amatőr gyűjtő a 24. lelőhelyen 4 darabból álló vaseszköz leletet talált, s szerencsés módon beszolgáltatta a Tatabányai Múzeumnak. Elmondása szerint a lelőhely szántott részének a patak felé eső szélénél találta a tárgyakat mintegy 40-60(!) cm mélységben. Ezt bizonyítja az is, hogy a beszolgáltatáskor az eszközökön homokot figyeltünk meg, tehát már az altalajból kerültek elő. A következőkben ezt a leletegyüttest adjuk közre. A LELETANYAG 1. Csákánykapa/szalukapa(?)(2. kép 1): zárt köpüs eszköz, foka erőteljesen nyújtott, vége kiszélesedő, enyhén síkozott, kör átmetszetü, köpüfala a nyél irányában kissé nyújtott, nyéllyuka ovális, keskeny vállú, szélesedő pengéjű, egyenes élű, ennek belső felén élezés nyomával. A penge a nyél irányában ívelten hajlik. H.: 21 cm, az él sz.: 4,5 cm, köpű sz.: 3,5 cm, a fok átm.: 2,8 cm. TBM ltsz.: 2002.3.1. Méretben és kivitelezésben teljesen hasonló darabot találtak a balácai villagazdaság feltárása során (PALÁGYI 2000, 23, 12. ábra 2, 14. ábra 12). A meglehetősen omladékos rétegből előkerült leletegyüttest ott a kísérő kerámialeletek alapján talán a 2-3. századra lehetett keltezni. A tárgyhoz hasonló típusokat irtókapának is nevezik (MÜLLER 1982, 460). A viszonylag keskeny pengerész lehetővé teszi az erősen kötött, köves talajok feltörését, valamint a hantok összezúzását. A csákánykapák esetén nem zárható ki, hogy más funkcióban használták, több esetben felvetődik az, hogy esetlegesen fafaragószerszámként funkcionáltak (MÜLLER 1982, 460; PALÁGYI 2000, 25). Darabunk esetén ez utóbbi funkció jellegét erősíti az, hogy az él belső oldalát élezték csak, így a fa megmunkálása könnyebbé vált. A római korból még kevés ehhez hasonló lelet került elő, tárgyunk szoros párhuzamainak gyarapodása a funkció egyértelművé válását jelenthetné.

6 2. Balta (2. kép 4): nagy, vaskos eszköz, hosszanti függőleges tengelyére nézve aszimmetrikus alakú, foka vastag, négyszögletű, nyél irányában megnyújtott, nyéllyuka ovális, köpüfala kissé csúcsosan nyújtott, helyenként hiányos, nyaka keskeny, a penge irányában ívelten szélesedő, éle egyenes. H.: 23 cm, az él h.: 6 cm, a fok h.: 8 cm, a fok sz.: 4,8 cm, a nyéllyuk átm.: 3,3—4 cm. TBM ltsz.: 2002.3.2. Funkcióját tekintve famegmunkáló eszköz lehetett, erre aszimmetrikusságából következtethetünk. Amennyiben ugyanis harci eszköznek készítették volna, a funkciónak az erőátvitel szempontjából jobban megfelelt volna a szimmetrikus kivitel. Hasonló darabot találtak 1961-ben egy fehérvárcsurgói római villa feltárásán (MÜLLER 1982, 74, 861), annak azonban valamivel vékonyabb és kisebb a foka, nyakának és köpűjének találkozásában kisebb törésvonal figyelhető meg. Az ottani leletkörülmények ismeretének hiányában a lelet pontosabb kormeghatározása nem volt lehetséges. 3. Csoroszlya (2. kép 2): hosszú, négyszögleteshez közelítő átmetszetü nyelű, a penge hegyénél ívelődö pengefoka fokozatosan vékonyodó, egyenlő szárú háromszög átmetszetü, pengetöve ívelten hajlik az él irányába, éle kissé megkopott. H.: 71,5 cm, a penge h.: 20 cm, a penge sz.: 7 cm, a nyél sz.: 4,2-3,4 cm. TBM ltsz.: 2002.3.4. Formára és méretre hasonló darab került elő Gyulafírátót-Pogányteleken (PALÁGYI 2000), ott egy római villagazdaság területén találták több más mezőgazdasági jellegű tárggyal együtt, azonban a pontos rétegtani elhelyezkedést nem lehetett megállapítani. Szintén feltételezhetően egy római villából került elő Fonyódon a 19. század végén egy ugyanilyen csoroszlya (MÜLLER 1982, 76, 862). A 6 Itt jegyezzük meg, hogy a korszak vaseszközeinek kutatása és ami szintén nem kevésbé fontos: tudományos igényű közzététele a magyarországi régészet egyik elhanyagolt területe. A máig alapmunkaként emlegetett mezőgazdasági vaseszközökről szóló feldolgozás (MÜLLER 1982) megjelenése óta csak elvétve jelentek meg publikációk e témában, holott múzeumaink — tudottan — ennél nagyobb mértékben gyarapodtak vaseszközökkel. így elképzelhető, hogy ezek esetleges publikálásával több hasonló darab is megismerhetővé válik majd.