A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

BENDE Lívia – LŐRINCZY Gábor: Kora bronzkori temető és település a kiskundorozsmai Hosszúhát-halmon

nikus (7. kép 5) — nyakkal és kisebb-nagyobb mértékben csonka kúpos testtel rendelkeznek, vál­luk enyhén bemélyített vonallal hangsúlyozott. A 15. sír nagy tálja (2. kép 5) esetében e bekarcolt vonal elszakad a válltól, fél-egy cm-rel a fölött fut körbe. A 66. sírban előkerült tál vállvonalán egy kis, lapos bütyök ül a fülekkel szemben lévő olda­lon, míg a 65. sír kisméretű edényén (7. kép 3) ugyanitt négy, apró bütyök látszik. Ennek a tálnak a feneke a többihez képest szélesebb, s a fülek is itt helyezkednek el egymástól a legtávolabb. Az öt tál nem egyforma méretű, a három na­gyobb szájátmérője 27 cm, magasságuk 14-15 cm, a kisebbeké 17-18 cm, ezek magassága is közel azonos, 8,5 illetve 9 cm. Szinte mindegyik felülete enyhén fényezett, a 65. sírban előkerült darab je­lenti a kivételt. A négyfúlü tál (2. kép 4) kissé magasabb, válla kevésbé hangsúlyos, testmagasságához képest szá­ja keskenyebb. Méretét tekintve a nagyobb tálak közé tartozik. A fentiekben bemutatott ikeríulű tálaknak szá­mos lelőhelyen akad párhuzama, melyek közül leg­közelebbinek a sándorfalva-eperjesi kora bronzkori temetőből ismertek tekinthetők, itt négy kerámia­mellékletes sír került elő, és kettőben volt ikerfülű tál (158., 169. sír — TROGMAYER 2001, 2. kép 6, 4. kép 5, 7. kép 3-4). A temetőt röviddel ezelőtt Trogmayer Ottó ismertette, és az Óbéba-Pitvaros-Mokrin tí­pusú temetők közé sorolta (TROGMAYER 2001, 179). További, hasonlóan közeli párhuzam a Röszke­Iskola lelőhelyen előkerült három tál (KULCSÁR 2000, 51), s nem csupán tipológiai szempontból, de más megközelítésben is. Bár ma már nem rekonst­ruálható, hogy a lelőhelyen előkerült edények mi­ként oszlottak meg a sírok között, a három ismertté vált temetkezés alapján síronként itt is egy tállal számolhatunk. A sírokat és a lelőhely anyagát Kul­csár Gabriella tette közzé teljességre törekvőén, összefoglalva a szakirodalmi említéseket is (KUL­CSÁR 2000, 50-52, 7. kép, 8. kép 1-3). Visszatérve az in­nen előkerült tálakhoz, mind Bóna István, mind Kürti Béla a Pitvaros-csoport leletei között mutatta be Őket (BÓNA 1965, Pl. V. 15; KÜRTI 1974, 51. kép). Ma­gából a pitvarosi temetőből is előkerült a szóban forgó táltípus egyetlen példánya (37. sír — BÓNA 1965, Pl. III. 8), amely ez esetben magasabb, fülei közvetlenül egymás mellett helyezkednek el, felü­lete magasabban fényezett. A tálforma főképpen azonban a Perjámos-kultúra mokrini temetőjének jellemző lelete (pl. GIRIC 1971, T. m - Gr. 5/3, T IV - Gr. 8/1, T. XV - Gr. 47/1, T. XIX - Gr. 57/2 stb.), némileg elté­rő testarányokkal. Hosszú életét bizonyítja, hogy mind a fiatalabbnak, mind az idősebbnek mondott sírok anyagában előfordul. Sem Röszkén, sem Sán­dorfalván nem került elő más táltípus, csak ikerfü­lű, szemben a mokrini temetővel, ahol egy-, két­es négyfúlü tálakkal is szép számban találkozunk. A tárgyalt táltípus nem csupán a dél-alföldi terület temetőiben fordul elő, de felbukkan Budapest kör­nyékén, a Harangedény-kultúra sírleleteiben, ame­lyet Schreiber Rózsa déli hatásnak tulajdonít (SCHREI­BER 1972, 153. 4. kép 8, 10). A tálforma a baks­homokbányai korai nagyrévi település anyagában is előkerült, szórványként (P. FISCHL-KISS-KULCSÁR 1999, 57. kép 1). Az egyetlen darabbal képviselt négyfúlü tálnak (2. kép 4) pontos analógiáját nem találtuk. Akár a pitvarosi, akár a mokrini temetőben számos négy­fülű tál van, de a fülek egységesen mindig a pe­remből indulnak, a Nagyrév-kultúra táljai között azonban előfordul a perem alatt elhelyezett fül (Szolnok-Szőlősi halom — CSÁNYI 1983, 11. kép 9; Szőreg 184. sír — BÓNA 1963, Pl. X. 9). A kerámia-leletanyag másik fontos részét a fa­zekak képviselik, amelyek — összesen 10 darab — a tálakhoz hasonlóan minden sírban előkerültek. A 15. és 56. sírban 3 db, a 66.-ban 2 db, míg az 55. és 65. sírban egy fazék volt. A fazekak közös jellem­zői a kihajló perem, az edény magasságának kb. harmadát kitevő, erősebben vagy enyhébben kóni­kus nyak, a nyaktól bemélyített vonallal elválasz­tott, íveltebben vagy egyenesebben csonka kúpos test, a perem alól induló és a vállvonalra támaszko­dó egyetlen szalagfúl. A megegyező alapforma el­lenére azonban valamennyi fazék megformálása egyedi: a nyak változó mértékben behúzott, s ettől függően hasasabb vagy egyenesebb a test. A 66. sír nagy fazekának (7. kép 6) teste szinte gömbös, míg az 56. sírban előkerült egyik kisebb fazék szája széles, míg teste szinte egyenes vonalban szűkül, a virágcserépformához közelítve (5. kép 2). A fa­zekak mérete is igen változatos, magasságuk 10 cm-től 21 cm-ig terjed. A vállvonalon néha bütykök ülnek, illetve a felületen karcolt minta található, azonban ez az alapformát nem befolyásolja. Három fazekat díszít karcolt minta (3. kép 4, 6; 7. kép 2). Az 56. sírban egy jellegzetes, a Nagyrév-kultú­ra korai időszakától kezdve jellemző fazék volt, testén mély seprűdísszel (5. kép 3). A baks-homok­bányai településen, az 51. gödörben egy hasonló edény került elő (P. FISCHL-KISS-KULCSÁR 1999, 98, 40. kép), s a röszke-iskolai leletegyüttesben is talál­ható egy hasonló fazék, amelyet Bóna István a

Next

/
Thumbnails
Contents