A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

NAGY Imre: Fabulous Creatures From the Desert Sands: Central Asian Woolen Textiles from the Second Century BC to the Second Century AD.

adja, megfogalmazva néhány olyan megfigyelést és véleményt, mely e fontos textiltörténeti emlékek megítélését alapvetően befolyásol(hat)ja. A katalógusban leközölt textilmaradványok mindegyike töredékes. Ezen nincs miért csodálkoznunk, hiszen a közölt textíliák 14

C-es vizsgálata az időszámítás előtti harmadik század és az időszámítás utáni harmadik század közé datálja őket. A szövött textilcsíkok legtöbbjén állatábrázolások — elsősorban egymás mögött vonuló szarvasok vagy szarvas-szerű lények — láthatóak, de van néhány talányos töredék is. Ami különösen elgondolkodtató, hogy a textíliák színvilága rendkívül változatos és élénk, annak ellenére, hogy közel két évezredet töltöttek a homokos talajban. A rózsaszínnek és a halványkéknek két olyan árnyalata is megjelenik ezeken a textileken, amelyeket egyetlen más közép- vagy belső-ázsiai emlékről sem ismerünk. Az erőteljes színek egymásmellettisége, az állatfigurák rajzolatának átírtsága mind hozzájárul e szövött textíliák varázsához. Keller azt sugallja, hogy az állattestek stilizált ábrázolásmódja, a térkihasználás, a díszítő elemek változatossága és a szabad színhasználat mind azt mutatja, hogy az ábrázolt lények önmagukban nem hordoznak olyan közvetlen ikonográfiái jelentést, mint amit a steppei kultúrák ábrázolásainak köréből ismerünk. Odáig megy, hogy két mondattal később kijelenti, ezek az állatábrázolások a „szabadművészi kifejezés egy korai formáját képviselik" (12). Ezen állításának alátámasztásában hivatkozik az ábrázolt állatok testén belüli rajzolatokra is, amelyeket a következőképpen minősít: „...az[állatjtestekenbelülidiszitményektükrözik Eurázsia nyugati steppelnek motívumait, de amíg ott a motívumok szigoréi ritmus szerint ismétlődnek, ily módon sugallva, hogy rögzült tartalmak hordozói, addig a shanpulai textileken ezek alakja sokkal szabadabb. Minden egyes állatban újabb változatot fedezhetünk fel, és ez nagyon jelentős különbség" (12). Nem hagyhatjuk megjegyzés nélkül ezeket a megállapításokat, hiszen egy olyan értelmezési mezőbe kényszeríti a shanpulai textilemlékeket, amely nem alkalmazható az adott időszak művészeti emlékeire. Az amit Keller a „szabad művészi kifejezés korai formájaként" minősít, nem értékelhető másként, mint egy nem kellő megalapozottsággal végzett összehasonlító vizsgálat kissé elhamarkodott konklúziója. A kötetben leközölt ábrázolások vizsgálata a felületes szemlélő számára is nyilvánvalóvá teszi, hogy a Keller által emlegetett belső rajzolatok bizony rendszerszerűséget mutatnak, még akkor is, ha a színek viszonylag szabad kezelésével ennek kereteit szabadabban kezelik, mint az összehasonlításként felemlegetett steppei fémművesség példáinak esetében. Az a különbség, amire Eurázsia nyugati steppei és a shanpulai textilek kapcsán — pontosabb datálás nélkül — hivatkozik, a recenzens véleménye szerint származhat a felhasznált anyagok különbözőségéből is. A következő, Emma C. Bunker által írt fejezetben a 41. ábrán láthatjuk párhuzamként az egyik fdipovkai aranyszarvast, mely az időszámításunk előtti 4-3. század közé datált, s amelynek testét a shanpulai agancsos lények testének belső rajzolataira emlékeztető vésetek díszítik. Az vékony aranylemezzel bontott fafaragás, ez szövött textília. A filipovkai feltárásból sajnos nem került elő szövetmaradvány, így megfosztatunk annak a lehetőségétől, hogy azonos anyagban készült, időben egymástól csak 1-2 évszázadra, de nagy földrajzi távolságra eső emlékeket összehasonlítsunk. Emma Bunker harminc oldalas tanulmánya a shanpulai temető rövid jellemzésével indul, majd az előkerült textilek helyét próbálja kijelölni a korszak kulturális horizontján. Egy rövid alfejezetben leírja a Shanpulában talált három temetkezési típust, majd megállapítja, hogy a Shanpula nem tartozott az elit temetők közé. A sírmellékletek és a textilemlékek alapján kijelenti, Shanpula a távoli iráni eredetű művészeti motívumoknak, a dinasztikus Kína kulturális hatásának és a helyi közösség sajátos földmüves-pásztorkodó életstílusának egyedi keverékét mutatja, melynek eddig Közép-Ázsiában sehol nem került napvilágra párhuzama. Az előkerült két lótemetkezés sem mutat közvetlen kapcsolatot a steppei lovas temetkezésekkel, bár az egyikből kezdetleges bőrnyereg (shabrack) és egy falevélmintákkal díszített, csomózott technikával készült, nyeregtakaróként használt szőnyeg is előkerült. A textilemlékek figurális csoportjával kapcsolatban megjegyzi, hogy ilyen jelenetekkel díszített szövetek sehol máshol nem kerültek elő. Az ábrázolásos szövetcsíkok a női ruházat szoknyáinak díszét alkották, s ilyen textilemlékek férfiruházat díszeként nem fordultak elő. Leggyakrabban balról jobbra vonuló állatokat (szarvasokat, lovakat, tevéket, kecskéket) ábrázolnak e szövetszalagok, de gyakoriak a stilizált növényi motívumok és a lépcsős háromszögek is, melyeket Bunker mint a Haraysát, az Aveszta szent hegyét azonosít, feltételezve, hogy a terület meghatározó vallása — a buddhizmus Kr. u. 300 körüli elterjedése előtt — a mazdaizmus lehetett. A vonuló állatok között a leggyakoribb a szarvasféle, melyet Bunker rénszarvasként azonosít, mert szerinte az agancsaiknak szembogai vannak. A shanpulai lelőhely földrajzi helyzete és a rénszarvas elterjedési területe közötti ellentmondásra azonban nem nyújt megoldást. A szövött textilszalagok egyik legtalányosabb és legkülönösebb darabjáról (20; Fig. 8) hosszan értekezik. A kérdéses textílián egy különös négylábú keveréklényt — Bunker szerint „kecske-embert" — üldöz egy íjat feszítő lovas férfi. A keveréklény patáslábú, mellső lábainak tövéről szárny emelkedik hátának vonala fölé, farkának helyén pedig a shanpulai textilekről ismert növényeket idéző forma bokrosodik ki. Feje emberfej, melyen a szarvazott lények fülformája jelenik meg, feje tetején pávatollra emlékeztető elemek terebélyesednek, s álláról hosszú, keskeny „kecskeszakáll" lóg alá. E különös keveréklényt Kr. e. 4. évezred nyugat-ázsiai művészetéből és mitológiájából eredezteti, s egy lurisztáni bronzserlegre hivatkozik mint lehetséges forrásra, melyen emberfejü, szárnyas kőszáli kecskét ábrázoltak. Felhívja az olvasó figyelmét a paziriki ötös számú kurgán nemezszőnyegéről ismert mitikus kakassal küzdő(?) emberfejű, párductestű, szarvazott lényre, majd még közvetlenebb párhuzamként bemutat egy 1991-ben, a kazahsztáni Eszik (Issyk) hármas számú kurgánjában feltárt kettős ezüstlapot, melyen négylábú, emberfejü, kecskeszakállas, szarvazott lényeket lát-