A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

BALOGH Csilla: Rosner, Gyula: Das awarenzeitliche Gräberfeld in Szekszárd-Bogyiszlói Straße. Monumenta Avarorum Archeologica 3.

ként értelmezte (ROSNER 1999, 122-123). Pásztor Adrienn ezzel kapcsolatosan nagyobb óvatosságra intett nemrégiben megjelent munkájában, melyben a temető gyöngyleleteinek tipológiai osztályozását, rendszerezését és tipokronológiai feldolgozását is elvégezte (PÁSZTOR 2001, 116). A gyöngyök és a leletösszefüggések alapján jelentősen finomította a gyöngyös sírok temetőn belüli kronológiai helyzetét (PÁSZTOR 2001, 143-144). A tárgytípusokat vizsgáló fejezet következő nagy egysége a fegyvereket tekinti át. Az egyes fegyvertípusok kapcsán Rosner a közösségi hiearchiában is igyekszik elhelyezni az egyes sírokban nyugvókat, azonban ennek kapcsán kissé túlhangsúlyozza a sírokból előkerült nyílvesszők számának jelentőségét (ROSNER 1999, 123-132). László Gyula feltételezése szerint a kora avar sírokban levő nyílhegyek száma tükrözi az eltemetett társadalmi rangját is (LÁSZLÓ 1955, 82-83, 164-167). Vizsgált korszakunkat tekintve, úgy tűnik, hogy nem feltétlenül általánosítható ez a megállapítás, mint ahogyan ezt szemléletesen illusztrálta például Kiss Attila a kunbábonyi sír értékelése kapcsán (KISS 1995, 135). A leletanyag elemzésének legelhanyagoltabb része a lószerszámokról szóló rövidke bekezdés, mely szinte csak az egyes tárgytípusok síronkénti felsorolására szorítkozik (ROSNER 1999,132). Valószínűleg ennek az a magyarázata, hogy sem a lószerszámok, sem pedig a kevés és töredékes lószerszámveret átfogó vizsgálatokat nem tett lehetővé és kronológiai fogódzót sem adott. Az előzővel ellentétben a kerámiaanyag vizsgálata alapos, az edények tipológiai csoportosítása ésszerű, áttekinthető, az egyes típusoknál felsorakoztatott adatok meglehetősen széles skálán mozognak (ROSNER 1999,132-144). Logikusan a keltezéshez jobban használható korongolt típusok, valamint a vödrök elemzése jut fontosabb szerephez. A vizsgálat során a Szerző igen nagy és alapos anyagismeretről tesz tanúbizonyságot. A temető leleteit átlapozva is feltűnik a kerámiaanyag nagy száma és változatossága, mind technikai kivitelük, mind pedig formaviláguk sokszínűsége, valamint a kézzel formált kerámia elenyésző mennyisége. A sírkerámiákat neutronaktivációs módszerekkel vizsgálták, és a temetőtől alig 700 méterre feltárt fazekastelep anyagával összevetve kiderült, hogy azok ott, helyben készültek (BALLÁ 1989, 133) és a kora avar közösségbe beilleszkedni kívánó, csatlakozott, langobard néptöredék ízlésének kielégítésére avar mesterek készítették (ROSNER 1999, 136). Kivételt a 16. sírból előkerült kis pecsételt bögre képez, mely nem avar mester munkája (ROSNER 1999,134). A kerámiaanyagban mindenképpen figyelemre méltó, hogy jelen vannak a keletről hozott technikával készített, világosszürkére égetett edények, melyek új elemként hordozzák magukon a germán ízlést mutató bepecsételt díszítést. Végül a Szerző a teljességre való törekvés szándékával tekintette át a temető egyéb leleteit, a különböző használati eszközöket (ROSNER 1999, 144-151). E fejezet új információt nem hordoz, az előforduló tárgytípusok mindegyike jól ismert a korszak temetőiből. Ugyanez vonatkozik a lelettípusok temetőn belüli elterjedését ábrázoló térképekre is. Összességében a temető leletanyagát elemző fejezetre jellemző a teljességre való törekvés, amely minden jelenség — még ha csak érintőleges — vizsgálatában nyilvánul meg. Ugyanakkor a Szerző átlátva az egyes tárgytípusok temetőn belüli információs értékét, csak azon részek kidolgozására törekedett, amelyek új adatokkal szolgálhatnak. Ezzel már a mű olvasása közben is érzékelhetővé vált, hogy a temető mely kérdésekben mondhat újat a korszak kutatói számára. A könyv végén olvasható összefoglalásban sommásan tekinti át a Szerző a temető etnikai és szociológiai kérdéseit, a temető leletanyagában kimutatható, s az avar közösségbe asszimilálódó langobard etnikum jelenlétét hangsúlyozva (ROSNER 1999, 155). Az illusztrációk A kötet ismertetése végén ki kell térni az illusztrációs anyagra, még akkor is, ha annak hiányosságai a kötet tartalmi részét nem érintik. A képanyag legnagyobb hiányosságát abban látjuk, hogy a sírrajzok közül csak néhány jelent meg, feltehetően terjedelmi okokból. Ha már szelektálásra kényszerült a Szerző, törekedhetett volna arra, hogy minden újszerű megállapítása, melyek helyszíni megfigyeléseken alapultak, kellően alá legyenek támasztva illusztrációval. A kötetben mindössze 43 sír rajza került közlésre, melyeknek nagy része már korábban is megjelent nyomtatásban (ROSNER 1975). Ugyanakkor a közölt sírrajzok meglehetősen sematikusak. Különösen igaz ez a 269. sírra (ROSNER 1999, Abb. 5), melyben a leírás szerint a koponya felett kiterített kecskebőrt helyeztek el (ROSNER 1999,39), amit az ásató kecskemaszkos temetkezésként értelmezett (ROSNER 1999,105-106). A rajzon az állatcsontok szinte azonosíthatatlanok, s többek között az sem derül ki, hogy a kecskebőrt nem közvetlenül a halottra, hanem a koporsó tetejére terítették rá. A sírrajzokon a mellékletek fekete kitöltéssel való hangsúlyozása valamelyest csökkenti a leletek számozásának hiányából adódó azonosítási nehézségeket, de például a viselet és a mellékletadás szempontjából megkönnyítette volna a leírások követését, ha mégis az általánosan bevett gyakorlat szerint egyértelmű számozással látják el őket. A leletanyag 54 rajzos táblán lett elhelyezve, melyek szerkesztése következetes, áttekinthető. A leletek rajzai azonban kissé elnagyoltra sikerültek, azonban ezt semmiképpen nem lehet sem a grafikusok, sem pedig a kötet hibájaként felróni, hiszen a sírrablók alapos munkájának köszönhetően a leletanyag nagyon töredékesen került elő, s valószínűleg nagy része nem is volt rajzban rekonstruálható. Azt azonban szükségesnek éreztük volna, hogy a méretarányokat legalább itt feltüntessék, ha már a tárgyleírásoknál kimaradtak a méretek. Jól látható, hogy még az azonos tárgytípusok sem azonos kicsinyítésben kerültek a táblákra. Különösen igaz ez a lószerszámokra. A kötet végén a kerámiaanyag és a reprezentatívabb tárgyak jó minőségű fotói szerepelnek 27 jól áttekinthető táblába szerkesztve. Rosner Gyula tiszteletreméltó munkára vállalkozott, mikor a több mint negyedszázada feltárt, 788 sírós Szekszárd-Bogyiszlói úti temető monografikus feldolgozását