A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 7. (Szeged, 2001)

SZALONTAI Csaba: L'oro degli avari. Popolo delle steppe in Europa

jelentőségével, egyszóval mindazzal, ami alapvetően megkülönböztette őket a korabeli Európa népeitől, csakúgy, mint korábban a hunokat és később a magyarokat. E fejezet komoly érdeme — és ezt Bóna Istvántól már többször megszokhattuk —, hogy igyekszik eloszlatni a keleti népekkel kapcsolatban a „primitív" vagy a „barbár" toposzt. Erre legjobb módszer a fejlett és strukturált társadalom, a pompás művészet bemutatása. De megtudhatjuk azt is, hogy az avar harcosok sikerük nagy részét az általuk elsőként használt vaskengyelnek köszönhetik, mely az ő révükön terjedt el a korabeli Európában. Ami pedig a katonai sikerük további részét illeti, a reflexíj, a kardok és lándzsák mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy mind egyénileg, mind összességét tekintve erősebbek és ütőképesebbek voltak a kortárs európai harcosoknál. A primitívség egy másik cáfolata az avarság befogadó képessége, amelynek köszönhetően a motívumoktól kezdve a különböző tárgyak átvételéig számos új elem jelent meg életükben. Ilyen pl. a kagáni palota római mintára épített fürdője, mely korábban aligha volt ismert vagy jellegzetes a körükben. Mást is kaptak az avarok a bizánciaktól, méghozzá több százezer arany formájában, mely a béke ára volt, és amely az avar művészek kezében egy fantasztikus művészet nyersanyagává vált. Miután pedig elapadt az arany utánpótlásának forrása, az avar aranymüvészet hamarosan visszafejlődött. Bóna István igyekszik az itáliai félsziget avar kapcsolatait is bemutatni, s ennek kapcsán ismerteti a kagán halálát követő belháborúban az avarok ellen felkelt, majd menekülésre kényszerített bolgárok történetét, illetve itáliai régészeti emlékeiket. Megismerjük továbbá az avar történelem más fontos eseményeit is, az avar korszak különböző periodizációját, a késő avar kori szállásterület változását és szlávokkal való kapcsolatukat is. Az avarok régészeti kutatásáról szóló fejezetben részletes adatokat kapunk a legfontosabb tudnivalókról. Az avar leletek és kincsek gyűjtéséről és kutatástörténetéről, a legnagyobb és legértékesebb kincsleletekről és a hozzájuk kapcsolódó értelmezési lehetőségekről, az avar kor szakaszainak különbségeiről és jellegzetességeiről. Jól kirajzolódik, hogyan járt a Kaganátus politikai aktivitásának csökkenése társadalmi átalakulással, illetve ennek milyen nyomai vannak az anyagi kultúrában és a művészetben. A Kaganátus hanyatlásánál megismerhetjük a bukás legfőbb külső és belső okait. Nagy Károlyt, aki minden jelentős szomszédot, köztük a langobardokat és az avarokat is meghódította. A császárt, akinek a legfőbb célja az egykori Római Birodalom határainak visszaállítása volt, és ezen ambíciójának az avar Kaganátus útjában állt, így törvényszerű volt a két ország közti háború kitörése. Megismerhetjük az avar-frank háborút megelőző birodalmi propagandát, a hadjáratokra történő felkészüléseket és azok kimenetelét, megtudhatjuk azt is, miért járt eredménytelenül a birodalmi sereg, majd később hogyan sikerült hódoltatnia az avar kagánt a váratlanul betörő Érieknek. A belső okok között elsősorban a háború következményeként feltörő belső átalakulások és hatalmi harcok említendők. A néhány évig tartó belső és külső folyamatok végét Bóna István szerint a bolgár kán, Krum 9. század eleji támadása jelentette, mely után a Kaganátus megszűnt létezni, majd a háborút túlélő népesség csendes vegetációban élte életét. Garam Éva az Avarok aranya című fejezetben az avar régészet legszebb és legfigyelemreméltóbb leleteit mutatja be időrendi sorrendben. Az avar művészet legfontosabb tényezőjére már a dolgozata legelején felhívja a figyelmet: 53 év alatt mintegy 20 000 kilogrammnyi aranyat kaptak az avarok Bizánctól a béke fejében, azaz évente kb. 350-400 kg-t! Ha ehhez még azt is tudjuk, hogy ebből a magyarországi múzeumok mindössze kb. 15 kg-nyi aranytárgyat őriznek, joggal bizakodhatunk a gazdag leletek további előkerülésében. Garam Éva aranyakról szóló dolgozata egyrészt tematikusán, másrészt időrendbe szerkesztve épül fel. A korai leletek között több piramis alakú fülbevalót ismerünk, míg eredeti bizánci aranytennékeket alig-alig, ami azért is meglepő, mert az avar történelem során számos követjárásból, számos ajándékozásból vagy zsákmányszerzésből származó nemesfém kerülhetett az avarok kezébe, ami a jelek szerint alig-alig került még elő, esetleg nyersanyaggá vált. Az avar fémművesség csúcsát a 7. század első fele jelenti, amely számos nagy és érdekes leletet hagyott az utókorra. Megismerhetjük a „kagáni" leleteket, köztük a kunágotait, a tépeit és a bócsait. Ha pedig a katalógus ezen részének képeit alaposan szemügyre vesszük, jól látható milyen stílusbeli és művészeti különbségek vannak a következő korszak, a 7. század utolsó harmadának leleteihez képest. Az Ozora-, Kiskörös-, Dunaújváros-körrel jellemzett leletek már egy más korszak, más stílus képviselői, s ez akkor is így van, ha mögötte semmilyen etnikai változást nem feltételezünk. Megnehezíti a szöveg értelmezését, hogy a szövegben hivatkozott katalógus-sorszámok képeit csak körülményesen lehet megtalálni, ugyanis azokat nem a számozás szerinti sorrendben tördelték a szövegbe. Viszont remek ötlet volt a katalógus fejlécében a tematikát feltüntetni. A katalógus rendkívül részletes, nem hiszem, hogy bármilyen fontos információ hiányozna a tárgyak mellől. Az elsődleges adatok mellett a legalaposabb és legrészletesebb megfigyelések is helyt kaptak a tárgyak leírásában. Ami pedig a fotók és a tárgyak válogatását illeti, a szerzők és a szerkesztők minden bizonnyal elérték a céljukat, hiszen ezen aranyak segítségével bárki képet alkothat e rendkívüli fejlettségű művészetről. Ebben a sikeresnek mondható munkában kiemelkedő szerepe van a fotók készítőjének, aki minden dicséretet megérdemel munkájáért. A következő fejezetben a Kárpát-medence legnagyobb avar kori temetőjéről, a zamárdiról kapunk részletes tájékoztatást a feltárás vezetőjétől, Bárdos Edithtől. A 20 éve folyó feltáráson eddig 2365 sír került elő. Ez már önmagában is egyedülállóvá teszi a lelőhelyet, ami természetes és jogos érdeklődést vált ki a magyar és a nemzetközi szakmai körökben. Ami a nagy sírszám mellett tovább fokozza a lelőhely iránti érdeklődést, az a rendkívüli leletgazdagság. Ha ehhez még azt is hozzászámítjuk, hogy