A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 7. (Szeged, 2001)

SZALONTAI Csaba: L'oro degli avari. Popolo delle steppe in Europa

a feltárás alatt lévő temetőről az eddigi összes tudásunk mindösszesen 4 előzetes jelentésre és egy kisebb múzeumi kiállításra szorítkozik, különösen érthető a fokozott érdeklődés. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Bárdos Edith igyekezett megtenni annak érdekében mindent, hogy megfeleljen az előzetes várakozásoknak. 23 oldalon, öszszesen 264 tárgy fotójával és részletes leírásával mutatja be a temetőt. Mindez pedig csak válogatás egy olyan temető leletei közül, melynek még további 2000-nyi sírja vár feltárásra, és amelynek eddig feltárt sírjai egytől egyig mind kiraboltak. Mi lehetett itt eredetileg a sírokban, milyen elképesztő gazdagságról árulkodnak a leletek, és milyen közösséget kell itt elképzelnünk, ennyi feltárt és még ugyanennyi feltáratlan sírszámmal? Mindezen mutatóival a Kárpát-medence eddig ismert legnagyobb és minden bizonnyal leggazdagabb avar közösségét kell az itt eltemetettekben látnunk. Elég csak végiglapoznunk a fotókat ahhoz, hogy egyszerre lássuk a korabeli európai divat megannyi elemét: solidus, csatok, övdíszek, ékszerek, koporsókereszt, bronztál Bizáncból, északról a II. germán állatstílus elemei, nyugati típusú és stílusú övdíszek, steppei övveretek, 5 db itáliai eredetű, tausírozott, összecsukható vasszék, üvegedények mellett a teljes avar kori díszítőművészet minden részlete, sőt még kopt bronzedény is előkerült. Minden, ami csak egy fejedelmi udvar kincstárában képzelhető el. Aki mindeddig nem értette meg és nem érzékelte, mennyire benne élt az avarság a korszak európai vérkeringésében, annak most szembesülnie kell ezzel a ténnyel. Bárdos Edith, felismerve a leletanyag egyediségét és nagyszerűségét, igyekszik mindezt részletesen bemutatni, és alapos elemzését adja a legérdekesebb leleteknek. Megtudhatjuk például, hogy az itáliai összecsukható székek milyen széles körben terjedtek el Európában, hogyan és merre terjedt el a bizánci jellegű koporsókeresztek használata, honnan származnak az öntött bronz bizánci edények, milyen változásokon ment keresztül a II. germán állatstílus, és részletes elemzést kapunk a bizánci jellegű övekről is. A dolgozat minden egyes elemére nem térhetünk ki, összefoglalásképpen megemlítjük, hogy a Szerző rendkívül szerencsés kézzel nyúlt a leletekhez, és ezek részletes elemzésével alaposan és szerteágazóan mutatta be az avar kor nagy korszakait és azok művészeti megnyilvánulásit. Mindezzel nagyban hozzájárul, hogy mindenki számára egyértelművé és világossá váljon az avar művészet sokoldalúsága és sokrétűsége, illetve az, hogy a különböző művészeti hatások hogyan alakulnak át az avar ötvösök kezében önálló stílussá. Csak remélhetjük — és egyúttal kívánjuk is a Szerzőnek és minden érdeklődőnek —, hogy a közeljövőben több hasonló színvonalú munkában ismerkedhessünk meg a méltán híressé váló temető részleteivel. A szép avar leletek után a „hosszú szakállas testvér", a langobardok nem kevésbé szép emlékeiben gyönyörködhetünk. 23 kisebb dolgozat olvasható a kötet második, a langobardokkal foglalkozó részében. A kötet szerkezete itt is azonos az első résszel: azaz az alapos értekező részt katalógus követi, ahol a tárgyak fotói mellett részletes adatokat kapunk az egyes leletekről. A kisebb tanulmányok alapvető célja az volt, hogy minél több fontos régészeti lelőhelyről nyújtsanak képet a szerzők. A bemutatott tárgyak alapján pedig nyugodtan állíthatjuk, hogy a langobardok viseletének gazdagsága az avarokéval vetekszik. A második rész bevezető tanulmányát Marina De Marchi írta, aki az avarok és langobardok történelmi kapcsolatait a — mi szempontunkból — másik oldalról is megvilágítja. Kitűnő dolgozatában jól érzékelteti az avarokhoz és Bizánchoz fűződő viszonyt és ennek művészettörténeti, stílustörténeti vonatkozásait. A továbbiakban Marina De Marchi tollából az egyik legfontosabb langobard temetővel, a Nocera Umbra melletti Portone nevű lelőhely temetőjével ismerkedhetünk meg. A rövid, alapos dolgozatban olvashatunk az ásatás története mellett a temető belső rendjének elemzéséről, melyet jól illusztrálnak a mellékelt színes táblázatok. A lelőhely kiemelkedő gazdagságát mégis leginkább a mellékelt táblázat jelzi, ahol az egyes tárgytípusok előkerülését elemezhetjük. A Trezzo d'Adda-i, a veronai via Monte Suello-i és a civizzanoi temető leleteiből a jól válogatott képek segítségével jó általános képet kaphat az olvasó e fontos temetők jelentőségéről. Szintén ő mutatja be a bolzanoi San Virgolo templomban feltárt sírból előkerült öntött bronz, aranyozott és ezüstözött szíj végeket. A 8. században eltemetett halott öve egyértelműen igazolja a térség bizánci kapcsolatait. A hasonló övdíszekről a jelen recenzió szerzője írt összefoglalást, melyben a Kárpát-medencei avarok hasonló tárgyait elemezve (Hohenberg-Záhony típus) arra a megállapításra jutott, hogy azok készítése a késő avar kori fémművesség legutolsó fázisára (kb. 790-800) tehető, használatuk alapján pedig a Kárpát-medencei avarok 9. századi jelenlétét lehet igazolni. Néhány évvel később Falko Daim a típust Hohenberg-Bolzano típusnak nevezte el, és egyértelmű bizánci előképre visszavezethető, 8. század végi tárgytípusnak tartja. Az itt bemutatott bolzanoi darab mindenesetre egyértelműen igazolja mind a Kárpát-medence, mind pedig Itália intenzív bizánci kapcsolatait a 8.században. Gianni Ciurletti két darab, Trentinóban őrzött késő avar kori öntött bronz övdíszt, egy áttört griffes nagyszíjvéget és egy griffes, csüngős, téglalap alakú övveretet ismertet. Az avar eredetű veretek még a 19. században kerültek a múzeumi gyűjteménybe. Hogy csak egyszerű ajándékozás vagy vásárlás útján kerültek-e Trentinóban, vagy esetleg eredeti gazdája is járt-e Itáliában, nem tudhatjuk. Maurizio Buora dolgozatában arról ír, hogy a hunok, az avarok és a magyarok, a három ázsiai eredetű nép mindegyike legalább egyszer eljutott Itália földjére, és Friuli tartományba is. Megjelenésük azonban a kortárs szerzőkben az egyetlen közös jellemzőt, a kegyetlenség és az erőszakosság említését váltotta ki, mely a mai napig is alapját képezi a keleti népekhez kötődő nyugati félelmeknek és toposzoknak. Évszázadokkal később nehéz bármely nép tettét védeni, és nem is feladata a recenzió szerzőjének. De a történelmi igazsághoz hozzátartozik, hogy a