A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

KOREK József: Életem s korom. Irodalmi hivatkozásokkal és jegyzetekkel ellátta: Anders Alexandra és Kőhegyi Mihály

koztatta a népet, de a kezeknek járni kellett. Ha az „urak" beszéltek, mindig elcsendesedett. Két dolog nem fért a fejébe. Az egyik, hogy van bacilus, mert ő azt még nem látta. A másik, hogy felesleges a templomban az oszlop, ha elmenne, az oszlop helyébe kellene állnia, mert az ő helye ott van, s akkor összedőlne a templom. Ha mindenki annyit járna templomba, mint ő, nem kellene egyházi adót fizetni. Hát ő nem sok adót fizethetett, mert a lelei út utolsó előtti háza a körtöltés előtt ugyancsak kicsi volt. A másik portré Szilas Sándoré, aki postamester Kopáncson, egyben boltos és kocsmáros. Többször beszaladtam ebédszünetben Kopáncsra (6 km) a postáért, mert azt csak hetenként kétszer hozták ki. Egy alkalommal nagy nyögést hallottam a pincéből. Lementem a lépcsőn. Asszonyi hangok voltak, kért, hogy vigyem föl, csak 90 kg, mert leesett a lépcsőn, és eltörött a lába. Vállamra vettem, s rátettem az ágyra, de nem tudtam, hogyan tovább. Pedig ez posta, és van telefon is. Ekkor lépett be a kapun, mentségemre a férj, aki kerékpáron jött, kihívta a mentőket, és elmondta, hogy miért volt a városban. Mindenki, legyen az kereskedő vagy magányos, aki pénzt akart feladni, ahhoz a házhoz ment, a pénzt kivitte Kopáncsra, s ott adta fel, így nagyobb lett a forgalma, és a főnökség postamesterséggé léptette elő Kopáncsot. A sors érdekessége, hogy Szilas Sándor (régi nevén Láda Sándor) feleségem rokona volt, aki nem mindennapi portrévá szélesedett, de már Budapesten. Többször jártam abban az évben a pusztaszélen, a Szárazér-dűlőben, Rostás István tanyáján,

64 pedig volt vagy 18-22 km-re a várostól. Egy alkalommal betértem a külső-erzsébeti iskola udvarára, hogy ott igyak az artézi kút vizéből. Nagyon jajgatott valaki. A tanítóné jajveszékelt, hogy nagyon beteg a kislánya, de nem tudja a kórházba vitetni, a telefon 10 km-re van, férje, Rózsa Sándor pedig a városban. Megnyugtattam az asszonyt, kértem, hogy másfél órát bírjon ki, míg eljönnek a mentők. Visszakarikáztam, s bejelentettem az esetet. Mire visszaértem, az iskola be volt zárva. Délután az országúton állt egy fekete, kisbajuszos férfi, és leállított. „Rózsa Sándor vagyok" mondta, behívott a lakásába és most ő sírt. Nem akarta elhinni, hogy akadt olyan ember, aki 50 km-t tesz meg azért, hogy egy kanyarós gyereken segítsen. Nem tudtam aztán úgy elmenni arra a tájra, hogy el ne kísérjen, sőt még a felszabadulás után, mikor már behelyezték a városba, ha megtudta, hogy Hódmezővásárhelyen vagyok, szinte naponta ott ült a gödör partján Tápé-Lebőn,

65 pedig az is volt vagy 18 km-re a lakásától. 1943. Bölcsészdoktor, középiskolai tanár voltam már. Egyre nehezebb lett az ásatás előkészítése. Bor az van, de a fát már csak jegyre adják, és az én vásárlási könyvemre veszem meg a fát apám zsebéből, mert nyárra még ösztöndíj sem jár a díjtalan tanársegédnek, csak a keze meg a lába.

66 Hódmezővásárhely-Fehértó

67 volt a téma, mert előkerült egy bronz kincslelet, és a professzor úr belelkesült. A terepbejárás és a szállás előkészítés is jól sikerült. Közel Kardoskúthoz, a vásárhelyi puszta szélén volt egy iskola, ez lett a főhadiszállásunk. Bőven elfértünk benne, s a kiszáradt tó sziksóján mentünk a különböző lelőhelyekre, két bandában, János bácsi és Miska vezetésével. Én mindkettőnél voltam. Miskával itt ástunk ki egy 23 sírból álló szarmata temetőt. Végre nem gödrök! Bámulatos a magyar paraszt földtájékozódó képessége. 1891-ben ásta ki valamelyik vásárhelyi gimnáziumi tanár azt a sírt, amelyben sok nagyméretű kalcedon gyöngy volt. Az illető, akinél az ásatás helyéről tudakozódtunk, suttyó legény volt. Most ősz fejjel vakarta a fejét, aztán kereste a régi mezsgyét, lépkedett befelé. Egyszer megállt, s azt mondta: „Úgy gondolom, e körül lehetett." És egy 4x4-es blokkal ráástunk a sírra. Nem tudom, Párducz Miska a publikációjában megírta-e, utána lehet nézni, akkor a tanár neve (Oláh?) is biztosan előbukkanna, de a történet igaz.

68 Óriási bűnöm van e temető ásásánál. Párducz utasítására árokkal dolgoztunk, és elástam az első jurt falut. Egy sorban 6 kerek tűzhely jött elő, amelyek a felvett térképen még jobban kirajzolódtak. A 64 A tanya területén Korek József egy kora avar kori részleges lovassírt tárt fel (Dolg 18 (1942) 156-159). 65 KOREK 1958. 66 A Régészeti Intézet iratanyaga csak az 1941/42-es iskolaévig van meg a CSML-ban. Korek díjtalan gyakornoki kinevezése nincs meg. Tudjuk viszont, hogy 1943. június 28-án avatták bölcsészdoktorrá. Ezt A szentes-kajáni avar temető című munkájáért kapta (Dolg 19 (1943) 223; Bókomé Nagy K: Hűség Hódmezővásárhelyhez, hűség a múzeumőri fogadalomhoz. VáVi 1992. június 16., 3; KOREK 1943). 67 BANNER 1942c; BANNER 1943; BANNER 1945. 68 PÁRDUCZ 1948. (Nem tesz említést a sír megtalálásának körülményeiről.)