A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

LANGÓ Péter: Honfoglalás kori temetők Szarvas területén

eltemetett harcos mellől ilyen csontlemezek, mely azzal magyarázható, hogy a magyar kalandozók nagy része keményfából készítette ezeket a lemezeket (CS. SEBESTYÉN 1930, 200). Szarvason, a tárgyal két temetőben egy-egy csontmerevítéses íj került elő. A Tessedik Sámuel utcában, a 2. sírban volt egy csontmerevítéses íj. Az eltemetett harcos bal könyökénél került elő két, a markolatot burkoló csontlemez. Az íjkarokat azonban egyáltalán nem burkolták csontlemezek, amely azt a fentebb már említett megfigyelést támasztja alá, hogy nem minden íjat erősítettek meg csontlemezekkel (FODOR 1981,149). A két csontlemez hátoldala és az előlapja is irdalt, mert ennek a segítségével a csontlemezeket könnyebb volt felenyvezni, valamint ínrostokkal a külső részt megerősíteni. A két csontlemez szélessége megegyezik (3,1 cm), hosszuk azonban eltérő, míg az egyik 14,2 cm, addig a másik 15 cm hosszú. Az eltérés oka valószínűleg a célzást és a nyíl irányba tartásának megkönnyítését segítette elő. A rövidebb csont minden bizonnyal a markolat külső, a nyíl testével átellenes oldalon helyezkedett el (SZŐLLŐSY 1992a, 459, 15. kép). A Velki-halomnál lévő temetőben, a Dienes által feltárt 5. sírból került elő egy íj karjának csontburkolata. A sír bolygatása miatt azonban sem a markolatot borító középső, sem pedig a felső kart fedő csontlemezek nem kerültek elő. Az előkerült alsó rész csontburkolata azonban arra utal, hogy egy újabb, az eddig ismertetettektől különböző íjat helyeztek az eltemetett harcos mellé. Az íj kart ugyanis nem kettő, hanem három csontlappal fedték be. A csontlapok sajnos töredékesen maradtak meg, az ideg beakasztását szolgáló félkörös bevágástól nem maradtak meg a csontok, így az íjkarok hosszát sem lehet pontosan megállapítani. A 20,2 cm hosszú töredék azonban arra utal, hogy a csontburkolat hossza nem sokban különbözött a két csontlemezből kialakított íjak méretétől (24-28 cm) (KOVÁCS 1996, 96). A harmadik csontlemez a két lemez közé, az íj külső oldalára került. Az így kialakított íj minden bizonnyal sokkal erősebb volt, mint a két csontlemezzel erősített darabok, hatásfoka azonban nem érhette el a csontkarokkal megerősített típust. Előnye nem csak a jobb terhelési mutatók alapján írható le, hanem minden bizonnyal az így megerősített darab tovább maradhatott felajzott állapotban, mint a két csontlemezzel megerősített darabok. Ha sorra vesszük a honfoglalás kori íjakat, akkor azt tapasztaljuk, hogy nem csak egy típusú íjat használtak eleink, hanem számos válfaját ismerték és alkalmazták a korabeli íjaknak. A legelterjedtebbek minden bizonnyal a keményfa lemezekkel megerősített íjak lehettek. Széles körben elterjedt típusnak számíthattak a 35°-os merev szarvakkal készített, ajzatlanul ívelt szarvakkal rendelkező s a markolatnál, valamint a karoknál két-két csontlemezzel megerősített íjak. Néhány esetben azonban ezektől a daraboktól íjakat is használtak a magyar kalandozók, ilyen darab lehetett a Békés-Povádzug 58. sírjának aszimmetrikus íja (TROGMAYER 1962), a Hódmezővásárhely-Nagysziget 63. sírjából előkerült, csontkarokkal megerősített fegyver (B. NAGYRÉVÉSZ 1986) és az itt említett szarvasi darab is. Ezek alapján úgy vélem, Szőllősy Gábor megállapítása, miszerint a magyar íjak fejlődési folyamata nem kapcsolható az avar íjakhoz, már csak azért is problematikus, mert Árpád lovasai nem csak egyfajta íjat használtak. A másik szempont pedig abból az általános trendből adódik, amit már U. Kőhalmi Katalin is felvázolt a steppei fegyverzet fejlődésével, változásával kapcsolatban. A nomád népek között egy-egy technikai újítás gyorsan elterjedt, kiszorítva a korábban uralkodó formát (U. KŐHALMI 1972, 101, 103, 190). Ezek alapján pedig semmi akadálya sem volt annak, hogy a steppén, az évszázadok folyamán a fegyver jelentős változásokon átmenve, a magyarok beköltözésének időszakára már más technikai jellemzőkkel bírjon, mint az avarok íja. Nyilak. „Mert nagy és hatásos fegyver a nyilazás, kivált a szaracén népekkel és a türkökkel szemben, akik győzelmük minden reményét az ő nyilazásukba vetik" (HKÍF 103). Leó császár megjegyzése jól mutatja, hogy a magyarok nyilai és a lovas, íjász harcmodor milyen jelentőséggel bírt. A nyílcsúcsokat könnyű volt felismerni, a kutatókat csak a tegez töredékei tévesztették meg, melyeket némely esetben szintén nyílnak véltek és írtak le.

50 A magyar fegyverek félelmetes híre és hatóereje nem csak a modenai könyörgésből (GOMBOS II, No. 1958, 843), ha50 Ilyen, nyílnak leírt tegeztöredék volt többek között a kunágotai temető 2. sírjában (MÓRA 1926, 128), s ilyennek vélte Lehóczky Tivadar a beregszászi tegez vasmerevítésének töredékeit is (LEHOCZKY 1900, 402). Lehoczky tévedését elfogadja Hampel is, aki mindkét összefoglalójában vas nyílcsúcsokként („ Pfeilspitze aus Eisen ") írja le a töredékeket (HAMPEL 1905 II, 624; HAMPEL 1907, 102).