A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

LANGÓ Péter: Honfoglalás kori temetők Szarvas területén

olyan formában, amint azt a kutatás korábban feltételezte.

40 Abban az esetben, ha mégis pótlásról lenne szó, fel kell tételeznünk azt, hogy vagy egy nagyon jó kezű mester készítette el a másolatot, amely minden részletében hasonlított az elveszett darabhoz, vagy pedig azt kell gondolnunk, hogy a veretek használója előrelátóan több darabot is beszerzett, mint amire a ruha díszítéséhez szükséges volt (anyagi eszköz híján ezek inkább már az olcsóbb ezüstből készültek). Összefoglalva tehát, a szarvasi rombusz alakú ingnyakdíszek minden bizonnyal a Velki-halom 1. sírjában nyugvó nő ruháját díszíthették. Az aranyveretek kiemelésére és a nyakdíszek által kirajzolt szegély hangsúlyozása végett a veretek közé helyezhették az aranyból préselt ruhadíszekkel megegyező díszítésű ezüst darabot. A rombusz alakú ingnyakdíszeknél jóval nagyobb területen terjedtek el a kéttagú csüngős veretek (BÁLINT 1991, 130-132). Viseletük már a 10. század első felében megjelent, a század második felében pedig más, a honfoglalók kárpát-medencei szállásterületével határos csoportok viseletében is előfordult. A leletek, hasonlóan a rombusz alakú ingnyakdíszekhez, a magyar szállásterület déli részén, a Maros-Körös-Tisza környékén (ezen belül is a Körös-Tisza torkolatának két partján) sűrűsödtek. László Gyula és Szőke Béla kutatásai rávilágítottak arra, hogy az ékszer a magyaroknál alakult ki (FETTICH 1937, 188; LÁSZLÓ 1943a, 63-65; SZŐKE 1962, 73-75). A verettípus nem tűnt el a század végén, hanem megmaradt a következő évszázad sírleletei közt is (BÁLINT 1991, 130). Viseletét László Gyula bojárhalmi rekonstrukciója, valamint a mezőzombori veretek alapján ingnyakdísznek tartja a kutatás (LÁSZLÓ 1943, 23-25; MEGAY 1963).

41 Bizonyos esetekben azonban a veretek párta- vagy süvegdíszként is szolgálhattak (ezek azonban inkább már all. századi sírokat jelölik), amint arra a Hódmezővásárhely-Kopáncson feltárt II. temető 17. sírja vagy a tiszalúci temető 163. sírja is Utal (BÁLINT 1991, 70. Taf. XXI; KOVÁCS 1986c, 220-221). A Szarvas-Velki-halom 2. sírjából előkerült csüngők azonban minden bizonnyal ingnyakdíszek voltak. A kéttagú csüngős ingnyakdíszeknél gyakran a veret felső részével megegyező, jelen esetben kerek véretekkel díszítették az ingnyak felső részét, illetve néha az ingnyak nyílását is.

42 Valószínűleg így az ingnyakat díszíthette az a 3 db apró, korong alakú ezüstveret is, amely még biztosan a 2. sírhoz tartozott. A veretek ily módon való felhasználása már csak azért is lehetséges, mert mind a három ugyanúgy domborodó hátú, mint a kéttagú csüngős ingnyakdíszek felső részei. Ezeknek a vereteknek az oldalán szintén ugyanolyan aranyozott árok futott körbe, mint a kéttagú csüngős veretek felső tagján. Az apró ezüstveretek átmérője is megegyezik a kéttagú csüngős veretek felső részének átmérőjével (mindkét esetben: 1,1 cm).

43 A csüngős veretek felső tagja korong alakú, a középső részt egy aranyozott árok öleli körbe. Az alsó rész széles kapcsolótaggal csatlakozik a ko40 A korábbi elképzelést jól jelzi Révész László leírása: „ a préselt vagy kéregöntéssel készült aranyozott ezüst, rombusz alakú véreteket sorban egy bőrszalagra varrták, s ezt öltötték rá az ing nyakára. A hajdani vásárokon alighanem méterszám kínálták a rőfösök e díszes szalagokat, amelyekből mindenki annyit vehetett, amennyit a tehetsége engedett " (RÉVÉSZ 1999, 65). 41 A csüngős véreteket László Gyula elképzelhetőnek tartotta a női övek díszeként is (LÁSZLÓ 1944, 152-154) elképzelése azonban az újabb kutatások fényében kevésbé tartható (RÉVÉSZ 1999, 70). A veretek pedig minden bizonnyal utólag a sírba helyezett ruha díszei voltak, s nem pedig az öv veretei. A honfoglalás kori sírokban nem volt egyedi az a szokás, hogy az eltemetett mellé nem csak lovát és más eszközöket helyeznek, hanem további ruhadarabokat is (Sándorfalva: FODOR 1985, 25, Orosháza: RÉVÉSZ 1999, 70). A veret ruhadíszként történt értelmezésére jó példák a Bálint Csanád által közreadott variánsok (BÁLINT 1991, 68. Taf. XX). A viseleti interpretációra újabban: KÜRTI 1996. 42 Jó példa rá: Kiszombor-B temető 328. sír (BÁLINT 1991,68. Taf. XX. 8), valamint Eperjes-Takács-tábla 4., illetve 5. sír (BÁLINT 1991, 52-60). 43 A hasonlóság és a kapcsolat olyan nagy, hogy a részletes vizsgálat nyomán sem tudta eldönteni Dienes István azt, hogy a három veret közül az, amelyik a peremén megsérült, ezek közé a darabok közé tartozott-e valójában, vagy pedig egy sérült, kéttagú csüngős veretfelső részéről van szó. A beleltározott három lelet azonban nem jelenti azt, hogy csak ennyi volt a sírban ebből a verettípusból. Előfordulhat, hogy volt több darab is, melyek a sír bolygatása folyamán elkallódtak, és sem Palov, sem pedig később Dienes nem akadt rá. A három veret előkerülése, ezt a feltevést erősíti, hisz amint az ásatási naplóból kiderül, egyik leletet sem a találó adta be, hanem mind a három díszt a régészeti kutatások ideje alatt sikerült megtalálni. Az első veretet még Palov találta meg, míg a másik kettő Dienes István kutatása nyomán került elő, a sírhely újabb, tüzetes átvizsgálásakor.