A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

FÓTHI Erzsébet – LŐRINCZY Gábor – MARCSIK Antónia: Régészeti és antropológiai kapcsolat az eurázsiai steppe és egy kora avar kori, kárpát-medencei népesség között

Kosasar és Tompakasar lelőhelyekről. Összesen 5 férfi és 15 nő esetében említ kisebb-nagyobb mértékű mesterséges torzítást. A deformáció módját fronto-occipitális típusúnak írta le. Kosasar-2 lelőhely paleodemográfiai, oszteometriai vizsgálatáról, valamint néhány életmódjelző jelleg előfordulásáról közöltek adatokat (BUZILOVA-MEDNIKOVA 1999). Említést tettek mesterségesen torzított koponyák előfordulásáról is, de ezek részletes közlését későbbre tervezik. A koponyák a Kr. előtti 3. századtól a Kr. utáni 1. századig tartó időszakra kelteződtek. Az Orosz Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében szerencsénk volt megnézni a Kosasar és Tompakasar lelőhelyeken talált deformált koponyákat, amelyeket mind a torzítás módja, mind a koponya morfológiai jellegei és a taxonómiai típusa alapján a szegváriakhoz hasonlónak találtunk. Ezekben a szériákban is főleg, bár nem kizárólag a nőkre voltjellemző a deformáció. Meg kell jegyeznünk ugyanakkor, hogy a deformáció mértéke erősebb volt az Aral-tó környéki leletek esetében.

2 A kirgíziai Kenkol temető (Talasz-völgy, TienSan) torzított koponyáinak publikálásával jelentősen hozzájárultak mind a deformált koponyák jellemzésének módszertani árnyalásához, mind az etnikai háttér felderítéséhez (GINZBURG-ZIROV 1949). A torzítás mértékének megállapítására kidolgozták az ún. deformáció indexet. A szerzők, Bernstammal együtt, belső-ázsiai hionita hun eredetűnek tartották a kenkoli torzított koponyájú népességet, és a rájuk jellemző torzítási típust Zirov és Ginzburg után „hun", cirkuláris, illetve gyűrűs típusúnak nevezik. A szegvári népesség mind az embertani alaptípus, mind a torzítás technikájában nagyon hasonlít a kenkolihoz. A torzítás mértéke és a mongoloid jelleg a kenkoliaknál erősebb, mint a szegváriaknál. A mongóliai Najmae-Tolgoj lelőhelyen Erdélyi és Cevendorz vezetésével nagyszabású ásatások folytak.

3 A 14. sírban talált maturus korú férfi koponyája számos vonásban hasonlít a szegváriakhoz: az orra kismértében homokóra alakú, a fossa canina kitöltött, van lapát alakú metszőfog, jelentős az alveolaris prognathia. A torzítás típusa is azonos, bár a mértéke itt is jelentősebb, mint a szegváriaknál. ÖSSZEFOGLALÁS ES KÖVETKEZTETÉSEK A temetkezési szokásoknak a fentiekben felsorolt jegyei alapján jellemezhető temetkezések — a halott fejjel keletre, északkeletre történő tájolása, a részleges állattemetkezések és a sajátos nyúzási technika, az elhunyt és az áldozati állatok térben való elválasztása az akna-, fülke- és padmalyos sírokban egyaránt, az ételmelléklet (juh keresztcsontja) és a kerámiaedény az elhunyt feje közelében — az avar szállásterületen belül a Tiszántúlon, elsősorban a Tisza-Körös-Maros folyók által határolt területen találhatók. A halotti kultuszuk eltér a tipikus avar szokásoktól. A fentiek alapján ezek a temetkezések egy nem avar eredetű steppei népesség hagyatékát képezik. Hasonló temetkezésekről a délorosz steppe több vidékéről is tudomásunk van, melyek a Szivasovka-kultúra néven ismert lelethorizont korai, 6. századi fázisát képviselik (SOMOGYI 1987). Az avarok vándorlásáról ismert történeti adatok alapján feltételezhető, hogy az avarokkal együtt kelet-európai/délorosz steppei eredetű csoportok is érkeztek a Kárpát-medencébe. Mivel a pontusi és a tiszántúli kora avar kori emlékcsoportra jellemző temetkezési szokások nagymértékben azonosak, ezért feltételezhető, hogy ez a Tisza-Körös-Maros folyók vidékén megtelepedett népesség a Fekete-tenger északi partvidékéről érkezhetett. A letelepedett közösség első generációs sírjaira az öntött maszkos veretek előfordulása, illetve a részleges lótemetkezések esetében a vaskengyel hiánya a jellemző. E közösségek tárgyi hagyatéka egy idő után elveszti sajátosságát és „avarosodni" kezd, azaz a Kárpát-medencében kialakuló 7. századi anyagi kultúra használója és részben kialakítója lesz. Temetkezési szokásaiban e változás jóval lassabban megy végbe, és hosszabb ideig tart. Az antropológiai vizsgálat eredménye szerint a nők száma lényegesen magasabb, mint a férfiaké. A két nem közötti igen jelentős eltérés valószínűleg a nagyszámú kenotaphiummal függ össze, azaz 2 Ezúton is köszönetet mondunk A. P. Buzilovának és M. B. Mednikovának, hogy felhívták a figyelmünket a leletekre, és hozzájárultak a megtekintésükhöz. 3 Erdélyi István szóbeli közlése.