A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

NAGY Margit – NEUMANN, Günter – POHL, Walter – B. TÓTH Ágnes: A gepidák

De bello Vandalico 1,2,6) „ a Duna mindkét partján Singidunum és Sirmium környékén" (xà àpcpi Xiyyiôovov xe Kai Eíppiov y/ûpu* £o~Xov, èvxoç xe Kai ÈKXOÇ; 7toxapoù "Iaxpoi)). A gepida birodalom felépítéséről és szerkezetéről, vagy a gepidák más sajátosságairól az írott források keveset árulnak el. Legkésőbb Ardarich óta királyok vezetése alatt álltak, de talán már sokkal korábban is, ha hihetünk Jordanes rex Fastida-ról szóló híradásának (Jordanes, Getica XVII, 97). A királyság fiágon való utódlása csupán egyes esetekben bizonyított (Thrasamund-Thrasarich), egy esetben az utód kiskorúsága miatt ezt egy bitorló hiúsította meg (Elemund-Ostrogotha), a felnövő trónkövetelő azonban fenyegetést jelentett Turisind királyra. Thrasamund és Thrasarich, majd később Kunimund az egykori metropoliszban, Sirmiumban rezideáltak: Ennodius, Panegyricus § 60: Sermensium civitas [...] unde [...] inconposita legationum frequentia mittebatur; Prosper auctarii Havniensis, Chronica minora 337: Gebodorum regem Cunemundem, qui tunc apud Syrmium regnabat [...J. Sirmium volt a székhelye a királyi nevű ariánus püspöknek, Thrasarichnak is. Mint a Bizánc és az avarok közti, a város körüli ezt követő harcok mutatják, a város még teljesen védhető volt és jelentős számú lakosnak nyújtott szállást, még egy fürdőjét is említik (POHL 1988, 58 skk.). Hogy a gepidák a 6. században ariánus keresztények voltak, azt Prokopius bizonyítja (Prokopius, De bello Vandalico V. 1,2); egy, a késői 6. században a szlávok között élő gepida is a keresztény hitet vallotta (Theophylaktos Simokates VI,8). Az 5. század közepe táján Salvianus (IV, 14; IV, 17) a gepidákat a hunokkal együtt még pogánynak mondta, kétségtelenül moralizáló és általánosító összefüggésben. Úgy tűnik, hogy a gepidáknak a késő római világba integrálódása a 6. század közepére már mindenképpen lejátszódott. Egy késő római alapokon megteremtendő barbár királyság létrejöttéhez mindazonáltal viszonylag csekély bázis állt rendelkezésre; a gepida birodalom nagy része olyan területekre terjedt ki, melyek soha, vagy már évszázadok óta nem álltak római uralom alatt, és csak egy Sirmium körüli keskeny sávban létezett még bizonyos római infrastruktúra. A valószínűleg nem túl magas bizánci évenkénti pénzjuttatás sem tudta ezt a hiányt ellensúlyozni. Nagyszabású hadivállalkozásokról és rablóhadjáratokról a gepidáknál keveset hallunk, ellentétben a keleti gótokkal és a langobardokkal. E két nép kivonult a szomszédos Pannóniából, mert ez a gyéren lakott ország egy nagyigényű harcos réteg ellátására többé már nem volt alkalmas. Római hadseregekben szolgáló gepidákról ugyancsak ritkán hallani, a kivételek egyike Asbad, aki 552-ben 400 gepidával Narses hadseregében harcolt, sőt állítólag a menekülő Totilát lándzsával megölte (Prokopius, De bello Gothico IV,26; IV,32; a Narses hadseregében szolgáló kontingens több mint tízszer akkora volt). Mindez alátámasztja azt a feltevést, hogy a specializált harcosok vezető csoportja a gepidáknál kisebb volt és a gepidák tömegei paraszti életmódot folytattak a Tisza-vidéken, amire a régészeti leletek is utalnak. A gepidáknak tulajdonított mozdulatlanság, de az olyan tradicionális értékek, mint a vendégszeretet megléte is, valamint a X,óyipoi, a köztiszteletben álló férfiak szilárd helyzete (Prokopius, De bello Gothico IV,27,23), akik akarata ellen a király sem mert nyíltan cselekedni, beleillenek ebbe a képbe. Csak a barbár harcosok iránti igény megnövekedése, akikre lustinianusnak a Duna mentén volt szüksége, vezetett a gepidáknál is offenzívebb politikához, nemcsak a saját rablóhadjárataik (mint pl. 539-ben), hanem jellemző módon a szláv és kutrigur vállalkozások támogatása esetében is. A bizánci politika rendező tényezőjeként és partnereként a gepidák veszítettek jelentőségükből, anélkül, hogy cselekvési terüket jelentősen kibővítették volna. A más származású fegyveres sereg számára Alboin langobardjai expanzívabb politikájukkal kétségtelenül vonzóbbak voltak. A gepida birodalom a több, nagy veszteséggel járó csata ellenére is 567-ben olyan fenyegető ellenség volt Alboin számára, hogy egy rendkívül előnytelen szerződést is megkötött ellene az avarokkal. Valószínűleg számolt a bizánciaknak a gepidák számára nyújtott segítségével is. Még ha az avarok a harcokba nem is avatkoztak be, felvonulásuk mégis hozzájárult ahhoz, hogy a gepida ellenállás az első elvesztett csata után azonnal összeomlott. Feltételezhető, hogy a gepida harcosok nagy része Alboinnal ment vagy Bizáncba menekült, míg a Tisza-vidék parasztjai inkább avar uralom alatt éltek, ahol életmódjukat és identitásukat nyilvánvalóan respektálták. Az Attila uralma alattihoz hasonló önálló gepida királyság azonban többé nem létezett és ezzel a gepidák önálló története befejeződött. Fordította: H. SIMON Katalin