A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

NAGY Margit – NEUMANN, Günter – POHL, Walter – B. TÓTH Ágnes: A gepidák

Gepida maradványok Gepidorum vero ita genus est deminutum, ut ex illo iam tempore ultra non habuerint regem, állapítja meg Paulus Diaconus (1,27). A gepidák egy része követte Alboint Itáliába; még a 8. században is voltak gepida vici Itáliában (Paulus Diaconus, História Langobardorum 11,26). Néhány körülmény arra utal, hogy Alboin már régóta tervezte az Itáliába vonulást és a gepida-háborút nem területszerzésért indította, hanem a konkurrenciát akarta kiiktatni és gepida kíséretet akart szerezni (POHL 1988, 52-57). Alboin már korábban törvényesen Turisind fegyverbarátja lett és a Rosamunda gepida hercegnővel kötött házasságával a gepidák királya. Hasonlóan szimbolikus jelentése lehet annak a történetnek is, hogy Kunimund koponyájából ivókupát készíttetett (Paulus Diaconus, História Langobardorum 11,28). Minthogy állítólag Rosamundát kényszerítette, hogy ebből igyon, ezért a királyné Alboint 572-ben megölette. A Rosamundával együtt érkezett gepidák jelentős része követte őt menekülésében a bizánci Ravennába. 567-ben közvetlenül Bizáncba más gepidák is menekültek. Köztük volt az az Usdibad, akinek a kiadatását Baján kagán az összes többi gepidáéval együtt később követelte, mivel ő rendelkezett a gepidák fölötti hadijoggal (Menander, Fragmentum 28). Konstantinápolyban Reptila, Kunimund nepos-a és Thrasarich ariánus püspök is menedéket talált, akik a gepida királyi kincstárat is magukkal vitték (Iohannes Biclarensis, Chronica minora 212 sk.). Ezeknek a bizánci gepidáknak hamarosan nyoma vész. Egy esetben még tudósítanak egy fiatal gepida rablógyilkosról, aki az 590-es években azt állította, hogy zsákmánya az 567. évi langobard csatából származik; tehát ez a hagyomány még élt (Theophylaktos Simokates VI,2; VI, 10). A gepidák legnagyobb része avar uralom alatt a Kárpát-medencében maradt, ahol még többször említik őket (általában POHL 1988, 229 skk.). Hét gepida egy Bookolabra nevű avar pap kíséretéhez tartozott, amikor az 582-ben Bizáncba menekült (Theophylaktos Simokates 1,8). Mikor Priskos bizánci hadvezér 599-ben benyomult az avar birodalomba, a Tisza nyugati partján három gepida falunál talált elővédet, melyek lakói tivornyáztak, így álmukban mészárolták le őket; a bizánciak állítólag gazdag zsákmányt ejtettek (Theophylaktos Simokates VIII,3). Gepidákat említenek a bizánciak foglyai között egy Tisza menti csata után is (Theophylaktos Simokates VIII,3 persze csak „más barbárokat" említ, 3 200 gepidára történő utalás csak Theophanes, Annus Mundi 6093-ban szerepel, ami mindenesetre nagyobb szám lenne, mint a 3 000 foglyul ejtett avar; POHL 1988, 157 sk.). Az avar seregben 626-ban Konstantinápoly előtt még harcoltak gepida kontingensek (Theophanes, Annus Mundi 7117). A 6. század vége felé a szlávok között is élt elszórtan néhány gepida (Theophylaktos Simokates VI,8-9). Az avar uralom alatt élő gepida csoportok megőrizték identitásukat a kaganátus bukásáig, amint ezt Paulus Diaconus említi (1,27: usque hodie). Pannóniában utoljára a 870-ben írt Conversio Bagoariorum et Carantanorum (caput 6: De Gepidis autem quidam adhuc ibidem resident) bizonyítja a gepidák ottlétét. Belső viszonyaik és jelentőségük Attila birodalmának szétesése után a gepida birodalom nagyjából a Kárpát-medence keleti felén túl a Kárpátok vonaláig terjedt, magába foglalván az egykori Daciát és elérve az Aluta/Olt vonalát. Kortárs és bizánci auktorok Gepidiát ezért összefoglalóan Daciának nevezik, Jordanes pedig az egykori Gótiának is tartja: Haec Gotia quam Daciám appellavere maiores, quae nunc, ut diximus, Gepidia dicitur. A lokalizáláshoz Jordanes a római császárkor etnográfiai viszonyaihoz nyúl vissza: ab oriente Aroxolani, ab occasu Iazyges, a septentrione Sarmatae et Bastarnae, a meridiae amnis Danubii terminabant, vagy a folyókhoz viszonyít: In qua Scythia prima ab occidente gens residet Gepidarum, que magnis opinatisque ambitur fluminibus. Nam Tisia per aquilonem eius chorumque discurrit; ab africo vero magnus ipse Danubius, ab eo Flutausis secat, qui rapidus ac verticosus in Istri fluenta furens divolvitur (Jordanes, Getica V,33). E felségterület magva, a gepidák fő települési területe, ubi nunc Gepidas sedent, Jordanes szerint (Getica XXII, 113) iuxta flumina Marisia, Miliare et Gilpil et Grisia, vagyis a Maros és a Körös, valamint ez utóbbi két mellékfolyója mentén terült el (POHL 1980, 267). Ez a lokalizáció meglepő egyezést mutat a régészeti adatokkal (BÓNA 1976,28 skk.). A kisebb barbár, mindenekelőtt a szkír és a szarmata birodalmak bukása következményeként az egész Duna-Tisza köze és a Bánát gepida fennhatóság alá került. A keleti gótok Pannóniából való kivonulása és az itáliai keleti gót birodalom hanyatlása után a gepidák Pannónia Sirmium körüli területeire is kiterjeszthették hatalmukat. Ezt az állapotot tükrözi Prokopius lokalizációja (Prokopius,