A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

D. MATUZ Edit: A Szeged-Algyő 258. kútkörzet területén feltárt preszkíta temető

ásónyomban észlelték, bizonytalan elszíneződésként je­lentkezett. A mélyítés során elmosódott a folt, tele volt ür­gejárattal a felület. A sírgödör hosszanti oldalai párhuza­mosak, mindkét vége lekerekített, oldalai enyhén befelé lejtenek. A gödörben vele azonos tájolású gyermekcsont­váz volt. Nyújtott helyzetben, hanyatt feküdt, a koponya a jobb halántékra billent, eltörött. A mellkas közepén ürge ment végig, ajobb oldali bordákat szétdúlta. In situ hely­zetben ajobb alkarcsontok voltak, a kar a testtel párhuza­mosan feküdt. A bal kar szintén párhuzamos a testtel, a kézcsontok a medence mellett voltak. A két láb nyújtva, a lábfejek ajobb oldalra dőltek. A váz a sírgödör K-i felében feküdt, Ny-i felét a mellékletek foglalták el. Mell.: 1. A két láb között, a csontoktól 5 cm-rel magasabban, a sír hossztengelyében agyagkarika töredéke (8. kép 8). Barna színű, fekete törésvonalú, kisméretű agyagkarika egyhar­mada. Ltsz.: 84.3.21. 2. Kívül fekete, belül vörösesbarna edénytöredék a medencelapát mellett. 3. Ehhez hasonló töredék a jobb oldali bordák között. Jellegtelen darabok. Ltsz.: 84.3.22. 4. A bal halánték mellett, szájjal enyhén a boka felé billenve találtak egy behúzott peremű tálat (8. kép 7). Barna színű, gömbös aljú, behúzott peremű tál. Pá.: 14 cm, fá.: nem mérhető, ma.: 8,2 cm. Ltsz.: 84.3.23. 5. A váz tengelyének vonalában, a koponya mellett, attól K-re volt egy turbántekercses peremű tál (8. kép 6). Barna színű, néhol szürke foltos, fordított csonka kúpos testű, csak a peremre korlátozódó turbántekercses díszítésű tál, a vállán négy csücskös bütyök található. Pá.: 22 cm, fá.: 7,5 cm, ma.: 9 cm. Ltsz.: 84.3.24. A turbántekercses tálban juhcsontok (alsó állkapocs, combcsont, bordák) voltak. 6. Bontás közben számos edénytöredék került elő a sír föld­jéből, a mellkas közepe táján pedig elmálló faszéndarabo­kat találtak. Ugyancsak a mellkasnál barna elszíneződést tapasztalt az ásató, amiről feltételezte, hogy valószínűleg bőr lehetett. 88. sír (5. kép 3): Inf. I—II (FGy), 0-5 éves fiú (LI). T.: DNy-ÉK 256-76°. A gödör lejtős falú, két hosszoldala párhuzamos, a láb felöli részen lekerekített téglalap alakú, feneke az ürgejáratok miatt egyenetlen. A sírban hanyatt fekvő, nyújtott helyzetű csontváz feküdt. Koponyája a jobb halántékára dőlt, a két kar a törzs mellett párhuzamo­san, nyújtva volt, a lábak hasonló helyzetben feküdtek. A törzs enyhén jobb oldalra dőlt. A jobb lábszárat egy ürge elvitte a sír bal felébe. Melléklete nem volt. A sírokon kívül legtöbb lelet az I/c szelvény második ásónyomában talált „a" gödörből került elő. 1. Kívül szür­kés, belül barna, fekete törésvonalú, ívelt hasú tál vagy edény has- és fenéktöredéke (9. kép 6), fá.: 7 cm. Ltsz.: 84.3.37. 2. Kívül vörös foltos, belül szürke, durva meg­munkálású, több darabból álló fazék oldaltöredékei (9. kép 7) ujj benyomással tagolt plasztikus bordával és egy helyen ujjheggyel benyomott, lapos fogóbütyökkel díszít­ve. Ltsz.: 84.3.39. 3. Szürke színű, rossz anyagú, durva megmunkálású, nagyméretű, turbántekercses peremű tál különböző darabjai: fenéktöredék, ívelt oldaltöredékek, egyiken lapos bütyök és peremtöredékek (9. kép 4-5), összesen 10 db. Ltsz.: 84.3.35. 4. Szürkésbarna színű, egyenesre levágott peremű edénytöredék, külső oldalán balra dőlő, kicsi, ferde bevagdalásokkal (9. kép 3). Ltsz.: 84.3.40. 5. Lapos kő (10. kép 3). Méretei: 10><6 cm, sz.: 3 cm. Ltsz.: 84.3.34. 6. Szürke, belül barnás színű, nagymé­retű, turbántekercses peremű tál különböző töredékei: ívelt oldaltöredékek, peremdarabok, amin a peremre kor­látozódó turbántekercses díszítés látható (9. kép 1-2). 10 db. Ltsz.: 84.3.36. A CXV. szelvény DNy-i feléből, a felezővonalhoz kö­zel, a második ásónyomból, valószínűleg ürgejáratból ke­rültek elő a következő darabok: 1. Kívül barna, fekete fol­tos, belül fekete nagyméretű urna több részből ragasztott peremtöredéke, kissé kihajló peremű, hengeres nyakú, há­romszög alakú, lapos fogófüllel díszítve. (10. kép 1) Ltsz.: 84.3.43. A CIX. szelvény É-i felében, a második ásónyomban talált darabok: 1. Kívül vörös, fekete törésvonalú, durva anyagú és megmunkálású, ujj benyomással tagolt bordával díszített oldaltöredék (10. kép 2). Ltsz.: 84.3.47. A XLVIII. szelvény közepe táján, 80 cm mélyen, ür­gejáratból került elő három bronzlemez töredék (10. kép 5). Mintája: három-három sor bekarcolt párhuzamos vo­nal között fenyőágszerüen bekarcolt minta fut körbe. Sz.: 1,2 cm. Ltsz.: 84.3.42. Felszíni szórványlelet az ásatás DK-i oldaláról: 1. Szürkésbarna színű, behúzott peremű tál töredéke (10. kép 4). Ltsz. 84.3.48. A LELETANYAG ERTEKELESE Kerámia A kerámiaanyagról általánosságban elmondható, hogy fekete, szürke, esetleg sárgásbarna színű, fe­kete törésvonalú, homokkal soványított, rossz ége­tésű, eredendően is durva, egyenetlen megmunká­lású volt, állagán az agyagos föld még rontott. A behúzott peremű tál vagy csésze (8. kép 7; 10. kép 4) általánosan használt típus a késő bronz­3 Mindkettő gyereksír. kor, kora vaskor folyamán, a preszkíta sírokban is megtalálható (pl.: KEMENCZEI 1988, 3. kép 1, 5. kép 10; PATEK 1990, 2. t. 2, 3. t. 6, 20. t. 3; PATEK 1993, Abb. 26. 6. 11, Abb. 29. 13). Ugyanez mondható el a csonka kú­pos tálakról (6. kép 2) is (pl.: PATEK 1990, 3. t. 7, 15. t. 8, 17. t. 2; PATEK 1993, Abb. 26. 17). 3 A turbántekercses tál az edénytípusok közül számszerűen a legtöbbször fordul elő: kettő sírból (8. kép 1, 6), kettő pedig szórványként (9. kép 1-2,

Next

/
Thumbnails
Contents