A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)
SZABÓ Géza: Kora bronzkori leletek Szentes-Várostanya lelőhelyről
lapotban kerültek elő az állati lábszárcsontok a kerámiadarabok miatt gazdagabb leletanyagúnak számító 14. gödörből, a 7. gödörben pedig egy pár kapitális agancs utalt a kis telep lakóinak félreérthetetlenül a vadászattal kapcsolatos tevékenységére. Ezzel is összefügghet, hogy házakra utaló cölöpnyomokat nem találtunk, csak egy nagyobb, 3 X 3 m nagyságú, tapasztás nélküli gödröt, mely mérete és égett, paticsszemcsékkel kevert betöltésének tanúsága szerint is alkalmas lehetett egy kisebb csoport rövid idejű tartózkodására (15. objektum). Patics egyébként is csak kis mennyiségben és mindössze négy gödör esetében volt megfigyelhető (12., 14-16. objektum), így a 12. gödörben előkerült zúzott paticsdarabok tekinthetők az egyetlen sütő-főző alkalmatosságra utaló leletnek. Feltűnő a használati eszközök kis száma is. Egy obszidián magkő (13. objektum) a kisebb eszközök helyi elkészítésre utal, s jól jelzi ezen alapanyag kedveltségét, hogy a közelben még egy pattintott penge (20. objektum) és egy nyílhegy is előkerült (20. objektum), mely utóbbit a zöldesfekete árnyalatú kőből készített, gondosan kidolgozott kaparóval együtt (14. objektum) szintén a vadászattal kapcsolatos tevékenység jeleként lehet értelmezni. A kőeszközök — nem túl hosszú — sorát egy vastag, durván kialakított őrlökő alsó részének töredéke egészíti ki. A használati eszközök kis száma, a kevés, szegényes leletanyagú beásás, az ásatási megfigyelések véleményünk szerint együttesen arra utalnak, hogy Szentes-Várostanya kora bronzkori telepen a közösség olyan kis része tartózkodott, mely csak ideiglenesen, egy feladat végrehajtására táborozott a feltárt helyen. Az állati lábszárcsontok, a szarvasagancs, valamint a nyílhegy azt valószínűsíti, hogy egy vadászcsapat — mely a célszerűségből következően férfiakból állhatott — kereste fel a Tisza árteréből kiemelkedő dombot. A 15. jelzésű beásásban megfigyelt iszapolódási csíkok, a réteges feltöltődés egyben azt is feltételezi, hogy a táborhelyre több alkalommal visszatértek. A kis mennyiségű konyhahulladék pedig azt jelzi, hogy a zsákmány feldolgozását már nem a helyszínen végezték. Az infúziós lösz határán talált állati lábszárcsontok — az elszállítandó állat könnyen levágható, kevésbé értékes részei — alapján az is felvethető, hogy egy-egy sikeres vadászatot követően a laza homokba kapart áldozatok maradványaival van dolgunk. Kormeghatározásra alkalmas edénytöredékek mindössze három gödörből kerültek elő (12., 14. és a 20.), melyek teljesen azonos jellegűeknek, egykorúaknak tekinthetők, s párhuzamaik a Tisza és Duna menti nagyrévi leletek között egyaránt megtalálhatók. Az S451L435Q12J1 jelzésű, enyhén kihajló peremű, csonka kúpos aljú tál (4. kép 2) a nagyrévi lelőhelyeken általánosan elterjedt forma, de viszonylag ritka, hogy a vállat ujjbenyomkodás vagy bevagdalás tagolja, miként a Duna menti tellek alsó rétegeiben, pl.: Dunaföldvár-Kálvária VIII. szelvény, a legalsó bronzkori szintet záró feltöltés (SZABÓ 1992, XXII. 7), Sióagárd-Gencs III. szelvény V. bronzkori szint (SZABÓ 1992. L. 10), vagy az egyik Tisza menti sírban (Rákóczifalva-Kastélydomb 158. sír — CSÁNYI 1983, 8. kép 7-8), melyet Csányi Marietta a Közép-Tisza-vidék legkorábbi nagyrévi leleteihez sorol (CSÁNYI 1983, 57). Dunaföldvár-Kálvárián a VIII. szelvényben, a legalsó bronzkori szintet záró feltöltésben talált bevagdalt vállú tálak kapcsán már korábban is felmerült a somogyvári leletekkel való kapcsolat (SZABÓ 1992, 80-81), s ezt tovább erősíti a lelőhelyünkhöz közeli, Csányi Marietta által ugyan a makói korszakra keltezett, de sok somogyvári elemet tartalmazó Tiszakürt-Homoki szőlők lelőhely táltöredéke is (CSÁNYI 1996, IV. t. 3). A Dunaföldvár-Kálvária alsó rétegeihez szintén számos szállal kapcsolódó Hódmezővásárhely-Barci rétről (1971/I./18. gödör) Kulcsár Gabriella említ egy hasonló, a vállon ujjbenyomkodással díszített, kihajló peremű táltöredéket (KULCSÁR 1997,33). Az enyhén kihajló peremű, tojástestű, oldalán seprűzött, egyenes aljú fazék, melyen az enyhén kihajló perem alatt négy, ujj benyomással két részre tagolt kis bütyökfúl látható — S451L435Q12J2-3 (3. kép 1) — szintén jól ismert forma a nagyrévi lelőhelyekről: Dunaföldvár-Kálvária I-IV. szelvény II. bronzkori szint (SZABÓ 1992. LX. t. 3), Sióagárd-Gencs III. szelvény 3. gödör (SZABÓ 1992. LXXXI. t. 4), Rákóczifalva 114-115. sír (CSÁNYI 1983, 9. kép 9), Szentes környéke (BÓNA 1963, Pl. IX. 10), Szigetszentmiklós 1. sír (BÓNA 1963, Pl. XIV. 1). Azonban esetünkben hiányzik a fazekaknál általánosnak mondható, kis ujjbenyomkodással díszített borda, amely szétválasztja a simított, gyakran fényezett nyakat és a seprűzött alsó részt. A Sióagárd V. bronzkori szint anyagában talált hasonló edény töredéke még egyértelműbben a nagyrévi kultúra korai időszakára keltezi fazekunkat (SZABÓ 1994, Abb. 9. 18). A 14. gödörben talált vékonyfalú, kisméretű tál belső oldalán éles szögben törő, vízszintesig kihajló peremtöredék (4. kép 2) párhuzamai Du-
