A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)

P. FISCHL Klára – KISS Viktória – KULCSÁR Gabriella: Kora és középső bronzkori település Baks-Homokbánya (Csongrád megye) lelőhelyen

hamarabb jelentkeznek azok a folyamatok (középső bronzkor 2 vége), amelyekkel a koszideri korszakotjellemezzük (középső bronzkor 3). A baksi leletanyagban kis számban ugyan, de megvannak az alpári koszideri típusok: magasra húzott fülű és függőlegesen tagolt hasú bögrék, bütykös vállú tálfazekak és csuprok, bütykös peremű fazekak, alpári típusú kancsótöredékek és díszedények. A leletanyag párhuzamainak köre a Vatya III - Vatya-Koszider korú lelőhelyek kerámiájában kereshető, mint azt az 51. gödör publikálása folyamán már megállapították (GOLDMANN-SZÉNÁSZKY 1971). A kerámia átalakulásának folyamata az említetteknek megfelelően tehát már elindult és ez alapján nem is lehet éles határt húzni a késő vatyai (Vatya III) és a Vatya-Koszider korszakok között. A bemutatott leletanyag korát tehát ezen időszakokban (Vatya III - Vatya-Koszider) határozhatjuk meg, megemlítve, hogy a település élete feltehetően korábban ért véget mint az alpárié. A koszideri korszak további belső tagolása fogja a jövőben feloldani ezt a problémakört. A fentebb felsorolt Vatya-Koszider tipológiai jellemzők tehát mind Kelebián, mind CsongrádVidre-szigeten, mind Bakson megvannak, de jóval kisebb arányban, mint Alpáron. Amennyiben erre a különbségre nem kronológiai magyarázatot keresünk, úgy feltehető, hogy a Duna-Tisza köze déli területén a más kapcsolatrendszerű (Dél-Dunántúl, Maros-vidék) népcsoport kerámiájában eltérő tipológiaijegyekkel leírható változás állt be. De az is elképzelhető, hogy a dél-alföldi fiatal vatyai lelőhelyek kerámiaművességét kevésbé érintette ez a változás. Átvesznek ugyan egy-egy korszakjelző motívumot, de ezek mellett megőrzik hagyományos, kevésbé díszített kerámiájukat. Ennek azonban ellentmond az a tény, hogy az ún. proto-szeremlei típusú (koncentrikus körmintás) kerámia fő előfordulási helye éppen ez a terület, ahol a dunántúli mészbetétes kerámia kultúrája egy csoportjának vatyai környezetbe való beolvadását figyelhetjük meg, ami új kerámiatípusok kialakulásához vezet.

92 Ki kell térni még néhány szó erejéig e helyen a vegyes rítusú temetők kérdésére, mivel e temetők leletanyaga adja a baksi kerámia tipológiai párhuzamait és nyújt támpontot kronológiai besorolásához. E temetőkben (Kelebia, Csanytelek, Csongrád-Vidre-sziget, Csongrád-Saroktanya

93

) a csontvázas rítust a Gerjen-csoporthoz, illetve a Perjámos-kultúrához köti a kutatás (BÁNDI-KOVÁCS 1974, 102-103: BÓNA 1975, 59. 113: G. SZÉNÁSZKY 1977. 46; LŐPJNCZY-TROGMAYER 1995, 62) és ez alapján a fent említett tószegi kronológiát figyelembe véve, ezek a lelőhelyek szintén Tószeg C Vatya III besorolást kapnak.

94 Véleményünk szerint azonban e rítus nem köthető egyértelműen a Maros menti népességhez (P. FISCHL 1999) és a már említett okok miatt a Tószeg alapú kronológiai besorolásuk is megkérdőjelezhető. Magyarázatként felmerülhet, hogy a középső bronzkori kultúrák belső fejlődésében beállt változások eredményeképp rítusváltási folyamatok mennek végbe (Magyarád-kultúra: vázas-urnás; Vatya-kultúra: urnásvázas; Füzesabony-kultúra: vázas-urnás). E folyamatok hátterében természetesen ott állhat a korszak kisebb-nagyobb népmozgásainak hatása. Egy másik elképzelhető megoldás e vázas rítusú síroknak a halomsíros népességhez való kapcsolása, mely kronológiailag azt feltételezi, hogy már a koszideri korszakban jelen vannak a Dél-Alföldön a korai halomsíros elemek (Szeged-Bogárzó-B, Kömpöc-Gerzsán, Röszke, Szentes-Nagyhegy és -Ecser lelőhelyekkel jelzett korszak) a Vatya-Koszider és koszideri korú perjámosi népesség mellett (KULCSÁR-V. SZABÓ 1997, 154; V. SZABÓ 1999, 63-64, 66). Ez a vélemény tükröződik Bóna István legújabb összefoglalásában is, azzal a különbséggel, hogy a koszideri korú halomsíros leletanyagot a Vatya-Koszider-korszakkal egyidőben, a perjámosi és a gyulavarsándi telepek megszűnése utánra teszi. Az Alföld déli peremén megjelenő legkorábbi halomsíros együttesek kora tehát a ko szideri korszak, a valódi halomsíros temetők (Tápé, Mezőcsát, Letkés, Tiszafüred, Jánoshida, Egyek, Igrici, Maklár) pedig e vélemény szerint poszt-Koszider korúak (BÓNA 1992. 35-36). A korai halomsíros, késő vatyai és késő perjámosi népesség közvetlen kapcsolatára igen kevés bizonyíték 92 Lásd lentebb részletesen az erről szóló fejezetet! 93 Csontvázas sírokat Vatya-temetőből ismerünk még: Ladánybenéről (PATAY 1938, 87), Üllő-Lőbpusztáról (L1PTÁK 1957, 3), Kiskunmajsa-Kőkútról (BANDI 1969, 59), Cegléd-Öregszőlőkről (PÁRDUCZ1967, 106, TARI 1992, 19 véleménye szerint itt nem eldönthető, hogy a csontvázas síroka Vatya-temetőhöz tartoztak-e), Dunapentele-Dunadűlőből (BÓNA 1958, 231; KOVÁCS 1975, 312), Csongrád-Felgyőről (G. SZÉNÁSZKY 1977, 45), Izsákról és Rácalmásról (VICZE 1992, 95). 94 A Szeremle-hdtúra jellemzőit meghatározó cikkek azt állapítják meg, hogy a kelebiai temető perjámosi és vatyai sírjai idősebbek e temető szeremlei sírjainál (BANDI-KOVÁCS 1974, 103; BÁNDI-KOVÁCS 1970, 30).