A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 4. (Szeged, 1998)

A KELET-EURÓPAI STEPPE ÉS A KÁRPÁT-MEDENCE TÖRTÉNETI KAPCSOLATAI AZ 5-12. SZÁZADBAN - KISS Gábor: A késő avar kori állatfejes övfogók és akasztóveretek

ellátott véreteket is (H. TÓTH-HORVÁTH 1992, Abb. 58. 1, 3-4, 7-9; BÁLINT 1992, Taf. 31. 1-10; BÁLINT 1995, 31. kép 1-10; WERNER 1986, Abb. 16.1-4).

3 Mindezek ellenére fentebb bemutatott darabjaink párhuzamait szinte kivétel nélkül csak a Kárpát-medencétől délre eső területen találjuk meg. Az állatfejes övforgóknak a Balkánról, pontosabban Albániából és Bulgáriából ismerjük párhuzamait. A geometrikus mintás testű csoporthoz tartozik egy a bulgáriai Preszlávban lelt darab (2. kép 12). Két másik, hasonlóan állatfejben végződő övforgó a 7-8. században a mai Albánia területén élt, késő antik eredetű népesség, az ún. komani kultúra krujai temetőjéből származik (2. kép 19-20). A nagyobb méretű példány formájának és díszítésének elemei — bordázott nyak, pontkördísz, középen kettős kiemelkedés — a késő avar kori kárpát-medencei daraboknál is fellelhető. Az állatfejekben végződő kétágú akasztóveretek legjobb párhuzamai szintén Albániából ismertek (16. kép 1). A Stúrovo/párkányi darabhoz (4. kép 9) igen közel állanak a négy aranyból és hat ezüstből öntött férfi övgarnitúrát, valamint két bizánci ezüst lányért tartalmazó, és valamikor a 7. század második felében elrejtett ersekei kincs (AVAR

TREASURE; WERNER 1986, l-S; STADLER 1989) függesztőveretei, szám szerint hét darab (4. kép 1-7). Szintén hasonlít rá a krujai temetőből előkerült kerek fülű példány is (4. kép 8). A felsoroltaktól eltérő és a fül alatt megvastagodó formát mutat egy Kalajából és egy Ohridból származó darab (5. kép 10-11). Több keleti párhuzam is ismert a szaltovo-majaki kultúra területéről (16. kép 1). Formájuk meglehetősen egységes, végeik madárfejet mutatnak (5. kép 3-4, 8-9). Az említett ersekei öveknél — az övforgók hiányán túl — érdekes tény, hogy ezeken az öveken olyan állatfejes akasztóvereteket használtak fel, amelyek a Kárpát-medencében csak női öveken lelhetők fel. A késő avar korra itt tehát a két azonos funkciójú rokon, de eltérő tárgytípus használata nemenként különvált. A „párizsi kapocs alakú" és tátott szájú állatfejekkel díszített tarsolydíszek egyetlen párhuzamát eddig az olaszországi Cividaléből (Friaul) ismerem (6. kép 10). Ez teljes mértékben megegyezik a tiszafüredi és vasasszonyfai darabokkal (6. kép 4-7). Ismerve hát a fellelhető párhuzamok helyét, ami végül is a Balkán félsziget, alighanem joggal gyanakodhatunk arra, hogy vizsgált tárgytípusunk formája is a Bizánci Birodalom területén alakult ki, és használata innen terjedt el észak felé, hasonlóan számtalan egyéb tárgytípushoz, többek között a már említett 6-7. századi T alakú és kettős madárfejes véretekhez (BÁLINT 1992, 346, 383; BÁLINT 1995, 77-78, 142). Esetünkben viszont ennek a 7. század végi elterjedésnek a fő iránya nyilvánvalóan a Kárpát-medence volt. Vizsgáljuk meg, vajon melyik bizánci tárgytípusból alakulhattak ki az állatfejekkel díszített övforgók és akasztóveretek. Ha sikerül olyan tárgyat találni, ami mind formájában, mind funkciójában közel áll övforgóinkhoz, úgy nagy valószínűséggel helyes irányba haladunk. Áttekintve a bizánci emlékanyagot, véleményem szerint ebben a tekintetben csak egyetlen tárgycsoport jöhet szóba, az ún. szíjbújtatós bizánci csatok, pontosabban ezek állatfejes típusai (7-8. kép), elsősorban a Kárpát-medencében honos Pápaés a Gátér-típus. Ezeket a csatokat nők és férfiak egyaránt az övről lelógó tarsoly vagy kés függesztőszíján viselték. Az övön használatban lévő és így a felcsatolt szíj által takart csatok külső megjelenésükben egyébiránt igen hasonlítottak a felszerelt és a rajtuk átbújtatott függesztőszíj által részben eltakart állatfejes övforgókhoz (12. kép). Az állatfejes övforgókhoz és akasztóveretekhez formailag hozzákapcsolható állatfejes szíjbújtatós bizánci csatok elsősorban a Dunántúl délnyugati sávjában és a Tisza két partján terjedtek el (15. kép 2). A Dunántúl esetében előkerülési helyük — amely egyben a régészetileg is megfogható pannóniai késő antik eredetű lakosság településterületével látszik egybeesni (KISS 1965; KISS 1967; KISS 1968) — SZÜTte kikerüli az állatfejes övforgók lelőhelyeit. Nem kizárt persze hogy az állatfejes övforgók és akasztóveretek formai kialakulására más bizánci eredetű tárgyak is hatással voltak, így pl. a madárfejes csüngők csoportja (GARAM 1990), ám ezek teljesen más célú, ékszerként való használata e párhuzam megítélésében óvatosságra kell hogy intsen bennünket! A szíjbújtatós bizánci csatokkal és ezen belül az állatfejes (Pápa- és Gátér-típus), valamint az állatalakos csatokkal Syna Uenze foglalkozott (UENZE 1966). Összeállításából kiderül, hogy ezek az állalfejekkel vagy állatalakokkal díszített csatok csak a Kárpát-medencében, illetve annak környékén lelhetők fel (16. kép 2), tehát a szíjbújtatós bizánci 3 Bálint Csanád gyűjtését kiegészíthetjük a Budapest-Szőlő utcai, 1964-ben feltárt 3. sír két darab, ugyancsak stilizált madáiféjeket mintázó véreiéivel (PARRAGI1984, 8.kép, 44.kép 7-8; NAGY1993, VIII. t. 4, 6; MARTIN 1996, Abb. 6. 2).