A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 4. (Szeged, 1998)
A KELET-EURÓPAI STEPPE ÉS A KÁRPÁT-MEDENCE TÖRTÉNETI KAPCSOLATAI AZ 5-12. SZÁZADBAN - NAGY Margit: Ornamenta Avarica I. Az avar kori ornamentika geometrikus elemei
IagokbÓl (36. kép 3-4) (HOLMQVIST 1939, 8. csoport, 43, Abb. 20). A ferde tengelyű fonatok a viszonylag ritka díszítések közé tartoznak (36. kép 5; 43. kép 8). Kettős csavart fonat (Achterschlaufenmuster) (43. kép 5) a neve az egyik leggyakoribb szíjvégdíszítésnek, mely avar környezetben csak vésett és poncolt kivitelben fordul elő, préselt változatot nem találtam (37. kép 1-7) (HOLMQVIST 1939, 23. csoport, 59-60, Abb. 76). A perecforma hurkok (Brezelmuster), más néven takácshurkok (43. kép 10) gyakori minták avar tárgyakon. A Békés megyéből előkerült szíjvégen (38. kép 5) lévő minta, a kunszentmártoni ötvössír félkész öweretének (38. kép 1) és a káptalantóti 1. sír ezüstcsatjának és veretének (38. kép 2-3) változata nagyfokú egyezést mutat a bawiti kopt kolostor falfestményein látható hurokmintákkal (HOLMQVIST 1939, 34-35, Abb. 5, 32. csoport, 66, Abb. 99). A szívformájú ornamensek összefüggése az aquitániai diagonálfonattal nyilvánvaló. Az avar geometrikus minták csoportosítását végül a Herakles-csomók különféle formáival zárom (43. kép 11 A-D; HQLMQVIST 1939, 33. csoport, 66-67, Abb. 100). 6 A Herakles-csomó alapján ugyanis felismerhetők még az értelmetlennek tűnő fonatrészletek is. Egyik formájából a halimbai kisszíjvég mintája is megfejthető (38. kép B, 9). Általában érdemes figyelni a kiemelt fonatrészletekre, a hasonlóság a veszkényi szíjelosztó fonatkereszteződése (5. kép 2b) és a budakalászi vereten ábrázolt fonatrészlet (38. kép 10) között szembetűnő. Bizonyára mindkettő a közös eredetre, a Herakles-csomó pars pro toto-ként kiemelt részletére vezethető vissza. A fonatminták eredetéről számos nézet látott napvilágot, mivel megjelenésük a kora középkori germán művészetben jelentős változást hozott (késő római, orientális-keleti, kopt stb.). A fonatminták az avar díszítőművészetben is fontos szerepet játszottak: már korábban kitűnt, hogy a zoomorfizált változatokkal szemben időbeli és kompozíciós prioritást élveznek (NAGY 1992, 37). Összefoglalva a véleményeket: a kutatás ma már megegyezik abban, hogy a fonatornamentika is bizánci-antik eredetű és nagyjából egyidőben jelent meg az északi germánoknál a Skandináv-félszigeten, a felső-itáliai langobardoknál és a Rajna-vidék frank-alemann területén (ROTH 1986, 139-140). A fonatminták új, ravennai stílusú megjelenését Günther Haseloff a római San Clemente-templom szentélyrekesztő rácsának személynévfelirata alapján 533-535 közé keltezte (HASELOFF I98i, II, 596). A pannóniai langobard fibulák fonatmintás díszítéséből kitűnik, hogy a langobardok már Pannoniában, bizonyosan 568 előtt megismerték a mediterrán fonatornamentikát (Szentendre 56. sír fibulapár láblemeze és a Várpalota 19. - Kápolnásnyék 1. sír fibulacsoport: BÓNA 1993,137-138). Túlzott egyszerűsítés lenne ezek után kijelenteni, hogy az avarok a pannóniai langobardoktól vették át a fonatmintákat, az avar ornamentikában ennél sokkal több variáns létezik. A 6. század közepe előtt a gepida ötvösség, eddigi tudásunk szerint, nem használta a fonatornamentikát. Megvizsgálandó kérdés, hogy az avarok fonatornamentikájában van-e keleti, ázsiai eredetű réteg, vagy megegyezik a késő antik - bizánci, keleti mediterrán ornamentikával. Utóbbi lehetőségre utal, hogy a Holmqvist által felállított bizánci csoportok többsége megtalálható avar területen. A bonyolult kérdéskör tehát további kutatást igényel. Azonban teljesen világos, hogy a jelentős számú antik-bizánci motívum előfordulása — ráadásul a jelenleg érvényes kronológia szerint az avar uralom minden időszakában, minden vidékén — aligha lehet véletlen. Nem nyugtathatjuk meg magunkat azzal, hogy a jelenség időszakos be- és áttelepítésekkel, bizánci, germán vagy itáliai lakosság megjelenésével magyarázható, ahogyan a Keszthely-kultúra vagy Dél-Dunántúl vonatkozásában tesszük. Ez a hatás sokkal jelentősebb, mondhatni áthatja az egész avar kori „műveltséget". Bernhard Salin, az ornamentikakutatás legnagyobb alakja 1904-ben megjelent munkájában így írt az avar öntött övgarnitúrák művészetéről: „Das Volk, welches diese eigenartige Ornamentik ausgebildet hat, gleichviel welches es gewesen, unter einer starken Einwirkung der antiken Kultur gestanden, ist ausser Zweifel und ob schon ich keine Gelegenheit gehabt die Sache zu untersuchen, 6 Az avar fona toknak a Herakles-csomókkal való összefüggéséről B0TT1976, 268-272.