A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 4. (Szeged, 1998)

A KELET-EURÓPAI STEPPE ÉS A KÁRPÁT-MEDENCE TÖRTÉNETI KAPCSOLATAI AZ 5-12. SZÁZADBAN - NAGY Margit: Ornamenta Avarica I. Az avar kori ornamentika geometrikus elemei

az ékszerek felületét a geometrikus öntött minták borították, a frízminták és az állatalakok mindig az ékszerek szélein találhatók (1. kép 1-3). A pannóniai langobardoknál ment végbe az a folyamat, melynek során az I. stílusú állatalakok kitöltik az ékszerek teljes felületét, a fej-, kengyel- és a láblemez díszítését adják (BÓNA 1993, 138-139), a sorminták poncolás vagy niellóberakás formájában a szélekre szorultak. Ezt a tendenciát a gepidáknál nem tudjuk regisztrálni — a sírrablás miatt az ékszerkészletnek csak töredékét ismerjük —, de a szentes-nagyhegyi 77. sír fibulájának kengyelét díszítő, a tárgy hiányában ma már nem tanulmányozható állatalakos minta (BÓNA 1974, 46, 12. rajzot vö. NAGY 1997, 21. kép 1) jelzi, hogy az I. állatstílus saját, gepida feldolgozása is létezett. A gepida ékszerek díszítésében egyébként megfigyelhető a tisztán növényi motívumokra és a geometrikus mintákra való áttérés; a fibulák és csatok szélein lévő madárfejek eltűnnek. Csak a sasfejes csatoknál maradt meg a madárfej, de a csatlemez közepén — a keleti gót csatokhoz hasonlóan —, megjelent a kereszt. Ornamentikái értelemben az avar kori fémművességet valóban inkább a geometrikus tendenciájú gepida díszítőművészet folytatásának lehetne tekinteni (FETTICH 1951, 41-55),

2 semmint a változatos állatfigurákat, önálló kompozíciókat kidolgozó pannóniai langobard művészetnek. Néhány, régebbi és újabban megismert (Zamárdi-Réti földek dűlő, Kölked-Feketekapu-B, Budakalász, Duna-part) avar kori kompozíció azonban mutatja, hogy ezt a kérdést ma még kevésbé lehet egyetlen válasszal, egyértelműen lezárni. A Dunántúlon több műhely működött a 6. század végén és a 7. században, ahol bonyolultabb, önálló ornamentikái stílusú kompozíciókat is meg tudtak tervezni. A Jankovich-aranyak csatja és szíjvége biztosan avar kori műhely terméke, kompozíciós szempontból inkább az itáliai langobard alkotásokhoz áll közel. Sőt a stílus változásából megállapítható, hogy a csatot korábban öntötték, a kissé fejlettebb stádiumot képviselő szíjvéget később (NAGY 1992, 37-38). Térjünk vissza az avar kor közvetlen helyi előzményeihez! A szimmetrikus akantuszindát a római provinciákba települt germánok alkalmazták (1. kép 3, 3c), de Erdélyben (1. kép 2-2a) és a Tisza-vidéken is használták (3. kép 1-la). Az akantuszindás változatokból Kiss Attila állított össze egy sorozatot (Kiss 1993, Abb. il). Az öntött díszek között jellegzetes, elsősorban a gepidáknál előforduló díszítőmotívum a kis méretű S alakú spirálinda (1. kép 1- la; 2. kép 2, 2b; 3. kép 1, lb; 4. kép 1, lb; 4. kép 3, 3b). Az öntött díszek közé sorolható a folyamatos indadísz (1. kép 2, 2d). Az antik motívumok közül a gepida mesterek igen gyakran faragták ki vagy poncolták a futóspirál vagy „futókutya" „szerkesztési" változatát: két kört átlós érintő köt össze.

3 A szentes-nagyhegyi 15. sír sasfejes csatján plasztikus formában (2. kép 1-la, középső sor) és még ennél is egyszerűbb változatban, korong-vonal mintaként (2. kép le), melyet egy szentes-kökényzugi aranyozott ezüstfibula fejlemezén is láthatunk (4. kép 3, 3c). A Tisza-vidéki sasos csatok öntött díszítőmotívumai között minden darabon megtalálható a keresztben rovátkolt lécminta (2. kép la, alsó sor), melyet többek között a gyulai csat lemezének a karika felé eső szélén (2. kép 2) és a szentes-berekháti 274. sír fibulájának fejlemezén is alkalmaztak (3. kép 2, 2c). Említésre méltó, hogy a keresztben rovátkolt lécminta préselt változatát avar kori tárgyakon is használták, pl. aranyozott boglárokon (38. kép 13-14). A késő római ékszerek kedvelt geometrikus díszítését, az ékvésést (ékvágást) a bemutatott példák közül a hódmezővásárhely-sóshalmi aranyozott ezüst csatlemez közepén találjuk meg (4. kép 2,2c). Rombuszformára kiegészítve, belső osztással a gepida, frank, keleti gót stb. fibulák láblemezének kedvelt mintája (3. kép 2, 2a) (Kiss 1993,65, Abb. 14). A niellóberakás az ezüsttárgyak díszítésére szolgált: az ékszerek szélén lévő, mindig ezüst alapszínbe ágyazott sormintákat hangsúlyozták vele. Az 5-6. században a leggyakoribb a párhuzamos sorokban futó háromszögekből álló farkasfogminta (1. kép 1-2; 2. kép 1, lb, 2,2c; 3. kép 1, le). A tárcsasort és rombuszsort (1. kép 3-3a), a félköríves mélyítésekből kialakított hullámszalagmintát (1. kép 3b), az összekötött félkörívekből álló kötélfonalváltozatot (1. kép 3, 3í) az igényesebb ékszereken találjuk. Klasszikus niellóberakásos kötélfonatmintával keretezték a sóshalmi csatlemez ékvéséses díszítésű mezőjét (4. kép 2, 2b). Farkasfogminta és fogrovatfríz díszíti egy szentes-berekháti ezüstveret alapszínben hagyott felületét (csak a mélyített részeket aranyozták) (4. kép 4, 4a-b). A niellóberakásos sormintákat már a germánok is gyakran helyettesítették véséssel vagy ponco2 A gepida elméletek összefoglalása: Kiss 1992,41-50. 3 Salin ezt a futóspirál dégénérait formájának nevezte.