A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 4. (Szeged, 1998)
FISCHL Klára: Klárafalva-Hajdova bronzkori telltelepülése II.
fiatalabb szakaszában. Nagyméretű tárolóedénynek azonban léteznie kellett az idősebb településeken is, de ezek típusaira kevés az adat. Feltehető az is, hogy csak a fiatal szakaszban lett kedvelt a hármas testtagolású forma, míg korábban más, még pontosan nem körvonalazható formájú edényeket használtak e célra. Ellentmondani látszik ennek, hogy az általában a hármas tagolású forma alsó és középső részének találkozásához rekonstruált, ujjbenyomással tagolt bordadísz jelenléte azonban általánosan jellemző a szintek anyagára (60. kép 2), bár itt egyértelműen nem állíthatjuk e díszítés és forma kizárólagos kapcsolatát. A vízszintesen kihajló peremeknek ferde és sugárirányú kannelúrázása, illetve ezeknek más ékítményekkel való variációja a D ház szintjével bezárólag a felső rétegekre jellemző, vagyis fiatal jelenség. A síkozáshoz hasonló peremtöredékek (32. kép 17, 33. kép 6, 51. kép 6) gödrökből kerültek elő, így ezek datáló értékkel nem bírnak, bár a 10. és 12. gödrök egyaránt a legfiatalabb jelenségei a telepnek, azonban számos réteget átvágnak, így bennük a leletanyag keveredése feltételezhető. 41 A hármas tagolású edények nyakának, külső oldalán megjelenő körbefutó kannelúra és más dísz szintén a D ház szintjével bezárólag található meg. 42 Tovább módosítja a képel, ha a tölcséres nyaktöredékek eloszlási diagrammját rávetítjük a biztosan hármas testtagolású edényekhez tartozó töredékekdiagrammjára (59. kép 2). Amennyiben elfogadjuk azt a megállapítást, hogy ezek a tölcséres nyaktöredékek társulhattak a tárgyalt testkialakítási módhoz, úgy e tárolőedénytípus eloszlása egységesebbnek tűnik a szintek viszonylatában, noha így is csökkenő tendenciát mulat az alsóbb szintek irányába. Azonban az sem kizárható, hogy a tölcséres nyakkialakítás más testfclépítésű edényekhez is társulhal. Érdemes itt még ennek az edénytípusnak a formájára kitérni. Ez a hármas tagolás figyelhető meg a 2. és 3. típusú korsókon is, vagyis általános jellegzetessége a Perjámos-kultúrának. A díszítést a váll és a has hordozza, mely tulajdonképpen egy vízszintes és egy függőleges osztóminta variációja. Jellemző azonban, hogy a váll és a nyak között egy csonka kúpos elem foglal helyet (2. korsótípus és tárolóedény). E szempontból a 3. korsótípus nyakkiképzése inkább az 1. korsótípussal mutat rokonságot, de a test profiláltsága miatt a szilvamagszájú variánsra is jellemző a hármas tagolás. A legnagyobb variabilitást a has díszítése mutatja, ahol megjelenik a kultúra késői életében a más anyagi műveltségek formakincséből átvett spirálbütyök és turbántekercsminta. Ez megfigyelhető a kis- (korsó) és nagyméretű (tárolóedény) edényeken is. A tagolt testfelépítés mellett párhuzamosan létezik a törés nélküli 1. korsóforma is. Esetleg kronológiai támpontul szolgálhat az a megfigyelés, miszerint a hármas tagolású, nagyméretű tárolóedény, a 2. és 3. korsóforma testfelépítésében azonosságokat vélünk felfedezni, vagyis utal arra a fentebbi megjegyzésre, hogy csak a kultúra életének fiatalabb szakaszában részesítették volna előnyben ezt a testkiképzési formát. Ezzel szemben egy bizonyos méreten felül sokkal praktikusabbnak tűnik több külön részből elkészíteni az edényt és ezeket összedolgozni, mely gyakorlati ok minden kronológiai érvvel szembeszállhat. Szintén a temetők anyagából kiindulva rekonstruált jellegzetes, éles vállvonalú tálforma (1. táltípus) meglepően kis százalékos arányban fordul elő (58. kép 1), ami azért is érdekes, mert a Móraféle anyag feldolgozása során 43 is feltűnő volt a tálak hiánya. A lekerekített vállú korai tálforma hiányzik a lelctanyagból. Mint már említettük, az 1. korsótípus jelenléte a teljes rétegsorban megfigyelhető (59. kép 1). Ezáltal újabb adatot nyertünk arra nézve, hogy ez a kerámiaforma a későinek tartott barokkos szájú és rombikus peremkiképzésű típusvariánsok mellett egyidejűleg használatban marad. Ansa lunata fülkiképzést már a G ház szintjéről ismerünk, de ezt nem köthetjük össze egyértelműen az ún. barokkos - 2. korsótípus meglétével, mint arra fentebb utaltunk. A biztosan 2. korsótípushoz sorolható töredékek első megjelenése a G és H ház falától K-re levő egység. A 3. korsótípus szintén megjelenik a G ház szintjén, de a töredékek túlnyomó része fiatal gödrökből és a felső, ásónyomként különtartott anyagból származik. Az 1. csuportípus legkorábbi megjelenése Pcrjámoson a kultúra késői fázisához átvezető anyagban (SOROCEANU 1991, 103), illetve a szőregi temetőben (Szőreg 3-4 kontextusban) figyelhető meg, 41 Ld.3S.j.f 42 E díszítés kései voltára Soroceanu is felhívja a figyelmet (SOROCEANU 1991, 55). 43 Móra Ferenc feltehetően nem vágta át az egész rétegsort, csak a felsőbb rétegeket bolygatta meg. Eire utal egy 1931-es szemtanú elmondása, miszerint Móra 1 méter széles árkokkal dolgozott, és csak ha sírra bukkant, akkor szélesítette ki az árkot (MFMRégAd 950-84).