A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)

NAGY Margit: Szentes és környéke az 1-6. században. Történeti vázlat és régészeti lelőhelykataszter

A Körös-parttól délre Szentes-Nagyhegyről, Szentes-Kajánról, Szentes-Rákóczi utcából és Szentes-Berekhátról ismerjük a 4. századi lakosság nyomait.

25 Az egyetlen, ásatásról előkerült késői telepnyomot ez ideig csupán Berekhátról tarthatjuk számon. Csallány Dezső a gepida temetőtől keletre két hulladékgödröt talált, melyekben késő szarmata kori cseréptöredékek, nagyméretű, besimított díszű edény és két, vasból kovácsolt mécsestartó került elő (CSALLANY 1941; KŐHEGYI 1969) (9. kép 2-3). A gödrök közelében bizonyára házak is lehettek, melyekben az eredetileg felfüggeszthető mécseseket használták. A Tisza-vidéki telepásatások során feltárt, téglalap vagy négyszög alaprajzú, kissé földbe mélyített padlójú szarmata házak belső berendezésére szinte egyáltalán nincs adat. A berekháti vas mécsestartók alapján várható, hogy a Szentes környéki telepkutatások sok új eredménnyel gazdagítják majd a korszak településeiről alkotott korábbi képet. 1. kép: A szentes-zalotai 4. századi temető lelőhelye ( a KJM Adattárában őrzött térképvázlat nyomán) Abb. 1: Der Fundort des Gräberfeldes von Szentes-Zalota aus dem 4. Jahrhundert (nach dem in der Datei des Koszta-József-Museums aufbewahrten Planentwurf) NÉPVÁNDORLÁS KOR A hunok A kelet-európai barbár népek nagy vándorlását a 4. század utolsó harmadában a hunok előrenyomulása indította meg. A rendkívüli gyorsasággal mozgó nomád nép Nyugat- és Közép-Ázsiából váratlanul az Azovi-tenger partvidékén tűnt fel. A Kaukázus és a Don között csakhamar nagy erővel támadó hunok kimozdították szállásterületeikről az iráni eredetű alánokat, akiknek egy része a félelmetes ellenség elől nyugat felé özönlött. A szállásterületükön maradt alánok hun szövetségbe kerülve — s valószínűleg a hunok megbízásából — megtámadták a Fekete-tenger északi partvidékén és a mai Ukrajna területén fekvő gót birodalmat, melynek soknemzetiségű lakossága ugyancsak a római birodalom tartományai felé menekült (Ammianus Marcellinus: Rerum Gestarum XXI, 3, XXXI, 13; Iordanes: Getica XXIV, XXVIIXXVIII; Zosimos: Nea história IV, 11-20; VÁRADY 1961, 225-232; MÓCSY 1975, 177-188). A barbár népek korábbi, limes menti támadásainak hátterében is hasonló népmozgások rejlettek: egy-egy terjeszkedő, erős nép első támadása a szomszédos népek egész sorát mozdította ki, akik a kisebb veszteség érdekében az ellenállás helyett kitértek a támadók elől és a nagyobb biztonságot jelentő római provinciákban kerestek menedéket. Az alföldi szarmaták a 4. század végén néhányszor 25 Szentes-Nagyhegy és Szentes-Rákóczi u. (PÁRDUCZ 1959, 396, 128. és a 131-132. sz.), Szentes-Kaján (PÁRDUCZ 1950, 20-21), Szentes-Berekhát (PÁRDUCZ 1950,124. t. 2). A 4. századi érmek: Szentes-Rákóczi u. 87. (KERÉNYI1956,18,171-172,178-179. sz.), a bökénymindszenti leletek közt előkerült I. Constans érem. (MNM 1881. évi Eremtári napló, 238).