A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)

SZALONTAI Csaba: Gli avari. Un popolo d'Europa

sírjában nem találunk lócsontokat, akiknél a leletanyag kiemelkedő gazdagsága ezt mintegy kötelezővé tenné. Korábban erre nemigen kerestek magyarázatot, pedig könynyen elképzelhető az, hogy a társadalom elsőszámú vezetői már olyan gazdagok voltak, hogy helyváltoztatáskor sem ültek lóra, hanem például hordszéken vitték őket (lehetséges, hogy a kunbábonyi „kagán" sírjában talált „saroglya" is inkább a hordszékre hasonlított, mintsem a túlvilági útra szánt díszes kerevetre). Az olvasó és a recenzens örömére a fotók között helyet kapott a gyenesdiási 64. sír fejszerszámzatának rekonstrukciója is. Bárdos Edittől rövid összefoglalót kapunk az eddigi legnagyobb és talán leggazdagabb kárpát-medencei avar kori temető különböző korszakaiból előkerült leleteiről, jellegzetességeiről („A zamárdi temető"). A közel 5000 fősre kalkulált sírmező méltán áll a szakmai érdeklődés középpontjában. Használata az avar kor egészén végighúzódik, és leletei között megtalálható minden olyan tárgy, amely azokról a területekről származik, amelyekkel valaha kapcsolata volt az avarságnak. A sírok langobard, bajor, bizánci, alemann díszei és ékszerei, jól érzékeltetik az avar tárgyi kultúra sokszínűségét. Az itt bemutatott tárgyak is jól bizonyítják a temető iránti felfokozott érdeklődést, és csak tovább fokozzák az érdeklődő szakember kíváncsiságát. Az eddig publikált leletek is okoztak már jőnéhány meglepetést, és kíváncsian várjuk mit rejt még magában a föld, illetve mi rejtőzhet a múzeumi dobozokban? Szerencsére a Szerző jó képválogatásának köszönhetően ismét sok érdekességgel ismerkedhettünk meg, köztük olyan leletekkel is, amelyek csak a legritkább esetben fordulnak elő a Kárpát-medence más avar kori temetőiben. A beválogatott fotók között szerepel egy kakukktojás: vajon a szigetszentmiklós-hárosi fülbevaló miért került éppen ehhez a dolgozathoz? Müller Róberttől a Kárpát-medence kora középkori történetének egyik legérdekesebb és legtöbb vitát kiváltó témájáról olvashatunk („A Keszthely-kultúra"). A Balaton környékén egy sajátos kulturális/etnikai képződmény, a Keszthely-kultúra alakult ki, ugyanis az itt élő késő antik keresztény népességnek a népvándorlás kor viharait túlélve mindvégig sikerült megőriznie önállóságát, folytonosságát és kulturális különállását. 7 A mintegy 400 km-nyi területen élő népesség az avar uralom alatt is szoros kapcsolatban állt Bizánccal és Itáliával egyaránt. Ez idő alatt is megtartották viszonylagos elszigeteltségüket, és az avarok betelepülése is valószínűleg csak a 7. század közepétől figyelhető meg. A régió avar katonai rétegének temetkezési helye a napjainkban feltárt gyenesdiási sírmező lehetett. A két nép együttélése egyben azt is jelentette, hogy megszakadtak az itteni közösség korábbi kapcsolatai és az elszigetelődött keresztény népesség viselete egyre több avar vonással gazdagodott. A korszak és a régió két alapékszere a stílustű és a kosaras fülbevaló, a késő avar korban pedig a kígyófejes karperec. A kaganátus bukásával kezdődő újabb divategységesülés (frank-karoling divat) azt jelzi, hogy ekkorra megtörtént a korábbi népesség teljes kulturális és valószínűleg etnikai asszimilációja is. A dolgozat jól válogatott képanyaga szépen bizonyítja, hogy a helyi népesség anyagi kultúrája nagymértékben különbözött a környezetétől. Talán a fenékpusztai 8. sír hegyikristály dísz alatti bizánci lenyomattal díszített korongfibulája már csak a látvány miatt is megérdemelt volna egy nagyobb méretű nagyítást. A Keszthely-kultúra jellegzetes leleteiként említett tárgyak között egyedül a kígyófejes karperecről nincs kép, ugyanakkor szerencsés, hogy a tanulmányhoz mellékelt térképen külön kiemelve szerepelnek a Balaton és környékének Keszthely-kultúrás lelőhelyei. Annak ellenére, hogy nagyszámú hazai és külföldi kutató foglalkozik az avarság történetével, és — legalábbis a kora középkor hazai kutatásában — kicsit túl is reprezentált az avar korszak, még napjainkban sem mondhatjuk el, hogy a legfontosabb alapvetések, alapkérdések tisztázottak leimének. így például máig nem világos, hogy mi lett az avar népesség sorsa a kaganátus bukását követő évtizedekben, találtak-e itt avar népcsoportokat a honfoglaló magyarok. De több más vitatott kérdés mellett az sem egyértelmű, hogy a mintegy 250 évnyi kárpát-medencei történelmük során hány hullámban érkeztek a avarok, illetve azok a népek, amelyek az avar kaganátus folyamatosságát biztosították. Erre a kérdésre kereste a választ az utóbbi években Madaras László, és jelen kötetben „A késő avar korszak" című dolgozatában összefoglalta a témával kapcsolatos kutatásait. A Szerző abból indul ki, hogy a klasszikus késő avar (griffes-indás) kultúra majd minden eleme (inda, griff, széleskarú íj, öntött veretek, dinnyemag alakú gyöngy, üvegbetétes boglárok) megtalálható már a Tótipuszta-Igar-körben is. Erre alapozva arra a következtetésre jutott, hogy csak két beköltözési hullám lehetett, szemben a mások által vallott három fázisban történt betelepüléssel. A Szerző maga is tisztában van azzal, hogy a kérdés még korántsem eldöntött. Mi itt csak annyi megjegyzést kívánunk fűzni ehhez, hogy véleményünk szerint jelenleg még mindig sokkal több a különbség a Tótipuszta-Igar-kör és a klasszikus griffes-indás kultúra között, mint a fentebb felsorolt azonosság. A Szerző javaslatot tesz egy új fogalom bevezetésére, illetve egy régebbi terminológia átértelmezésére: a késő avar fémművesség ún. nagyszentmiklósi körként emlegetett csoportjába nemcsak a vésett-poncolt technikájú ötvöstermékeket sorolná, hanem az elnevezést kiterjesztené az egész öntött — vagyis a klasszikus griffes-indás — hagyatékra is. A Horváth Tibor által bevezetett fogalom azonban elsősorban mégiscsak olyan motívumkincsekre vonatkozik, amelyeket korántsem tekinthetünk általánosnak a késő avar díszítőművészetben, sokkal inkább egy szűkebb leletkör egyik közös jellemvonásának.