A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)

VÁLYI Katalin: Árpád-kori harangöntő gödör és bronzolvasztó kemencék a szeri monostor udvarán

nicht vor (Abb. 14. 5). Hier war es nicht mehr nötig, die Form auszubrennen, darum brauchte man auch nicht, einen Brennofen zu bauen. Das bedeutet so viel, daß die Glocke in dieser Grube nicht mehr mit Wachsausschmelzverfahren gegossen wurde. Im Laufe des Verfahrens, als eine tönerne Pseudoglocke angewandt wurde, wurde die Form nicht ausgebrannt, sondern durch fortdauernd brennende Holzkohle getrocknet. Schließlich wurde der Mantel außen mit Eisenbändern abgebunden, und nach der völligen Austrocknung mit Winde aufgehoben. Die tönerne Pseudoglocke wurde weggeschafft, der Mantel auf den Grund genau zurückgetan und festgemacht (KOVÁCS 1919. 123-139). Die am Rand der Gießgrube von Visegrád gefundenen Pfostenlöcher, von denen auch der Ausgräber annahm, daß sie zu einem, auch die zur Bewegung der Form dienenden Winden haltenden Gebäude gehörten, sind wichtige Beweise dieses Arbeitsvorganges (SZŐKE 1982). Auch in Nagyszeben (Hermannstadt, Sibiu, Romania) wurde eine, ebenfalls aus dem 14. Jahrhundert stammende Glockengießgrube ähnlicher Konstruktion erschlossen (Ausgrabung von Petre Munteanu Besliu. Den Grundriß konnte ich mir in der Ausstellung des Brukkenthal-Museums zu Nagyszeben ansehen.). Vom 14. Jahrhundert an konnten also die Glocken auch im 15. und 16. Jahrhundert, d.h. zur Blütezeit der Glockengießerei schon mit der zuletzt behandelten Methode gefertigt werden. Die sich veränderte Gußtechnik widerspiegeln aber auch die bedeutend kleineren Gegenstände. Während die Formung der noch mit Wachsausschmelzverfahrcn erzeugten Metallgefäße früher mit der der frühen Glocken völlig übereinstimmte (THEOPHILUS 142-143), ist die Gußnaht auf fast allen, zwischen 1300 und 1600 hergestellten Bronzegefäßen zu beobachten, was die Folge der sich veränderten Technologie ist, d.h. die des, wegen der Formung des zu erzeugenden Gegenstandes aus Ton aus zwei Teilen bestehenden Mantels (DRESCHER é. n., 158). Im Anhang wird der Restaurierungsvorgang der Glockengußform von Lucia McQuirk-Glattfelder (Budapest, Archäologisches Institut der Ungarischen Akademie der Wissenschaften) behandelt. Übersetzt von Katalin H. SIMON Vályi Katalin Móra Ferenc Múzeum 6720 Szeged Roosevelt tér 1-3. FÜGGELÉK. A SZERI HARANGÖNTŐ FORMA RESTAURÁLÁSA MCQUIRKNÉ GLATTFELDER Lucia A harangöntőforma restaurálása 1995 szeptemberében kezdődött az MTA Régészeti Intézetének restaurátorműhelyében. A forma töredékei dobozokban elhelyezve, zacskókba vagy rétegesen csomagolva, szennyezett állapotban kerültek a kezembe. Már az első szemrevételezéskor kitűnt a töredékek eltérő vastagsága, színe, megtartása és jellege. A töredékek között legnagyobb számban a kívül vörös, egyenetlen felületű, belül fekete, hol lepusztult, hol fémszemcsékkel tarkított, sima felületű darabok fordultak elő. A töredékek második csoportját a kívül-belül fekete, lemezes szétesésre hajlamos, mállékony darabok képezték, míg a harmadik csoportba a többrétegű, helyenként sárga, helyenként szürke színű tapasztástöredékek tartoztak. A darabok száma 2000-en felül volt. A töredékek állagának eltérő minősége eltérő tisztítási és konzerválási technikák alkalmazását igényelte. A jó megtartású töredékek tisztítása vízzel, átitatása Plextol vizes oldatával történt. A föld-puhaságú, fekete, lemezes szétválásra hajlamos töredékeket és többrétegű tapasztásdarabokat szárazon, mechanikus módszerekkel tisztítottam meg, majd Wacker Steinfestiger OH-val impregnáltam. A töredékek száradása, a kovasav etilészteres kezelés esetében a gélesedés lezajlása után kezdődött el a darabok válogatása. Rövid időn belül elkülöníthetővé váltak a köpeny, a belső mag, a korona és a legkülső tapasztási réteghez tartozó töredékek, hiszen ezek színben, szilárdságban és vastagságban is nagyon eltérőek voltak egymástól. A töredékek között voltak olyanok, melyek vastagsága elérte a 15-20 cm-t is — ezek a belső mag aljához tartoztak. Először a köpeny töredékeit kezdtem el összeilleszteni PVB (polivinil-butirál) műanyagragasztóval. A munka előrehaladtával a felületek súlya egyre nőtt, a darabok egyre mozdíthatatlanabbá váltak. Mivel a köpeny felső (a harang válla körüli) része körben hiánytalanul megmaradt, ezért a kiegészítést innen kezdtem meg, úgy, hogy a már kiegészített, nagyobb felülethez lépésről-lépésre hozzáillesztettem az összeragasztott kisebb egységeket, kipótoltam a hiányokat. A kiegészítést oxidfestékkel színezett