A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)

VÁLYI Katalin: Árpád-kori harangöntő gödör és bronzolvasztó kemencék a szeri monostor udvarán

gipsszel végeztem. Az öntőforma köpenyének derekához érve. a már túl magasra nőtt formát az asztalról le kellett helyezni egy laticel-ágyból és farostlemezből a földön kialakított alapzatra. Ez megkímélte a forma tetejét a forgatás, mozgatás veszélyeitől. így haladtam tovább a peremtöredékek beillesztésével a (fordítva a földön álló) forma alja felé. A köpeny felépítése után láthatóvá vált, hogy annak a korona felőli végét, a formázás egy munkafázisában lezárták, lesimították, és hogy a belsején (a harang válla fölött) két borda futott körbe. A köpeny alsó szélétől (pontosabban a forma talpazatának aljától) 32 cm-re feljebb szintén egy borda nyomai láthatók, melyre bizonyítékul azonban csak 4 összeillő töredék szolgál. Míg ezek, a harang díszítését jelentő bordák a köpeny belsején bemélyedő, negatív formában jelentkeztek, addig a köpeny alsó szélétől 7 cmre egy kiemelkedő borda fut körbe. Ez utóbbi nem dekorációként, hanem, mint az később bebizonyosodott, a belső mag pontos illeszkedését szolgálta. így maga a fémharang csak e felett a borda felett kezdődhetett. A korona töredékeiből csak kisebb-nagyobb felületeket lehetett összeilleszteni. Az ívelt fülnegatívok töredékeit egy tapasztásréteg fogta össze. Olyan töredékek is találhatóak, melyek levegő-, illetve öntőnyílás darabjainak tűnnek, közülük kettő esetében a nyílást valamikor egy cserépdarabbal tapasztották be, ami ma is jól látható. Az egyik töredéken jól megfigyelhető a függesztőkarika és az egyik fül találkozási pontja. A korona alsó részéből, amely a köpennyel találkozott, sajnos semmi sem maradt meg. Az öntőforma magjából különböző vastagságú, színű és állagú töredékek maradtak meg. A mag legvastagabb, alsó részén szépen megfigyelhető annak készítési technikája. Kívül egy vékony, 1 cm-es réteg látható, majd befelé, a mag aljának közepe felé haladva újabb és újabb tapasztási rétegek következnek. E rétegek az idők folyamán elváltak egymástól, ezért a restaurálás folyamán ugyanígy, rétegről-rétegre kellett őket egymáshoz illeszteni. A mag felmenő részéből csak kisebb-nagyobb felületeket lehetett összeilleszteni, főleg a jobban kiégett töredékekből. Sajnos a mag többi része annyira sérült, mállott és lemezesen szétesett volt, hogy ezek összeillesztése nem sikerült. Mind a harang palástját fedő köpenyt, mind a koronát beborította egy vékony, de több rétegből álló tapasztás, amely hol sárga, hol szürke színt mutatott. Sajnos ennek a töredékeit sem lehetett maradéktalanul összeilleszteni, csupán nagyobb felületeket, de ezek így is fontos készítéstechnikai adatokat szolgáltatnak. Jól megfigyelhetők rajtuk a vízszintes és függőleges abroncslenyomatok, amelyekkel a köpenyt beborították, majd ezeket ismét agyagtapasztással vontak be. A leletanyagban vörösesbarna, szálas természetű maradványokat is találtam, melyek mikroszkopikus vizsgálata kovácsoltvas korróziós maradványaira vagy ezek pszeudomorf alakjára utalhat. Végezetül megemlítem, hogy a harang feliratozására utaló nyomot sajnos nem találtam. Bár a köpeny belsejének felülete erősen lepusztult, maradt rajta annyi a finom, fémmel érintkező rétegből, hogy ha lett volna felirat, annak nyoma kellett volna, hogy maradjon. Az öntőforma restaurálása 1996 februárjában fejeződött be. McQuirkné Glattfelder Lucia MTA Régészeti Intézete 1250 Budapest Úri u. 49.