A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)
VÁLYI Katalin: Árpád-kori harangöntő gödör és bronzolvasztó kemencék a szeri monostor udvarán
lus művéből ismert, a sárgaréz ötvözésére használt olvasztókemencéknek. A rostéllyal ellátott, azaz vízszintesen kettéosztott belső terű, köcsögszerűen boltozatos kemencékben a leírás szerint 4-5 tégelyt helyeztek el, a bennük megolvasztott rézhez apróra tört gálmát (cinkpátot) kevertek, majd miután az is megolvadt, a tégelyeket fogókkal kivették, és tartalmukat a földbe vájt barázdákba öntötték ki, félretéve, amíg majd felhasználásra nem kerülnek. Ebből a sárgarézből öntötték azután a medencéket, üstöket és tálakat, sőt a réz megfelelő tisztítása esetén aranyozásra is alkalmas ércet nyertek (T. 116-117). A leírásból egyértelműen kitűnik, hogy ennél a munkánál érctartalmú kőzetekből való ércolvasztásról, illetve azok ötvözéséről van szó, vagyis a cél meghatározott összetételű rézérc nyerése volt. Ezt a bizonyára egy-egy alkalommal nagyobb mennyiségben előállított nyersanyagot — hiszen a réz viszonylag magas olvadási hőfoka (1100 C°) miatt nag}' munkával nem volt gazdaságos kis mennyiséget előállítani — félretették, s később, talán nem is pont ugyanazon a helyen használták lel öntéshez. Ez magyarázata lehetne annak, hogy a visegrádi olvasztókemencében miért nem került elő öntőformatöredék. A kőzetből való ércolvasztás ellen szól viszont az a megfigyelés, hogy a visegrádi gödörből fémmaradványokat tartalmazó kődarabok sem kerültek elő (KOVALOVSZKI 1994.441: KOVALOVSZKI 1995, 232) 18 . Ennek ellenére, az olvasztókemence speciális funkciójára utal az eltérő szerkezeten túl a fémmaradványok összetétele is, ami teljesen eltérő a harang vagy keresztelőmedencék öntéséhez előállított bronzokétól egyaránt. Visegrádon a minták alacsony cinktartalma arra utal, hogy gálma helyett valamilyen más, magas antimontartalmú kőzetet használtak fel az ötvözet előállításához, aminek azonban nem sikerült a magyarázatát megtalálni. 19 A fentiektől teljesen eltérő típusú olvasztókemencék kerültek elő még évtizedekkel ezelőtt Staré Méston, egy, a településtől elkülönülő műhelykörzetben. Az itt feltárt 11 kemence egyazon szerkezetű: kerek, 1-2 méteres átmérőjű, 10-60 cm-re a földbe mélyített gödörből állottak. 20 Az egyenes vagy közepük felé enyhén lejtős aljú kemencék tapasztásának közepén kisebb-nagyobb, ugyancsak kör alakú, néha csak az altalajig, néha abba is lemélyedő gödör volt, ami körül, illetve ami fölött egyegy, átlag 60 cm-es átmérőjű és 60 cm magas, keményen átégett agyagkúp állott (egyiket a töredékekből sikerült teljesen rekonstruálni). A szerző véleménye szerint ezek a kemencék a réz és az ón újraolvasztására, azaz ötvözésére szolgáltak. Az elvégzett fémvizsgálatok is ezt látszanak alátámasztani (72,5% réz, 25,1% ón, 2,1% ólom, 0,3% egyéb elem), az általánosan használt harangbronzhoz igen közel álló eredményükkel. (HRUBY 1965. 323-331, Abb. 54. 14, Abb. 104-106, Taf. 56. 9). Elgondolkodtató azonban ezeknek a kemencéknek a Theophilus által leírt olvasztókemencéktől alapvetően eltérő szerkezete és hatalmasnak tűnő mérete is. Amint a szeri olvasztókemencék esetében láttuk, 50-60 cm-es átmérőjű kemencében 100-130 kg fém megolvasztása lehetséges! Az ennél jóval nagyobb belső terű kemencék felfűtése ebből a célból ezért indokolatlannak, sőt, gazdaságtalannak tűnik. Az utóbb ismertetett kemencék szerkezetéből következtethetően, a középen kialakított mélyedésbe tégelyt állíthattak, ami fölé kúp alakú agyagkupolát helyeztek vagy építettek. A körülötte felhalmozott fa elégetésével átizzítva a kupolát, érhették el a kupola alá helyezett nyersanyag megolvadását. Ilyen vagy hasonló olvasztási eljárásról Theophilus művéből nem értesülhetünk, viszont a későbbi szá18 Kovalovszki Júlia a visegrádi lelet feldolgozásakor helyesen azonosította az olvasztókemencét alaprajza nyomán Theophilus művének megfelelő részletével. Végső következtetéseiben mégsem mindennel érthetünk egyet. Véleménye szerint a kemencében kis, mindössze 1-2 kg közötti mennyiségben nyertek bronzot, aminek a célja kisméretű tárgyak öntése volt (KOVALOVSZKI 1995, 232, 236). A betöltésben talált fémsalaktöredékek azonban egy kb. 40 cm-es átmérőjű tégelyből származnak ami önmagában ellentmond, a kis fémmennyiség feltételezésének A megfelelően előkészített fémek olvasztásakor ráadásul nem. marad a tégely alján ilyen nagy mennyiségű salak ami ugyancsak a kemence eltérő funkciójára utal. 19 Érdekes a visegrádi minták összetételében a harangbronzokét csaknem megközelítő bronztartalom mellett az utóbbiakra jellemző mennyiségű óntartalom helyett megfigyelhető fele ón, fele antimon arány. Az ónhoz sokmindenben hasonló tulajdonságú antimon ilyen magas arányú (egyébként szokatlan) felhasználásának fizikai magyarázatát nehéz találni. Valószínű, hogy egyszerííen Visegrád földrajzi helyzete indokolja. Felső-Magyarország régóta ismert Garam-völgyi antimonit lelőhelyeitől ugyanis szinte egyenes út vezetett, idáig. Esetleg az innen származó, nem teljesen megtisztított rézérc kísérő elemeként van jelen az antimon. 20 A kemencék egykori valódi mélységét nehéz megítélni, mivel nem a korabeli járószinthez, hanem, egy, a földmunka során nyert, véletlenszerű mélységhez mérték őket.
