A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)

VÁLYI Katalin: Árpád-kori harangöntő gödör és bronzolvasztó kemencék a szeri monostor udvarán

A két fő alkotóelem, a réz és az ón aránya tehát az első négy esetben, a biztosan harang öntéséből származó mintáknál megfelel a harangbronz középkori (és újkori) összetételének. E két fő alkotóelemen kívül nagyobb mennyiségű ólmot találunk még ezekben a mintákban, ami azonban a jóval kisebb mennyiségben jelentkező vassal együtt a réz és az ón szennyezettségéből, vagyis nem megfelelő összetételéből származik. A jó minőségű nyersanyag beszerzése, illetve az alapanyagoknak az idegen fémes anyagoktól, szennyeződésektől való megtisztítása, úgy látszik, hogy komoly nehézségekbe ütközhetett nem csak nálunk, hanem Angliában is. Érthetően eltérő a feldebrői minták összetétele, hiszen a keresztelőmedence anyagának egészen más elvárásoknak kellett megfelelnie, mint a harangoknak. A 30-35% körüli óntartalom keménnyé, merevvé és ugyanakkor törékenyebbé teszi a bronzot a harangok anyagához képest, de ugyanakkor a színe ezüstös-fehéren csillogó lesz (KOVÁCS 1919,79). Ez az összetétel megközelíti a legjobb tükörbronzok összetételét (66% réz, 33% ón). Szembetűnően eltérő az összes többitől a visegrád-várkerti minták összetétele. Réztartalma a feldebrőinél jobban megközelíti a harangbronzét, viszont az óntartalma messze elmarad a kívánatostól, aminek következtében igen lágy bronz keletkezett volna. A hiányzó ón pótlására azonban, úgy látszik, antimont használtak, 10-12% körüli arányban. AZ OLVASZTÓKEMENCÉK TÍPUSÁT A szeri bronzolvasztó kemencék, amint azt a fentiekben láttuk, azonos típust képviselnek: kisméretűek és csak egy kissé vannak a földbe süllyesztve. Aljuk a puszta föld, az erőteljesen átégett oldalfaluk hosszan tartó, nagy hőfokon való tüzelésről tanúskodik, föld feletti részüket maradéktalanul elbontották. Mindez megfelel a Theophilus által ajánlott, a harang öntéséhez használatos fémolvasztó kemencék építési előírásainak, illetve az ilyen kemencék várható maradványainak. Eszerint az 50-60 cm-es átmérőjű kemencéket az agyaggal betapasztott füles vasedények (azaz tégelyek) köré építették. A kemencék méretéből és számából, valamint a restaurált öntőforma méretéből megpróbálhatunk a tégelyek nagyságára és az olvasztott fém mennyiségére is következtetni. Theophilus kerek aljú edények alkalmazását említi (T. 136), és talán a szeri kemencékben talált téglák is ilyenek megtámasztását, illetve leállítását segítették. Méretük felső határát a bennük olvasztott fém súlya szabja meg — nem lehettek nehezebbek, mint amit két (esetleg négy) ember mozgatni tud. Theophilus leírásából tudjuk, hogy esetünkben az edény füleibe dugott két erős és hosszú fa segítségével vitték a tégelyeket az öntőgödörhöz. A másfél láb, azaz kb. 45 cm magas kemencékben, azok földbemélyedő részét is figyelembe véve a következő méretű tégelyek állhattak: kettőben max. 50 cm magas, a másik kettőben max. 60 illetve 70 cm magas, és mindegyik max. 30-40 cm átmérőjű lehetett. A modern öntészetben az olvasztótégelyek magassága mindig jóval meghaladja a szélességüket, mivel bármilyen módon való mozgatásuk csak így biztonságos. Mai tégelyekről tudjuk, hogy pl. egy 35 cm átmérőjű és 42 cm magas tégelyben 130 kg bronz előállítása lehetséges egy időben. Hosszú fémfogók segítségével kettő, illetve négy ember 100-140 kg súlyú tégely mozgatására is képes.

17 Ezek szerint a szeri kemencék méreteikben megfelelőek voltak az öntőforma alapján feltételezhető kb. 460 kg súlyú harang biztonságos öntéséhez szükséges mintegy 500 kg bronz megolvasztásához. Olvasztókemencéinknek, Theophilus presbyter leírásán kívül, régészeti feltárásból származó pontos párhuzama nincsen. Hazai ásatáson eddig Visegrád-Várkerten került elő Árpád-kori fémolvasztó kemence (KOVALOVSZKI 1994; KOVALOVSZKI 1995,225-236), amely azonban alapvetően eltérő szerkezetű, és valószínűen más funkciót szolgált. A jóval nagyobb méretű, nagy előtérrel ellátott, erősen földbe mélyített kemence nem is lehetett alkalmas a bronzolvasztás imént részletezett munkafolyamatára, vagyis közvetlenül az öntés számára, az öntőgödör közelében történő fémolvasztásra. A szeri olvasztókemencékkel ellentétben a visegrádi nem egyszeri alkalomra, hanem huzamosabb időn át, vagy legalább is több alkalommal való használatra épült — amit a szerkezetén kívül a kemence ismételt javításának a megfigyelése is bizonyít (KOVALOVSZKI 1994,440; KOVALOVSZKI 1995,229). Főbb vonásaiban csaknem pontosan megfelel az ugyancsak Theophi17 A modern öntészen-e vonatkozó adatokat és egyéb információkat Makk József kohász üzemmérnöknek köszönhetem.