A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)

VÁLYI Katalin: Árpád-kori harangöntő gödör és bronzolvasztó kemencék a szeri monostor udvarán

MFMÉ - StudArch III (1997) 381-414 ÁRPÁD-KORI HARANGÖNTŐ GÖDÖR ÉS BRONZOLVASZTÓ KEMENCÉK A SZERI MONOSTOR UDVARÁN VÁLYI Katalin 1993 nyarán, a szeri kolostor gazdasági udvarának közepén egy műhelygödröt tártunk fel, melynek bontása során gyorsan kiderült, hogy a gödörben egy nagyméretű bronztárgyat öntöttek egykor. Az öntőminta töredékeiből már a helyszínen arra következtettünk, hogy ez a tárgy harang lehetett. A restaurálás során sikeresen összeállított öntőforma később igazolta ezt a feltételezést. A lelet értékét tovább fokozták, illetve kiegészítették a környezetében sorra előkerülő olvasztókemencék. Bár hazai leletanyagunkban sem példa nélküli önmagában a bronzöntő műhelynek az előkerülése, a fentiek együttes, igen jó állapotban való megőrződése, sikeres feltárása és dokumentálása miatt a szeri öntőgödör információs értéke mégis jelentős, mivel a leletegyültes alapján a harangöntés folyamatát a legapróbb részletekig nyomon tudjuk követni. A LELŐHELY ES A LELETKORULMENYEK Az Árpád-kori Szermonostor és a körülötte virágzó település Szegedtől 25 km-re északra, a Tisza egykori árterének jobb oldali magaspartján állott. A Szeged és Csongrád között csaknem pontosan félúton fekvő település a Balkánt Budával összekötő hadi és kereskedelmi út menti, kedvező földrajzi helyzetének is köszönhette dinamikus fejlődését a középkorban. A templomhoz, illetve a kolostor lakóépülettömbjéhez délről közvetlenül csatlakozó területen 1980 óta folyamatosan tart a kolostor gazdasági épületeinek, valamint a település maradványainak a feltárása. A 1,5-2 méter vastagon rétegzett lelőhelyen három települési időszakot különböztethetünk meg. A kora Árpád-kori település földbe mélyített objektumai jelentik a lelőhely első, legkorábbi rétegét (VÁLYI 1986). Ezt követően a kolostor életét jelölő emlékek alkotják a középső, viszonylag hosszú időszakot, amely azonban további két részre bontható. A 12. század közepétől a tatárjárásig tartott a két nagy kő épületszárny és az általuk határolt udvaron álló egyéb gazdasági épületek élete, majd ezek pusztulása után, a 14. század végéig egy ennél jóval kisebb, favázas szerkezetű kolostorépület vette át ennek szerepét. Végül legfelül a 14-15. századi mezőváros objektumai (lakóházak, gazdasági épületek, kutak és gödrök) kerülnek elő (VÁLYI 1989), mivel erre az időre az elpusztult kolostorépületek fölé a település ismét visszahúzódott. A 92/6. sz. szelvény, amelyben az öntőműhely előkerült, a kolostor udvarának a közepén fekszik, nagyjából egyenlő távolságra mindegyik épületszárnytól. Ebben a szelvényben a jelenlegi felszínhez képest kb. 1 méter mélyen értük el a kolostorudvar 1. szintjét,

1 ami apró kő-, tégla- és kevés márványtörmelékkel borított járószint volt. Néhány terménytároló gödör és pár kisebb cölöplyuk mélyedt az egész szelvényen végighúzódó köves szintbe, amit I. Lajos dénárja 1373 és 1382 közé keltez.

2 Ez a szint még egyértelműen fedte az öntőgödröt. Ez alatt 10-15 cm-rel következett a kolostorudvar 2. szintje, aminek fő jellemzője — különösen 1 A mezőváros és a kolostorudvar szintjeit is fentről lefelé, a megtalálás sorrendjében számozzuk Szint alatt a kis, kéziszerszámokkal kipreparált egykori járószinteket, korabeli felszíneket értjük A rajzokon egy fbeponthoz viszonyított, szintezővel mért mélységadatok szerepelnek nem pedig a jelenlegi, esetleges alakulású felszínhez mérjük őket. 2 Az érem meghatározását (C89/A, H547) Nagy Adóm kollegámnak köszönhetem,