A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)

BENDE Lívia – LŐRINCZY Gábor: A szegvár-oromdűlői 10-11. századi temető

hez közel került elő, némileg alátámasztva a zsugo­rított temetkezések temetőszéli helyzetére vonatko­zó feltevést (HANULIAK 1990,156-157). Közülük csak a 275. sírban nyugvó nőt temették el — maradandó anyagból készült — mellékletekkel. Itt kell megemlíteni három, a temető délnyu­gati szélénél előkerült sírt (813, 834, 841. sír), melyekben felnőtt nőt és férfiakat, minden bizony­nyal összekötözött lábszárakkal, temettek el. A temető viszonylag zárt tömbjétől távolabb, 30, illetve 42 méterre északra és északkeletre helyez­kedett el 5 sír (40. kép). Ehhez hasonlót, mármint hogy a temetőtől távolabb temettek el egy-egy el­hunytat, mára már több helyen is megfigyeltek (SZABÓ 1964, 125; TETTAMANTI 1975, 93; LŐRINCZY 1985, 155; KOVÁCS 1986, 219), de hogy a temetőt egy­mástól is nagyobb távolságra fekvő magányos temet­kezések vették körül, ismereteink szerint, párhuzam nélküli. Erre részben az is magyarázat lehet, hogy az eddigi feltárások során ritkán kutatták a temetőn kívüli területet, ilyen távolságra. A TEMETŐ LELETANYAGA A temetőben a nagy sírszám ellenére igen alacsony — mint ahogy az már megszokott a korszak nagy sírszá­mú temetői esetében — a melléklettel eltemetett ha­lottak száma. Az Oromdűlőben feltárt 372 sír közül 127 sírban, a sírok alig több mint 34%-ában fordult elő 13 valamilyen lelet. A leletnelküliséget döntően a te­metkezések maradandó anyagból készült mellékletei­nek hiánya magyarázza, de a temetkezések egy részé­nek korabeli kirablása is hozzájárul. 14 A temetőben eltemetett 110 férfi közül 11, a férfitemetkezések 10%-a, az összes sír 2,95%-a tar­talmazott mellékletet. A 114 női elhunyt közül 71, a nők temetkezéseinek 62,28%-a, az összes temetke­zés 19,08%-a tartalmazott valamilyen leletet. A119, 16 év alatti gyermek közül 36 kapott maradandó anyagból készült mellékletet. Ez a gyermeksírok 30,25%-át, a temető összes temetkezéseihez képest 9,67%-ot jelent. A 29, pontosan meg nem határoz­ható nemű, fiatal felnőtt közül 9 sír (31%) az összes sír 2,41 %-a tartalmazott régészeti leletet. Mint látható, a mellékletadás mennyiségi mu­tatóit tekintve, jelentős különbség mutatkozik a nemek között a nők javára, olyannyira, hogy gyako­riságban — a szegvári temető esetében — a gyer­Női sír Férfisír Nem meghatározható Össz sírszám összes mell. % összes mell. % összes mell. % összes mell. % Inf. I— II — — — _ — — 119 36 30,2 119 36 32,2 Juvenis 14 9 64,2 9 1 11,1 29 9 31,0 52 19 36,5 Aduitus 55 30 54,5 40 5 12,5 — — — 95 35 35,7 Maturus 41 28 68,2 53 4 7,5 — _ _ 94 32 34,0 Senilis 4 4 100,0 8 1 12,5 _ — ­12 5 41,6 114 71 61,4 110 11 10,0 148 45 30,4 372 127 34,1 1. táblázat: A mellékletes sírok százalékos megoszlása Szegvár-Oromdűlő 10-11. századi temetőjében Tab. 1: Prozentuale Verteilung der Gräber mit Beigaben im Gräberfeld von Szegvár-Oromdűlő aus dem 10. und 11. Jahrhundert 13 A Szabolcs-Petőfi utcai 10-12. századi temető esetében ez az arány 24,38% volt (KOVÁCS 1994,107). A Kovács László által számba vett korabeli temetőkhöz viszonyítva, a mellékletes sírok arányát tekintve (KOVÁCS 1986,6.j.) a szegvári temető az adatsor utolsó harmadába sorolható. 14 A sírok kirablásának tárgyalását ld. alább!

Next

/
Thumbnails
Contents